6.rész

  2008.07.31. 20:26

*Frank’s P.O.V.*

Üres tekintettel mértem végig a szokásos arcokat, és tárgyakat. Hát megint elkezdődött…annyira fáradt voltam az egésztől! Ledobtam magam a leghátsó padba és unott arccal figyeltem, ahogy a terem lassan megtelik. Semmi kedvem nem volt ehhez, nem akartam megint átélni ezt, nem akartam „menő” lenni, önmagam akartam lenni, megint, egy senki, amilyen mindig is voltam. Önmagam akartam lenni, de fogalmam sem volt arról, hogy vajon képes vagyok-e rá. Olyan régóta fertőzöm magam, csak emészt ez a szar, meg fogok fulladni. A kurva életbe miért csinálom ezt? Ma reggel is…Madison! Istenem, meg sem bírtam szólalni! A rohadt kurva életbe! Ő miért nem tud olyan lenni, mint az összes többi? És én miért akarom, hogy olyan legyen? Mi a szarért vagyok ennyire beteg és miért ítélkezem az emberek felett? Miből gondoltam, hogy Madison is olyan, mint Lisa? Kurva sok a kérdés, és én bármit megadnék azért, hogy akár csak egyet is megválaszoljak. Előbb utóbb az egész világgal elhitetem majd, hogy egy seggfej vagyok, de legalább menő. Alig akadnak egy páran, akik még ismerik a régi, az igazi Frank Ierot. Az, aki most vagyok…pff, hát nem is tudom. Frank Elcseszett Iero vagy valami ilyesmi. Rohadt szar és kilátástalan a helyzet, el fogok veszteni mindenkit, aki igazán fontos, és a végén én is elveszek. Bár innen már nem igazán lehet süllyedni, de biztos vagyok benne, hogy én ennek is megtalálnám a módját. A gond azzal van, hogy…

-Iero! Hajlandó vagy normálisan beszélgetni, vagy húzzak a faszba?- hallottam a mellettem lévő padból a kérdést, és kizökkentem a gondolataimból. Hambone volt az, a basszerosom, a valaha volt legjobb barátom, és az első,aki otthagyott, mikor jött a változás. Egy pillanatig nem hibáztattam érte, én már nem az a srác voltam, akit ő egykor a legjobb barátjának hitt. De nem is alázkodtam meg egy pillanatig sem.

-Húzz a faszba!- válaszoltam összevont szemöldökkel, ő pedig csak gúnyosan vigyorogva rázta a fejét. Kedvem lett volna beverni neki egyet, de a helyében én is így reagáltam volna. Vagy még rosszabbul…

-Nem jöttél tegnap próbára! Ez így nem fog menni,Frank!- kezdte újra, de ezúttal semmi mást nem hallottam a hangján, csak valamiféle aggodalmat. Most miattam aggódik ennyire vagy a banda miatt?

-Nem értem rá!- húú még önmagamhoz képest is túl flegma voltam.

-És lerohadt volna a pici kezed, ha felemeled azt a rohadt telefonkagylót, hogy szólj,nem tudsz jönni?- na most már eléggé dühös volt, én pedig nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Tulajdonképpen semmi dolgom nem volt, csak egyszerűen nem bírtam volna még egy alkalommal elviselni azt, ahogyan rám néznek. A dühöt, a lenézést, a szánalmat, a csalódottságot, a szomorúságot. Ha a barátaid így néznek rád, akkor kezdheted magad elásni. Nekem már kész volt a sírgödröm.

-Még válaszra sem méltatsz? Túl…túl névtelen vagyok hozzád meg a barátaidhoz képest? Vagy mi van,Frank? Mi a fasz van veled, ember?- kérdezte ismét feldúltan, és ahogy dühösen a szemébe néztem, nem láttam mást, csak szomorúságot, és…könnyeket. Sírt miattam. Amiatt, ami lettem. Istenem…

-Haver, kérlek, ne csináld!- kérleltem, de csak a fejét rázta- Figyelj, ígérem, hogy ma összefutunk, és bepótoljuk a próbát, jó?

-Nem,Frank, ez…ez nem csak a próbáról szól! Ez rólad szól! Engem nem érdekel, ha…ha egy senki vagyok, oké? Nem érdekel! Leszarom, hogy mit gondolnak rólam az emberek! Sosem akartam azok közé a seggfejek közé tartozni, akiknek most már te lettél a „vezérük”! A jó kurva életbe Frank! Tudod, gyűlöllek! Igen, kegyetlenül gyűlölöm azt, ami lettél! Máshogy kellett volna történnie, barátoknak kellett volna maradnunk, együtt kellett volna zenélnünk, és túlélni ezt a szart, amit középiskolának hívunk! Segítenünk kellett volna egymásnak, mikor néhány izomagyú úgy dönt, laposra ver, csak mert nem tetszik neki a szakadt gatyánk, vagy egymás mellett lenni, mikor bajban vagyunk! És most…csak nézz magadra! Vagy inkább jó alaposan nézd meg, hogy mi maradt belül! De van egy tippem arra, hogy mit fogsz találni! A legjobb barátom voltál! A legjobb! Én melletted voltam, mikor senki más! Mikor elváltak a szüleid, mennyi éjjelt nálunk töltöttél, és csak beszélgettük, és gitároztunk, és szar horrorokat néztünk, de…de legalább ott voltunk egymásnak! Nem érdekel, hogy mennyire hangzik nyálasnak, leszarom, leszarom azt is, ha magadban hülyének nézel, nem érdekel! Tudod, Frank…két hete meghalt az anyám! Fogadjunk nem tudtál róla! Honnan is tudtál volna, mikor kábé egy hónapja nem is voltál hajlandó eljönni próbára! Kibaszottul egyedül maradtam,érted? Egyedül! A bandán kívül nincs senkim! De ők legalább ott vannak! Shaun, Niel,Tim, na meg Bob,Ray,Mikey,és Gee! És te sehol sem vagy Frank! Sehol!- azzal felállt és elment.

Könnybe lábadt szemmel néztem utána, és esküszöm, ha lett volna erőm, felállok, és utána megyek, de nem volt. Biztos voltam benne, hogy a lábaim nem engedelmeskedtek volna, mint ahogy a kezeim sem akarták tenni a dolgukat, mikor meg akartam törölni a könnyes szemeimet. A szavai visszhangoztak a fejemben. Minden egyes fájdalmas szava igaz volt. Sehol sem vagyok! Senki sem vagyok! Nem Hambone a senki, hanem én! Istenem, annyira igaza volt! Nem tudom mennyi idő telt el úgy, hogy csak meredtem magam elé, és csak egyetlen egy szót suttogtam: sajnálom! Újra és újra. Éreztem, ahogy a forró könnycseppek egymás után folynak végig az arcomon. Nem érdekelt, hogy ki lát, vagy ki nem, leszartam mindenki mást. Csak a legjobb barátomat sirattam. Egyre jobban gyűlöltem magamat, de még erre a gondolatra is csak egy újabb gyötrő érv válaszolt, még pedig az, hogy mennyire önző vagyok. Hogy ebben a helyzetben is csak magamra gondolok, hogy a saját szánalmam az, ami foglalkoztat, mikor Hambone elvesztette azt az egyetlen embert, akit még a családjának nevezhetett. És nem voltam mellette. A legjobb barátja voltam, és nem voltam mellette, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Nem törődtem velük, nem érdekelt semmi, csak saját magam, és az ami lett belőlem. Mi lesz ebből? Mi lesz belőlem? Valaki mentsen már meg, a jó kurva életbe!

*Madison’s P.O.V.*

-Mikey, hol a 102-es tanterem?- kérdeztem miközben idegesen forgattam az ujjaim között az órarendemet. Mikey még mindig a reggeli kis incidenstől volt elájulva, és az arcán valami hihetetlenül fanatikus kifejezés ült. Csak vigyorgott, és egyre csak azt ismételgette, hogy „Basszus,Maddy,én ezt nem hiszem el!” Én meg csak a fejemet ráztam, és azt ismételgettem, hogy „Jól van,Mikey, nem nagy ügy!” Na erre meg jött az, hogy…na mindegy, a lényeg az, hogy elég jól szórakoztunk. Azt hiszem végleg a szívébe zárt.

-Ööö…102,102…az fent van az elsőn, gyere felkísérlek!- vigyorgott egyet ismét, miután homlokráncolva kiagyalta, hol is van az a bizonyos terem. Elindultam a nyomában, de olyan nagy volt a tömeg, hogy egy idő után szem elől tévesztettem, és teljesen kétségbeesve álltam a folyosó közepén. „Úristen, eltévedtem, mi lesz velem, nyugi Maddy, semmi gáz, jéézusom, hol vagy Mikey?” gondolatok jártak a fejemben, mikor hirtelen egy kéz szorítását éreztem a felkaromon, és ijedten kaptam hátra a fejem.

-Hé,Maddy, már azt hittem,hogy elraboltak!- Mikey volt az, ismét vigyorogva, én pedig megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Oké, semmi gáz! Csak a vigyorgó Mikey az! Feltétlenül meg kell kérdeznem majd Gee-től, hogy ez normális dolog-e a részéről. Na mikor a szívem ismét a normális tempóban dobogott, elmosolyodtam, és ismét elindultunk…volna, ha egy lány meg nem jelenik, és nem kapja el Mikey karját ugyanúgy, ahogyan a fiú tette azt velem korábban. Összevont szemöldökkel néztem végig rajta, a hosszú festett vörös haján, vastagon kikent arcán, szolárium barna karján, és fekete műkörmű finom kezein. Szűk farmere és testhez álló topja kiemelte alakját, de ahelyett, hogy valami magas sarkú cipőt vett volna fel, hogy nyújtsa kicsit a magasságát, lapos talpú cipőt viselt, így pár centivel még nálam is alacsonyabb volt. Ki a franc ez a csaj?

-Micheal!- szólalt meg magabiztos hangján, és ajkai gúnyos mosolyra húzódtak- Nem is mutatod be nekem a barátnődet?

-Én is örülök neked, Lisa!- sziszegte Mikey, és elég volt csak egy pillantást vetnem az arcára, hogy tudjam, cseppet sem kedveli ezt a lányt- Ő itt Madison, és csak barátok vagyunk!

-Madison? Micsoda…érdekes név!- pillantott rám Lisa ugyanazzal a mosollyal, én pedig csak biccentettem. Úgy tűnt nem tartja szükségesnek, hogy bemutatkozzon. Túl biztos volt önmagában.

-Mit akarsz, Lisa?- szólalt meg ismét Mikey, és kirántotta karját a lány szorításából. Lisa ismét rászegezte szemeit, és ajkait megnyalva söpörte félre az arcába lógó vörös tincseket. Jól begyakorolt mozdulat volt.

-Csak kíváncsi voltam, hol van az én Frankiem! Ma még nem láttam, és gondoltam talán te tudsz róla valamit! –mosolygott ismét Lisa, és kezeit csípőre téve hajtotta fejét kérdőn oldalra.

-Hát fogalmam sincs! Reggel még velünk volt, de aztán…khm…lemaradt, és külön jöttünk be a suliba!- igazgatta szemüvegét Mikey, és gondosan kerülte Lisa tekintetét, majd hozzátette – De miért nem keresed meg, ha annyira hiányzik?               

-Ne aggódj, ezt fogom tenni!- válaszolta a lány metsző hangon, majd hátat fordított, és elviharzott a folyosón. Mikey és én szótlanul bámultunk utána, majd én voltam az, aki megtörte a csendet.

-Hát…jó kis páros!- jelentettem ki, majd Mikeyra pillantottam. Csak a fejét rázta, és újra elindult, én pedig követtem.

-Tudod…Frank nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod!Csak…rossz emberek közé keveredett! Ő nem ilyen volt régen. Olyan volt, mint mi. Na jó, majdnem olyan. De tényleg, Madison, Frank…Frank igazából nem ilyen. Hidd el, ha jobban megismered, akkor majd meglátod, hogy jó fej! Csak biztos azok miatt a seggfejek miatt lett ilyen, akikkel lóg! De rá fog jönni, hidd el, csak…idő kell neki! És segítség!

-És mit tehetnék, Mikey? Megértem, hogy a barátod, és hogy segíteni akarsz neki és véded, de én nem látok mást, csak egy öntelt stricit, aki…

-Tudom, Maddy, tudom! De tudja, hogy ez nem jó. Ő is tudja, hidd el!- szakított félbe Mikey, és félrevont az egyik ablak mellé- Én csak…csak annyit szeretnék, hogy légy vele türelmes, oké? Tudom, úgy viselkedik, mint egy egoista szemétláda, de ez csak egy szerep!Ne kérdezd mért, de rég nem adja önmagát, csak…csak ha velünk van, és akkor se túl gyakran! Nem tudom mi történt vele, tényleg nem, lehet, hogy egyszerűen csak ez az egész megfelelni akarás, és Lisa, vagy…vagy…nem tudom, de tény, hogy ha segítünk neki, akkor újra rendben lesz! Újra olyan lesz, mint régen! Kérdezd meg Gee-t, ő majd elmeséli, hogy mennyi mindent csináltunk együtt, hogy legjobb barátok voltunk, hogy…

-Mikey! Mikor Gee legutóbb Frankről beszélt, azt mondta, hogy még véletlenül se higgyem el egyetlen szavát sem, mert …

-Persze, mert Gee félt téged mindentől! Legszívesebben melletted lenne egész nap, nehogy egy bogár a karodra szálljon és megcsípjen vagy mit tudom én hogy mit, de…de ő is tudja ezt, csak most fontosabb neki az, hogy…hogy boldog légy még…vagyis….

-Hogy boldog legyek még utoljára?- tettem fel a kérdést színtelen hangon, Mikey pedig elpirulva sütötte le a szemét. Tehát tudja…- Mióta tudsz róla?

-Nem…nem tudom! Egyszer Gee ki volt borulva! A suli is zűrös volt, és….te kórházban voltál! Nem tudta feldolgozni, először tudatosult benne, hogy…

De be sem kellett fejeznie a mondatot, ahhoz, hogy tudjam, mik akart mondani. Annak a napnak minden egyes képe felvillant az agyamban abban a pillanatban. Több mint egy fél éve volt, de soha nem fog kitörlődni az agyamból az a félelem, amit akkor éreztem. Rosszul lettem, nem kaptam levegőt, és kórházba szállítottak egy teljes hétre. A könnyek a szüleim és a nővérem szemében, az érzés, a gondolatok, álmatlanul feküdni egy kényelmetlen kórházi ágyon, várni valamire… Gerard nagyon ki volt borulva. Mindannyiunkban akkor tudatosult igazán, hogy meg fogok halni.