The Black Parade

fordította: Chasidy  2008.08.15. 13:47

Kilenc emelettel a nyüzsgő New York utcái felett egy erkélyen áll Gerard Way, a várost figyelve, ahol a My Chemical Romance elkezdte összerakni ambiciózus új albumát, a The Black Parade-et. A frissen festett szőke frontember mélyet szív a cigijéből, és egy sóhaj kíséretében kifújja a füstöt. Tudja, hogy nem kellene dohányoznia, de ez az egyetlen megmaradt bűne.

 

„Ha nem lennék józan, szerintem biztosan megölt volna a The Black Parade.”, mondja Gerard, aki 2004 óta nem iszik. „Mindannyian kezdtünk megőrülni akkoriban, és a józanságomba kellett kapaszkodnom ahhoz, hogy akár egy kicsit is tiszta tudjak maradni. Az album olyan volt, mint egy minket pusztító vadállat.”

 

A piacra dobni valami olyan sikereset, mint amilyen a 2004-es Three Cheers For Sweet Revenge volt, ami csak az Egyesült Államokban 1,4 millió példányban kelt el, sosem könnyű feladat. És a különféle sérülések, amiket a banda az új lemez munkálatai során elszenvedett- a gitáros Frank Iero közel halálos sztafilokokkusz fertőzése, Gerard súlyos lábsérülése és néhány nyughatatlan lélek a stúdióban, ahol felvették az új albumot, a szakadék szélére sodorta őket- nem váltak az ügy hasznára. És az MCR azon döntése sem, hogy The Black Parade című lemezük konceptalbum lesz. Gerard és bandatársai- Iero, Ray Toro gitáros, Mikey Way basszusgitáros (Gerard öccse) és Bob Bryar dobos- elhatározták, hogy egy olyan albumot készítenek, amely egy haldokló fiatalemberről szól, akit egy sor különös karakter látogat meg, segítve saját rövid életének elemzését.

 

De az, hogy fejest ugrottak a fogalmi mélységekbe, végül megérte az összes zűrt. Ám a The Black Parade nem csupán az MCR leginkább értékelt ajándéka; hanem egyike az év legeklektikusabb, legélvezhetőbb rocklemezeinek. Elég egyszer meghallgatni az olyan dalokat, mint a „House Of Wolves”, a „The Sharpest Lives” vagy a „Dead!”, hogy világossá váljon, a My Chemical Romance még mindig képes hozni a jó kis metálos punk dallamokat. De a bandatagokat már egyaránt befolyásolták az olyan epikus rockalbumok, mint a Pink Floyd The Wall, David Bowie The Rise & Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars, és a Queen A Night at the Opera című munkája.

 

 

 

A My Chemical Romance a 2005-ös Warped Tour-on buszuk hátuljában kezdte megfogalmazni elképzeléseit a The Black Parade-hez, majd New Yorkba repültek, és két hónapra kibéreltek egy próbahelyet. Ekkor kezdtek el furcsa dolgok történni.

 

„Queens-ben éltem, és minden nap metróznom kellett.”, mondja Gerard. „Hirtelen nagyon ijedtté és paranoiássá váltam. Sokkal inkább kívülállónak éreztem magam, mint azelőtt bármikor, és elvesztettem az önbizalmam, ami nem túl jó, ha éppen egy albumon próbálsz dolgozni. És nem maradhattam inkognitóban, mert egy rakás tinédzser utazott a metrón.” Válaszként az ifjú rajongókkal való találkozásaira, Gerard megírta a „Teenagers”-t, ami egy T. Rex-stílusú hancúr refrénjével, mely így szól, „A tinédzserek a frászt hozzák rám.”

 

„A dal közvetlenül onnan jött, hogy akkor ingáztam, amikor a tanítás véget ért, és nagyon megrémisztettek.”, mondja az énekes. „Aztán azt mondtam, várjunk csak. Ezek ugyanazok az emberek, akik hallgatják a bandánkat. Miért rémültem meg tőlük? Majd rájöttem, azért, mert ők maguk is rémültek. Azt éreztetik a tinédzserekkel, hogy a problémáikat csak erőszakkal oldhatják meg. Nagyon illékonyan támadnak egymásnak.”

 

A tömegközlekedés örömeiről való hónapokig tartó tapasztalatszerzést követően az MCR csupán egy maroknyi dalt fejezett be, ezért úgy érezték, hogy a táj (és klíma) változás talán segítségükre lenne. „Nem voltam képes New Yorkban folytatni a munkát.”, mondja Gerard. „Elszigeteltségre volt szükségünk.” Így a csapat a Paramour kastélyba települt át, Los Angeles határán túlra. Magasan a dombokba fészkelve, a fényűző birtok a divatos Silver Lake térségre néz, és tágas szobákkal, nagyszerű medencével, buja kerttel valamint egy modern felvevőrendszerrel rendelkezik. Nincs televízió vagy telefon, ami azt jelenti, hogy nincs külső zavaró tényező. Bár sok földöntúli zavaró tényező akadt a házon belül.

 

„Az a hely határozottan kísértetjárta.”, mondja Gerard. „Ajtók csapódtak be, és a csapok elkezdtek folyni. A szobádban jéghideg vízzel teliengedett kádat találtál, és nem tudtad, miért.”

 

Bár olyan nyugtalanító volt, mint amilyenek a pajkos szellemei lehettek, a Paramour egyben inspirálónak is mutatkozott, és közreműködött az olyan dalok kísérőszólamaihoz, mint a „The End” vagy a „This Is How I Disappear”. Még fontosabb azonban, hogy elvezette Gerardot a lemez zord, szürreális koncepciójához.

 

„Voltak az éjjeli rettegések, amikor úgy éreztem, mintha valaki fojtogatna, a szívem megállt, én pedig megszűntem lélegezni.”, mondja. „Az éjszaka közepén felriadtam, majd jegyzeteket írtam, amik közül az egyik az volt, hogy ’Mind csupán egy fekete parádé vagyunk.’ Úgyhogy elkezdtem gondolkodni azon, hogy az egész banda egyfajta fekete parádé, mint valamiféle temetési menet rock verzióban. Felhasználva ezt az elképzelést, elkezdtem összerakni a történetet, miszerint amikor meghalsz, a halál úgy jön el érted, ahogyan akarod.”

 

Way koncepcióját egy karakter elbeszélésévé gyúrta, akit kinevezett a Páciensnek, és akinek legerősebb gyerekkori emléke az, amikor apja elvitte a városba megnézni egy parádét. Két dalt követően meghal, és eljön érte a fekete parádé. „A történet további részében megismerkedik a halál lényegével és a többi karakterrel, mint például Mama, aki mindenkit képvisel, aki valaha is vesztette el fiát egy háborúban.”, magyarázza Gerard. „Majdnem olyan, mint a Cantenbury mesék, amikben az utazás végére érve eldönti a szereplő, hogy élni akar-e vagy meghalni.”

 

A koncepció helyrekerülésével a My Chemical Romance olyan elsöprő és színpadias dalokat formált, mint amilyenek Gerard szövegei voltak. Részben ezt azzal hajtották végre, hogy átnézték a saját eklektikus lemezgyűjteményüket, és olyan finom elemeket választottak, amelyek még jobban elkülönítették őket más dallamos punkbandáktól. A „Welcome To The Black Parade” első két perce Gerard Broadway musicalek iránti szeretetéből ered, a „Dead!” kürtjei Mikey Blur és Britpop érdekeltségéből született, és a „Mama” hetyke hangulata Tom Waits és Nick Cave tudósítása. De az album legszívbemarkolóbb momentuma, a „Cancer” (ellentétben morbid címválasztásával) kellemes meglepetés.  

 

„Valami miatt nagyon zaklatott voltam a magánéletemben, és ekkor jött ez a dal.”, mondja Gerard. „Nagyon spontán volt, és egészen élőben vettük fel, Robbal (Cavallo, a lemez producere) a zongorán, velem a vokálon. Aztán, egy adag dobot adtunk hozzá, ami egy biztos ütemet kölcsönzött neki. Erre a dalra vagyok a legbüszkébb, mert a legtisztább érzelem volt ez, amit valaha is sikerült megragadnunk, és azonnali reakciót vált ki. Nem keverheted el a mondanivalóját.”

 

Amint az album a befejezéshez közeledett, néhány bandatag- különösen Toro- kezdett idegileg kimerülni. A terv úgy szólt, hogy a csapat Angliába repül, hogy fellépjen a Reading Festivalon, és ahogy a nap közeledett, Toro, aki fél a repüléstől, észrevehetően felkavarttá vált. Aztán, miután a banda felvette a „Welcome To The Black Parade”-et, aminek eredeti címe „The Five Of Us Are Dying” volt, a gitáros vesztett.

 

„Azt gondoltam, valamiféle előérzetem volt.”, magyarázza Toro. „Kapcsolgattam a tv csatornák között, és a hírekben volt valami egy repülőbalesetről, és minden reggel 9:11-kor ébredtem. Az út előtt Tomb Raidert játszottam, és azon a szinten, ahol végeztem, volt egy visszapillantás egy repülőgép katasztrófára. Szóval, az út előtt azt mondtam, ’Ennyi. Nem repülök.’”

 

Kételyei ellenére Toro felszállt a gépre, és amikor a My Chemical Romance visszatért Los Angelesbe (mindannyian nagyon is életben, köszönik szépen), a The Black Parade további incidens nélkül elkészült. Visszahallgatva a lemezt, a bandatagok tisztelték azt, amit elértek, és égtek a vágytól, hogy megoszthassák a rajongóikkal is.

 

„Valódi önbizalom költözött belénk.”, magyarázza Way. „Az, hogy túléltük, azt éreztette velünk, hogy örökre megváltoztunk. Most már más előadónak érzem magam, és azt hiszem, végre tényleg felfedeztük, hogy kik is vagyunk bandaként.”

 

De csak azért, mert az MCR végzett a lemezzel, az nem jelenti azt, hogy az is végzett velük. Körülbelül egy hónappal az album befejezése után, a banda egy performance klipet forgatott a „Famous Last Words”-höz Samuel Bayer rendezővel (Garbage, Smashing Pumpkins). A díszlet felvonultatott egy tűzfalat is, ami nyilván túlfűtötte Iero agyát. A pillanat hevében a gitáros hátulról megragadta Gerard torkát, és a földre terítette. Az énekes fordult az egyik irányba; a lába a másikba. „Teljesen hátrahajlott, aztán egy hallható reccsenés és a gyötrő fájdalom érzése.”, emlékszik Gerard. „Elszakadt az összes ínszalag a lábamban, de felálltam, és folytattam tovább.”

 

„Nem tudtam, mit teszek.”, mondja fejét rázva Iero. „Nem akartam bántani. Szörnyen éreztem magam. Még mindig úgy érzem.”

 

Gerard sérülése komoly volt, és még mindig bottal jár, de elhalványul a mellett, ami Bryarrel történt. A forgatás végén olyan hevessé vált a tűz, hogy a dobos érezte, ahogy ég a lába, ám kihúzta a dal végéig. Addigra egy csúnya, harmadfokú égési sérülést szedett össze.

 

És a szerencsétlenség itt nem ért véget. Bryar nem szedte rendesen az antibiotikumot, és nem tartotta tisztán a sebet. Mire a My Chemical Romance visszatért egy rövid japán turnéról, az égés súlyosan elfertőződött. Majd Bryar arca feldagadt, és az MTV Video Music Awards preshowjának tévéközvetítését és egy különleges klub showt követően nagyfokú fájdalmak közepette bebotladozott egy kórház sürgősségijére.

 

„Azt hittem, hogy úgy tíz percet leszek ott, de amint megláttak, nagyon komolyak lettek, intravénásan kezeltek, és azt mondták, hogy készíteniük kell egy CT-t.”, emlékszik Bryar. „Vérvizsgálatot végeztek, és 14 órára ott tartottak.”

 

Az orvosok felfedezték, hogy Bryar fertőzése elérte a véráramot, és tályogot okozott az arcán, ami veszélyesen közel jutott az agyához. Ha további két napig nem kezelik, belehalhatott volna. „Az egész egy rémálom volt.”, mondja Bryar. „Az egyik orvos egy kábé 15 centi hosszú és egy intravénás cső szélességű tűvel szúrt arcon. Aztán úgy tízszer húzta azt ki-be a számból. Sok furcsa dolog futott át az agyamon, és emlékszem, arra gondoltam, ha bármi is történne velem, örülök annak, hogy befejeztük ezt az albumot, mert ez a legnagyszerűbb dolog, amin valaha is dolgoztam.”

 

Szerencsére hatott a kezelés, és Bryar három nap múlva elhagyta a kórházat. A tragédia elhárultával a My Chemical Romance most már a turnézásra koncentrál. Szinte egész novemberben Európában lesznek, és amint év végén visszatérnek, elkezdenek próbálni a februárban induló amerikai arénás turnéjukra.

 

„Egy komplett showt akarunk, kellékekkel és olyan színrelépéssel, mint a The Wall.”, mondja Gerard. „Mindent beleadunk- ha nem muszáj, semmivel sem fogunk spórolni.”

 

Tervei szerint az MCR legalább másfél évig a The Black Parade-del fog utazni. És aztán, még évekig életben tartják a Pácienst és bajtársait.

 

„Imádnám, ha a történetet színdarabba vagy musicalre ültetnék át, és könnyen lehetne belőle film is.”, lelkesedik Gerard. „A lemez készítése során minden egyes nap felvágtuk magunkat, kiszedtük minden szervünket, és egy asztalra rakosgattuk azokat, úgyhogy ez olyasvalami lenne, aminek örülnénk. Azt akarjuk, hogy a The Black Parade sokáig létezzen.”