Új ismerősök

  2008.08.02. 16:24

   Már jó ideje bóklászom a temetőben, és a sírokat nézem. Egyszer csak a szemem megakad valamin. Rajtam kívül is jár ide valaki?- döbbentem le. Nem messze tőlem, egy alak állt és engem nézett. Kapucni volt a fejébe húzva ezért nem láttam az arcát. Mindketten dermedten álltunk egy mást nézve. Majd összeszedve bátorságom, az idegen felé indultam. Ő nem mozdult. Megálltam előtte néhány lépésnyire.

- Szép esténk van! Nem? - mondtam

- Az. – válaszolta az idegen, a hangjából kiderült hogy srác

- Anne vagyok, és te? – kérdeztem tőle

- Én Joe vagyok. – válaszolta, azzal levette fejéről a csuklyáját, válláig érő barna haja volt és csillogó zöld szemei.

- Gyakran járok erre de, még sose láttalak. - mondtam

- Nem rég költöztünk erre a környékre, és csak a napokban találtam rá erre a temetőre.

- Merre laktok?- kérdeztem

- New York nagyon külvárosában. - nevetett Joe – És te?

- Én se lakom innen olyan messze, kint a semmi közepén. - válaszoltam

Kezdett világosodni, jobbnak láttam, ha hazamegyek.

- Remélem, hogy még találkozunk, de most mennem kell. Szia. - azzal rohantam is hazafelé

- Szia. - kiáltott utánam

 

Aznap megint ugyan úgy folytatódott minden, mint az elmúlt napokban, csak annyival volt más hogy hatalmas vihar kerekedett. A villámok másodpercenként váltották egymást, az eső zuhogott. Én bent ültem az egyik ablakban és a villámokat figyeltem meg azt, ahogy az esőcseppek nekicsapódnak az ablaküvegnek és valamelyik lassan másik gyorsan de utat tör a többi között lefelé. A vihar nem csillapodott, csak a villámok sűrűsége csökkent, de cserébe viszont feltámadt a szél. Olyan erőséggel fújt hogy a fák fejet hajtottak előtte. A viharfelhők lassan kezdtek eltűnni, a távolban a felhők között utat tört magának egy vékony kis napsugár.

A felhők lassan eltünedeztek, a nap kisütött és lassan nekiállt felszárítani a lehullott esőt.

Ahogy így néztem a tájat, egy a ház felé közeledő kocsit vettem észre a távolban, messze volt nem tudtam, hogy ki lehet az. Egyre közeledett, ahogy jobban szemügyre tudta hogy ki vagy mi közeledik a ház felé, felismertem a kocsit, Alex kocsija volt az és Alex vezetett. Végre hazajön, azt hittem, hogy már sose jön. Leszaladtam a földszintre, ki a ház elé. A kocsi begördült a ház elé.

- Szia Alex! - köszöntem neki

- Szia. – mondta azzal átkarolta a nyakam és úgy mentünk be a házba

- Azt hittem, hogy haza se jössz. - evettem

- Kicsit elhúzódtak a dolgok. - mondta

- És történt valami, míg nem voltam itthon? - kérdezte

- Őőő….járt itt Matt,meg találkoztam egy sráccal a temetőben, Joe-nak hívják. Amúgy semmi különös, unatkoztam kicsit. - válaszoltam

Közben lerakta cuccait és elindult a konyha felé, én meg utána.

- Terveztél valamit holnap estére? - kérdezte

Ez alatt Alex kivett két sört a hűtőből, kinyitotta őket, egyiket odaadta nekem másikba, pedig belehúzott.

- Mért? - kérdeztem

- Elviszlek valahova - válaszolta

- És hova? - kérdeztem rá

- Azt majd megtudod. - és eleresztett egy sanda mosolyt rám

 

Próbáltam faggatni hogy hol járt és mit csinált de nem mondott semmit. Inkább hagytam, ha akarja, elmondja, ha nem akkor nem.

 

Másnap este:

- Gyere már! Igaz hogy hosszú az éjszaka de akkor is indulhatnánk már! - kiabálta Alex

- Oké, oké! Megyek már! - kiáltottam vissza

Azzal lerohantam, bevágtam magam után az ajtót és beültem mellé a kocsiba. Majd pedig elindultunk.

- Hova megyünk? - kérdeztem egy idő után

- Ha oda értünk megtudod. - válaszolta

Utána már nem kérdeztem semmit, csak néztem ki az autóablakon, bámultam a végtelen tájat. Lassan beértünk New York-ba. És valami elhagyatott városrészre mentünk, ahol nem voltak mások, mint elhagyatott házak és gyárépületek. Itt megálltunk a kocsival, kiszálltunk.

- Megérkeztünk? - kérdeztem

- Nem. - válaszolta Alex Azzal egy pisztolyt dobott oda nekem.

- Ezt minek adtad?

- Szükséged lehet rá. - válaszolta

Ez a mondat nem nagyon tetszett nekem. Azzal elindultunk egy rozoga metró lejáró felé. Lementünk a lépcsőn. Majd a sínek mentén, vezető járdán indultunk el. Sötét volt csak néhány lámpa világított. Egyre csak haladtunk a sínek mentén. Nem kérdeztem, hova megyünk, csak követtem Alexet, és egyik kezemmel a pisztolyt szorongattam. Majd befordultunk egy folyosóra.

- Most már elrakhatod. - mondta Alex- Itt már biztonságban, vagyunk.

- Mit rakjak el? - kérdeztem, mintha nem tudnám, mire célozna

-A pisztolyt. - nevetett

- Okés.

Azzal a pisztolyt becsúsztattam az övem alá.

Majd elértünk egy ajtóhoz. Alex kettőt kopogtatott rajta.

- Megérkeztünk. - mondta

- Pillanat, jövök. - kiabálta valaki bentről

Nem sokára kinyílt az ajtó, és egy szemüveges, terzemborz hajú férfi állt ott, hatalmas vigyorral a száján.

- Gyertek csak beljebb. - mondta

- Szia Doki, rég láttalak. - mondta Alex

- Sziasztok. Én is téged. - mondta Doki

- És ki a kis hölgy, aki elkísért? És mi van…

Itt félbeszakította Alex Dokit.

- Doki, ő itt Anne. - mondta

- Anne, ő itt Doki.

- Doki, vannak valami jókis fegyvereid Anne számára?- kérdezte Alex

- Hogy mi van? - kérdeztem

- Neked is kellenek fegyverek. - mondta Alex

- Nézzél csak körül Anne. - mondta Doki - Ha segítség kell, csak szólj!

Azzal Doki és Alex félre vonultak. Én meg elindultam a helységben körülnézni.

- Ja és Anne vigyázz Ein-el és Stein-el. - kiáltott oda nekem Doki

De kik azok? - gondoltam magamban Mindegy talán találkozom majd velük.

Rengeteg fegyver volt ott. Kiválasztottam magamnak néhányat. Mikor Alexék felé pillantottam láttam, hogy Alex átad valamit Dokinak. És nagyon halkan beszélgettek, nem hallottam semmit. Ahogy figyeltem őket a levegőben egy mozgó alakot vettem észre, ahogy közeledett egy denevér alakja rajzolódott ki, aki egyenesen felém tartott, mikor kis híján már nekem jött lehajoltam. A denevér elszállt a fejem felett majd egy hatalmas puffanás. Mikor hátranéztem, csak azt láttam, hogy valamik belezuhannak egy vödörbe, és por száll fel. Oda mentem hogy megnézzem mi volt az. Ahogy belenéztem a vödörbe két denevért, láttam, akik összegabalyodtak és kicsit kábák voltak az ütközéstől. Kivettem őket és felraktam őket az asztalra.

- Na akkor ti lennétek Ein és Stein. - mondatam nekik

A nagy zörejre odarohant Alex és Doki is.

- Látom, megismerkedtél velük. - nevetett Alex és Doki is

- Hamarosan jobban lesznek. - mondta Doki

-A hűtőben találsz felaprított gyümölcsöt, megetetnéd őket? Nekünk még van egy kis dolgunk. - mondta Doki azzal félrementek

- Gyümölcs? - kérdeztem magamban - Na akkor nem kell félnem, hogy kiszívjátok a vérem. - mondtam az asztalon magukhoz térő denevéreknek

Elmentem a hűtőhöz és vettem ki belőle aprított gyümölcsöt. Majd megetettem a két kis bestiát. Miután ettek, már jobban néztek ki. Az utolsó gyümölcs darabon összeverekedtek, egyiküket úgy kellett elkapnom nehogy leessen az asztalról. Mire odapillantottam Alex-ék felé, már nem voltak ott. De amint keresésükre indultam volna, hirtelen kinyílt egy ajtó és ők léptek ki rajta.

- Jobban vannak? - kérdezte Doki

- Aham. - válaszoltam

- Na sikerült találnod magadnak néhány szépséget? - kérdezte Alex

- Igen. - válaszoltam örömittasan

Nekiálltam kipakolni eléjük az összegyűjtött fegyvereket.

- Hmm….a hölgynek van ízlése. - mondta Doki

Az asztalon 2 szép fényesen csillogó tőr feküdt, amiknek a markolatuk ki volt dolgozva. Mindegyik ezüstből volt, markolatukon pedig denevérek rajzolódtak ki. Ezen kívül volt még ott néhány fegyver is. És még egy íj.

- Tessék, ezek újfajta golyók, hatásosabbak a régieknél. És még itt van néhány pisztolytartó. - azzal Doki még ezeket is az asztalra rakta

- Köszi Doki! - mondtam neki

Közben Ein és Stein erőre kapva kergetőzött a fejünk felett.

- De egy gond van még nemtudom őket használni. - mondtam kicsit zavarban

- Azon könnyen segíthetünk. - mondta Alex

Elbúcsúztunk Dokitól, és persze Ein-től és Stein-től.

 

Otthon:

- Hova mész? - kérdezte Alex

- Be. - válaszoltam

- Nem akarod meg tanulni használni a fegyvereidet? - kérdezte tőlem

- Dehogy nem. - mondtam

- Akkor gyere velem. - és intett hogy kövessem

Bementünk hátra az udvarba. Majd megállt Alex egy nagy fa alatt.

- Melyikkel kezdjük? – kérdezte

- Hmm….mondjuk a tőrrel. - mondtam

- Akkor jó. Próbálj ehhez a repedéshez minél közelebb találni. - azzal egy nagy repedésre mutatott a fán

Alex a biztonság kedvéért arrébb állt. Megmarkoltam az egyik tőrt, és elhajítottam bízva az ösztöneimben. A tör pontosan a repedés közepében állt meg.

- Szép. - mondta Alex - Még néhányszor, próbálgasd.

Még jó ideig kint voltunk és gyakoroltunk. Mindegyik fegyveren végig mentünk. Néhány órával később már nagyon el voltam fáradva. Még egy utolsót dobtam a tőrrel.

- Nah, mára vége a gyakorlásnak, majd még holnap folytatjuk. - mondta azzal odament a fához és kihúzta a tőrt, majd visszaadta nekem.

- Ez jó ötlet. - válaszoltam

Majd bementünk a házba. Elindultam egyenesen fel a szobám felé.

- Anne, várj egy kicsit. - mondta Alex

- Tessék? - néztem vissza a lépcsőről

- 2 hét múlva elviszlek egy vadászatra,és ott bemutatlak néhány embernek,akiket jobb, ha megismersz, vagy felismersz - de ezt már halkan mondta

- Oké, rendben. - mondtam

- És holnap is gyakorlunk. - mondta

Azzal elment a pince irányába. Én meg elindultam a szobám felé.