|
38.rész
2008.07.26. 15:52
Nem értem mi történik. Egyre tisztábban látok. Látom a saját testemet. Fölemelkedem az ágyról és fölülről nézem magam.
Az orvosok még mindig az életemért küzdenek, egyre elkeseredettebben. A lepedő a lábamnál csupa vér. Gerard sírva még mindig a kezemet szorítja.
Parancsszavakat hallok, ahogy az orvos kéri a különböző műszereket.
Lélegeztetnek. Az arcom fehér, testemen időnként rángások futnak át, amikor kiütnek.
Szörnyű nézni, ahogy haldoklom!
Egy nővérke el akarja húzni Gerardot mellőlem.
- Hagyjuk dolgozni az orvosokat! - mondja neki.
- NEM! - kiáltja Gee elkeseredetten és térdre esik az ágy mellett. - Lily ne! Nem hagyhatsz itt!
Egyre távolabbról figyelem ezt az extrém jelenetet. Furcsa és undorító is egyszerre. Végre leesik, hogy most meg fogok halni. Egyszerűen belenyugszom és tovább emelkedek.
Sötétség vesz körül, de nem félek. Ez a sötétség meleg, barátságos. Nem érzek fájdalmat, sem félelmet. Hirtelen erős fény világít a szemebe, de nem bántó, éles fény, hanem kellemes. Arrafelé úszom a levegőben. Teljesen megnyugszom. Érzem, hogy a fény hívogat és tudom, hogy ott nem érhet semmi baj, biztonságban leszek. Minden törlődik az agyamból, csak a fény marad meg. Boldog vagyok.
Aztán egy sikoltás magamhoz térít. Gerard hangja az, ahogy kétségbeesetten a nevemet kiáltja. Lenézek és látom, ahogy ráborul élettelen testemre.
Az orvosok még mindig nem adják fel, de látszik rajtuk, hogy egyre kevesebb a remény.
Az egyik nővér elvonszolja mellőlem Gerardot, aki a sarokba húzódik, leguggol és fejét a térdére hajtva zokog.
Újra a fény felé nézek, ami bátorítón lüktet és hívogat.
- Maradnom kell! - mondom határozottan.
A fény még mindig pulzál, de már távolodik. Nem érzek benne haragot, sem csalódottságot, csak egyszerűen tudomásul vette a döntésemet. Én pedig lassan ereszkedni kezdek.
- Visszajött! - hallottam egy diadalmas kiáltást és újra érzetem a fájdalmat, és a csipogás újra egyenletes lett.
Kinyitottam a szemem és Gerard arcát láttam magam fölött.
- Lily! - sóhajtotta és rám borult.
- Alaposan ránk ijesztett! - dorgált az orvos.
Gee még midig az arcomat puszilgatta, mikor erőtlen ,halk hangon a fülébe suttogtam:
- Nem kell félni a haláltól!
Gerard döbbent arccal nézett rám, én pedig mindenttudón bólintottam.
A szám kiszáradt, az egész testem egy merő fájdalom volt. Geradra néztem és minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem:
- A... baba?
Gee segélykérőn az orvosokra nézett, majd vissza rám és alig láthatóan megcsóválta a fejét.
Elvesztettem a babát!
- Te jól vagy és ez a lényeg! - próbált vigasztalni, de túl fáradt voltam már ahhoz is, hogy sírjak. Gerard keze után nyúltam, amennyire erőmből tellett megszorítottam, megnyugvást keresve erős kezében.
Tudtam, hogy testileg túl vagyok a nehezén, de a legrosszabb csak most következik.
Mikor felébredtem már egy egyágyas kórteremben feküdtem. Gee az ágy végében, keresztben a lábamon szunyókált, az ágy melletti széken pedig Mikey ült.
- Szia! - köszönt, mikor meglátta, hogy ébren vagyok. - Hogy vagy?
Megpróbáltam feljebb tornázni magam, de ahogy megmozdítottam a lábam Gee felébredt. Kábán nézett körbe és rácsodálkozott Mikeyra.
- Mikor jöttél? - kérdezte rekedten.
- Nemrég. Nem akartalak felkelteni benneteket, olyan édesen aludtatok.
Gerard felült, arcán az összegyűrt takaró mintája, nyakát alig bírta mozdítani.
- Pedig igazán fölkelthettél volna! - zsörtölődött. - Akkor legalább nem alszom el ennyire a nyakam! - és hangos sziszegések között igyekezett helyre hozni fájó részeit.
- Hogy vagy bébi? - kérdezte felém fordulva.
- Jól! - feleltem elég morcosan.
Mikey segített felülnöm, a hátam mögé igazgatta a párnát.
- Nagyon sajnálom! - nézett közben mélyen a szemebe.
- Hát... én is! - motyogtam és elkaptam a pillantásom. Nem akartam beszélgetni, főleg a babáról nem!
- Kérsz valamit? Inni, enni, akármit? - hajolt hozzám Gee és közben megigazította rajtam a takarót.
- Egy kávé jól esne...
- Áhh, az nekem is! - vágta rá gyorsan Mikey is.
Gerard elviharzott a koffeinadagunkért, így kettesben maradtunk Mikeyval.
- Lily, - kezdett bele. - tudod, hogy rám mindig számíthatsz! És Gerardra is!
Csak bólogatni volt erőm.
- Nem szeretném, ha megint elszöknél a problémák elől.
- Nem fogok.
- Tiszában vagyok vele, hogy nagyon nehéz, de túl kell élni! Érted?
Válaszolni akartam, hogy mivel is van ő tisztában valójában, hogy fogalma sincs mit érzek és egyéb kellemes beszólások, de visszajött Gee. Pincéreket is meghazudtoló ügyességgel lavírozott be a három kávéval.
Ahogy megittam szinte éreztem, ahogy szétáramlik a testemben.
Percekig csak csöndben iszogattunk, végül Gee törte meg a némaságot.
- Kész csoda, hogy nem lett komolyabb bajod! - mondta.
- Az! - válaszoltam neki elég csúnyán. - Végülis csak majdnem meghaltam! Az tényleg nem olyan komoly baj!
- Én a.... törésekre... értettem.... - motyogott Gee, majd zavartan elhallgatott.
Aztán elkezdte rendezgetni az ágyneműt, igazgatta a párnát, pakolgatott az éjjeliszekrényen, én meg hülyét kaptam tőle. Tudom, hogy csak azért csinálta, mert nem tudott magával mit kezdeni , de engem ez a mű gondoskodás nagyon idegesített.
- Fiúk, nagyon szép tőletek, hogy őriztek engem, de most szeretnék egyedül maradni.
Egymásra néztek. Látszott rajtuk, hogy tanácstalanok. Nem tudnak magukkal mit kezdeni itt, de nem szívesen hagynak egyedül sem.
- Nem lesz semmi gond! - biztosítottam őket.
Nem mondom, hogy jó szívvel, de végül távoztak, bár Gerard megígérte, hogy este még benéz.
Egyedül maradtam hát szörnyű érzéseimmel. A hasamra tettem a kezem. Üresnek, idegennek éreztem magam. Aztán végre elerdtek a könnyeim és csak sírtam, sírtam...
Tudtam, hogy ettől jobban leszek!
Egy pillanatra felötlött bennem a kérdés, hogy valójában miért is jöttem vissza, mikor megszabadulhattam volna minden földi kíntól. A válasz egyértelmű volt: Gerard miatt! Nem volt a világon semmi rajta kívül, ami maradásra késztetett volna, mert akkor már tudtam, hogy a babát elveszítem.
Most azonban nem számított mennyire szeretem őt. A fájdalom, amit érzetem az enyém volt, csak az enyém, nem érthette meg senki más!
Gee este még visszajött. Mesélte, hogy beszélt az orvossal. Azt mondta testileg rendben vagyok, még néhány nap és elhagyhatom a kórházat.
De valójában csak testileg vagyok rendben! Egyelőre!
Félve említette meg a témát, miszerint holnap bejön hozzám a kórházi pszichológus. Tudta mennyire utálom az agykurkászókat. Épp tiltakozni akartam, mikor közölte, hogy ez a feltétele annak, hogy hazaengedjenek.
Másnap reggel, ahogy ígérte, meglátogatott a pszichológus. Kedves, szimpatikus nő volt, olyan, akivel szívesen elbeszélget az ember, és ha nem tudtam volna, hogy kicsoda még örültem is volna neki, de így!
Először csak tőmondatokban válaszolgattam a kérdéseire, majd mikor kicsit feloldódtam jól esett, hogy kiönthetem neki a lelkem. Figyelmesen, érdeklődve hallgatott.
Mikor szóba került a babatéma elmeséltem neki az érzéseimet. Beszéltem a fényről, a döntésemről és végül arról, hogy most mennyire egyedül érzem magam ezzel a teherrel a nyakamon.
- És a párja? - kérdezte.
- Ő... nagyon kedves velem, de ezt nem értheti. Egyszerűen idegesít, ahogy mindenáron gondoskodni akar rólam. Ő nem tudja mit érzek!
- Biztos ebben?
- Tessék? - meglepett a kérdés.
- Lily, tudom mit érez! Én is elvesztettem egy babát. Én is azt érzetem, hogy teljesen egyedül vagyok. De ez tévedés! Ő ugyanúgy elvesztette a babát, mint ön. Neki ugyanúgy fáj, ráadásul még önt is félti! Higgye el, egyáltalán nincs könnyű helyzeteben!
Elgondolkodtam a hallottakon. Rájöttem, hogy önző voltam, csak a saját fájdalmammal törődtem és egyáltalán nem érdekelt mit érezhet Gee. Sőt még bántottam is azokat, akik segíteni akartak.
Ahogy ezt beláttam rögtön felismertem, hogy nem vagyok egyedül a bánatommal.
Délután, mikor bejött Gee bocsánatot kértem tőle és végre beszélgettünk arról, ami a szívünket nyomta.
Mintha mázsás súlyok hullottak volna le a lelkemről.
Elmeséltem neki, hogy mit láttam, mikor haldokoltam. Gerard könnyes szemmel, figyelmesen hallgatott. Mindig is érdekelte ez a téma.
- Tudod végül miért jöttem vissza? - kérdeztem tőle, miután elárultam, hogy nem sokon múlott.
- Miért?
- Mert TE hívtál! Semmi más nem érdekelt, de a te fájdalmas kiáltásod meggyőzött, hogy itt a helyem.
- Lily! - sóhajtott Gee és szorosan átölelt. - Annyira szeretlek! - suttogta a fülembe és ez most őszintébb volt ezer szerelni vallomásnál.
- Én is! - feleltem, aztán csókkal pecsételtük meg életünk legőszintébb pillanatát.
Úgy érzetem nincs már többé semmi, ami szétválaszthat minket.
Kicsit eltolt magától és komolyan a szemebe nézett.
- Tudom, hogy nem egészen így kellene, meg hiányoznak bizonyos kellékek is, de... hozzám jössz feleségül?
Azt hittem álmodom és soha többé nem akartam felébredni ebből az álomból. Csillogó szemeibe néztem és felelet helyett megcsókoltam!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018