|
2.rész
-igen, tessék? - kaptam fel gyorsan a telefonomat miközben a karomon végigfolyt a türkizkék festék.
-ömm...én sophie mathewst keresem. - mondta egy hang.
-én vagyok az. - válaszoltam kiváncsian. valyon ki keres engem?
-remek. a nevem gerard way és már napok óta próbálom megtudni a telefonszámát.
-komolyan? miért? - kérdeztem elcsodálkozva.
-a chicagoi nagystadionban találtam egy rajzot, ami nagyon megtetszett és felkeltette az érdeklődésemet. és mivel a hátulján ott volt a neve...gondoltam utánna járok.
-húúh...ez fura. nem is tudtam, hogy ott hagytam. - közben eszembejutott a bunkó banda, akik fellöktek.- de mégis mit jelent az, hogy felkeltette az érdeklődését?
-azt, hogy akár munkát is adnék magának.
-ez most halál komoly? nem csak valami ugratás? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-nem. - mondta nevetve az ismeretlen. - de mielőtt bármi konkrétat mondanék jó lenne ha személyesen is találkoznánk. mutathatna még munkákat, hogy biztosan tudjam, önt keresem e.
-rendben. és mikor gondolta a találkozót? - kérdeztem lelkesen.
-huh...hát ezen a héten semmiképpen sem jó, mert las vegasban vagyok, de jövő héten valamikor...hát nem tudom ezt most pontosan megmondani. képlékeny még a programom. chicagoban lakik?
-igen. chicagoban. de mit szólna ha megadnám az email címemet. úgy talán egyszerűbb lenne egyeztetni. - vetettem fel a kényelmesebb megoldást.
-remek.
miután megadtam a címem elég hamar elkezdtünk levelezni.
először csak egyszerűbb ismerkedős témákat ütöttünk meg. minthogy:
hány éves vagy? én 22. ő 25.
hol születtél? én los angeles. ő new jersey.
van e testvéred? mindkettőnknek egy. nekem hugom, neki öccse.
milyen zenét szeretsz? hasonló ízlésvilág. bár ő több rockot szeret.
aztán rátértünk az érdekesebb témákra:
mióta rajzolsz? amióta az eszünket tudjuk.
tanultad valaha? művészeti egyetemre járok. ő már elvégezte.
most mit csinálsz? és tanulok, ő zenél és képregényt rajzol.
sok közös van bennünk. legalábbis a levelek alapján ezt állapítottam meg. nagyon szimpatikus volt.
a munka, amit ajánlana nekem annyiból áll, hogy igazából csak segítenem kellene neki. megkéne tanulnom az ő stílusát és befejeznem a vázlatait, majd megvalósítani. valami fonots elfoglaltsága van, ami miatt nem tud koncentrálni a képregényére, így elkell neki a segítség.
én mondtam, hogy nagyon szívesen és vettem is gyorsan egy képregényt a sorozatból, amibe rajzol.
nem az én világom. de talán menne a rajzolás. hasonlít néhol a stílusunk. valószínüleg ezért nyomozott ennyire utánnam.
eltelt egy hét és mi megállapodtunk egy találkozóban.
jack átjött és segített kiválasztani a jobb rajzaimat és bátorított egy kicsit. nagyon kellett ez a munka. nem beszéltünk meg semmit a fizettségre vonatkozóan, hátha mégsem jönne össze vagy ilyesmi, de ez nem izgatott nagyon. a lényeg, hogy végre olyan munkám legyen, amit élvezek is és ne egész nap a kasszában vagy a pult mögött kelljen állnom, mint az eddigi helyeken. végre azt akartam csinálni, amit szeretek. abból megélni, amihez igazán értek. rajzolni szeretnék!
kissé késve érkeztem a megbeszélt helyre. chicagoban éppen nyár volt. az emberek élvezték a napsütést és az eső mentes napokat. mindenki csak úgy lézengett. egy pillanatra ismét los angelesben éreztem magam, de gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot. a hidedg is kiráz attól a helytől, pedig nem is olyan régen még az otthonomat jelentette.
ahogy beléptem a kávézóba, rögtön kiszúrtam. sötét színű haja a vállát súrolta és talpig feketében volt. tudtam, hogy ő az mert posntosan annál az asztalnál ült, ahova megbeszéltük.
mindig ehez az asztalhoz ülök. sokat járok ide.
igaz, hogy háttal ült nekem, de mégis olyan ismerős volt. mintha valahol láttam már volna, de lehet hogy csak a rengeteg levélből szerzett infók alapján hittem ezt.
-szia! - tegeztem le hirtelen, hiszen már az emailekben is baráti formára váltottunk és ledobtam a rajzmappám a vele szemben lévő székre. - ne haragudj, hogy... - próbáltam elnézést kérni a nőies késésem miatt, de mikor hirtelen ránéztem és ő felemelte a fejét nagyon meglepődtem. - te?? - kérdeztünk csodálkozással vegyes dühvel egyszerre.
hirtelen beugrott az az éjszaka, mikor az a barom szétszórta a jegyzeteimet és no lám...pont vele beszélgettem egy héten keresztül és ő ajánlott nekem állást.
-nem tudtam, hogy te vagy az! - mondta csodálkozva.
-hát én sem! - vágtam rá.
-ha ezt tudom...
-akkor valszeg nem akartál volna találkozni velem. - fejeztem be.
hirtelen átváltottunk a múltkori bunkóskodó stílusra, ellentétben a levelekben megszokottal.
-hát meglehet. - felelte.
-de hülye vagyok, basszus! gondolhattam volna, hogy csak szórakozik velem valaki. - mondtam dühösen inkább magamnak mint neki és felkaptam a rajzmappám, amit az előbb a székre tettem.
-nem szórakoztam. de meg sem fordult a fejemben, hogy az a 'kedves' csaj rajzol ilyen jól, aki pár hete lebunkózott. - mondta és lendületesen felállt.
-mert az is voltál!
-és rögtön megítétltél, nem igaz!? - vágta rá és erre most igazán nem tudtam mit mondani.
tényleg úgy tűnik félreismertem, hiszen telefonon és a levelekben nagyon is szimpatikus volt. de ezt nem vallhattam be! milyen lenne már az?
-és vajon nagyot tévedtem? - kérdeztem. - hiszen a semmiért rángattál ide. - mondtam és elindultam kifele.
kimentem a kávézóból és pár sietős lépés után megálltam, hogy rágyújtsak egy cigarettára. rossz szokás. régi szokás.
hirtelen gyors lépteket hallottam magam mögött és mikor megfordultam ismét ő állt előttem.
-most mivel szeretnél megalázni? - kérdeztem és sietősen elindultam a zebra felé.
-eszem ágában sincs megalázni, de nem értem miért menekülsz előlem. - kiáltotta utánnam, mire én megtorpantam és visszanéztem.
egy pár pillanatig csak néztem rá, majd lassan vissza sétáltam és megálltam vele szemben.
-most, hogy a véletlen ilyen 'kellemesen' összehozott minket, még mindig tartod, amit mondtál?
-hogy szemtelen és hirtelen haragú vagy?
-pff...minek pazarlom rád az időmet? már rég festhetnék, ha te nem szórakoznál velem! - válaszoltam durván. megsértettek a szavai, de furcsa érzés volt, hogy pontosan emlékezett arra, mit mondott nekem. én persze tisztán emlékezetem, arra, hogy milyen bunkó volt, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mit vágtam a fejéhez aznap este.
-hát akkor menj! én nem tartalak vissza! - mondta flegmán és széttárta a kezeit.
egy rövid ideig csak ismét néztem. nem tudtam kiigazodni rajta. a szeme annyira titokzatos volt. ráadásul éreztem, hogy ő is elemezni próbál, ami nagyon nem volt ínnyemre.
-reméltem is! - vágtam rá és ismét megfordultam. de mostmár senki nem szólt utánnam.
lehet, hogy maradnon kellett volna?
lehet, hogy nekem adta volna az állást akkor is ha utál és később jóba lettünk volna?
már nem tudom meg...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018