Némán ordítottam, összegörnyedve a falnál, majd a hideg lassan magamhoz térített. Felkapkodtam a ruháimat, már ami megmaradt belőlük és odaszaladtam Gerardhoz.
Még mindig ájultan feküdt a földön. Óvatosan a hátára fordítottam és zokogva borultam a mellkasára. Percekig meg sem tudtam mozdulni, csak feküdtem és hallgattam Gerard szívverését. Aztán lassan fölemeltem a fejem és elkezdtem kutatni a telefonja után. Az enyém valahol elveszett vetkőzés közben és nem volt erőm a sötétben keresgélni.
Meg is találtam a nadrágja zsebében és azonnal hívtam Mikeyt.
   - Hi, mi az ábra? - kérdezte vidáman. Nyilván azt hitte a bátyja hívja.
   - Lily vagyok. - szóltam bele elhaló hangon a telefonba.
   - Lily? Mi a baj? - hangja aggódóra váltott. Tudta, érezte, hogy baj van.
   - Mikey... kérlek gyere vissza! Meg.. támadtak minket. Itt vagyunk... egy sikátorban - és bemondtam az utcanevet, bár nem voltam biztos benne, hogy jól emlékszem rá.
   - Miii? Azonnal ott vagyok!
   - Siess kérlek! - az utolsó szavakat már zokogva mondtam, aztán kiesett a telefon a kezemből. Újra ráborultam Gerardra és úgy érzetem vége a világnak.

Hamarosan léptek zaja koppant.
   - Lily, Gerard, merre vagytok? - hallottam Mikey hangját.
Fölemeltem a fejem és válaszolni próbáltam.
   - Itt! Itt vagyunk! -próbáltam kipréselni magamból a hangokat. Először még nehezen ment, de a végére már egész hallhatóra sikeredett.
   - Lily! - kiáltott még valaki. A hangjából ítélve Frankie volt.
Bejöttek a sikátorba. Volt náluk egy elemlámpa. Mikor a fénye megállapodott rajtam hunyorogni kezdtem és a szemem elé kaptam a kezem.
   - Itt! - kiáltottam újra és lassan felültem.
Mikey és Frank odarohantak hozzánk.
   - Úristen, Lily! Mi történt? - kérdezte Mikey, mikor letérdelt mellém. A lámpa fényét végigfuttatta rajtam, majd Gerardon.
   - Én jól vagyok! - próbáltam megértetni, hogy ne velem foglalkozzanak.
Mikey rávilágított Geere és Frankie is odatérdelt mellé.
   - Gerard, hallasz? - szólítgatta Mikey, miközben igyekezett megvizsgálni Gee sérüléseit.
Az erős fényben Gerard nagyon sápadtnak látszott. Szája sarkára rászáradt a vér, arcának bal fele pirosas-lilás színt öltött és alaposan feldagadt, haja csapzottan és véresen tapadt a homlokára.
Mikey fölemelte a fejét, de nem látott rajta egyéb sérülést.
   - Frank, gyere, emeljük fel! - adta ki az utasítást, majd Gee hóna alá nyúlva, fejét a testével megtámasztva ülő helyzetbe tornázták.
Gerard nyöszörgött néhányat és kezdett magához térni.
   - Mmmi... történt? - szólalt meg szaggatottan és lassan fölemelte a fejét. Megpróbálta a szemét is kinyitni ,de csak az egyiket sikerült.
   - Gee, hogy vagy? - kérdezte Frankie, miközben megragadta a karját, mert majdnem eldőlt.
   - A fejem! - szisszent fel fájdalmasan Gee és megfogta a fejét. - Mi történt?
   - Megtámadtak benneteket. - magyarázta Mikey a bátyjának.
   - Lily! - kapta fel a fejét Gee és tekintetével engem keresett. - Hol van Lily?
   -Itt vagyok! Semmi bajom!
Elé térdeltem, megfogtam a kezét és igyekeztem a szemébe nézni.
   - Lily! - suttogta és a karjait nyújtotta felém.
Gondolkodás nélkül a karjaiba vetettem magam, mire fájdalmasan felszisszent.
   - Jaj, ne haragudj! Hol fáj?
   - Mindenhol! - nyögte. - Te jól vagy? Nem bántottak?
Egy pillanatig elgondolkodtam, vajon mennyit áruljak el abból, ami történt, de belenézve riadt tekintetébe úgy döntöttem, inkább nem beszélek róla.
   - Nem! - válaszoltam és lesütöttem a szemem.
   - Lily! - láttam rajta, hogy nem nagyon hiszi el. Mondjuk ahogy kinézetem én sem hittem volna magamnak. Erőt vettem magamon, a szemébe néztem és igyekezetem megnyugtatni.
   - Nem bántottak!
Nem tudom miért hazudtam neki. Illetve tudom!  Úgy gondoltam megvan neki a saját baja, nem tetézem még az enyémmel is, arról nem is beszélve, hogy magát okolná a történtekért.
Óvatosan hozzábújtam, nem tudtam tovább a szemébe nézni.
Érintésemre újra fájdalmasan felnyögött.
   - Elvigyünk orvoshoz? - kérdezte Mikey.
   - Nem! Menjünk inkább haza! - vágta rá kapásból Gee.
Lassan felálltam. Mikey és Frankie két oldalról támogatták Gerardot, segítettek neki felállni, majd szépen, lassan araszoltunk kifelé a sikátorból.
Frankie hívott egy taxit és mikor a ház elé értünk, szintén a támogatásukkal sikerült bejutnia.

Segítettem neki levetkőzni. Szerencsére semmije sem tört el, viszont testét mindenütt kéz-zöld foltok díszítették.
   - Fú, haver, téged aztán jól helybenhagytak! - ámult el Frankie, mikor meglátta Gee sérüléseit.
Zuhanyozni is segítettem neki, majd leápoltam a sebeit. Arcára és szemére jeget szorított, majd mikor a duzzanat úgy-ahogy leapadt bevánszorgott a hálóba és nem kellett altatni, hogy mély álomba szenderüljön.
   - Mindent köszönök! - mondtam Mikeynak és Frankienek, akik a nappaliban vártak.
   - Igazán nincs mit! - felelte Mikey, majd újra magamon éreztem azt az égető pillantását, ahogy szinte röntgensugárként végigpásztáz. -Te jól vagy? - kérdezte gyanakvón.
   - Igen, persze! Nincs semmi bajom!
Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Mért érzi meg mindig, ha valami nem stimmel?
   - Lily, tudod, hogy rám mindig számíthatsz!
   - Tudom és köszönöm, de tényleg minden rendben!
Még egy utolsó, szúrós pillantást vetett rám, aztán hanyagolta a témát.

Mikey és Frank elmentek és pedig gyorsan lezuhanyoztam. Úgy éreztem ragadok a kosztól, meg az egyéb dolgoktól.
Jól esett, ahogy a testemen végigfolyt a meleg víz. Most, hogy egyedül maradtam, sajnos volt időm elgondolkodni az elmúlt eseményeken. Eddig, amíg volt mit csinálnom, volt miért aggódnom, eszembe sem jutott a saját nyomorom, de most mázsás súlyként nehezedett a lelkemre minden. A zuhanyzóban háttal a falnak dőltem és néma, keserves zokogásba kezdtem. Lassan lecsúsztam a fal mellett, majd fejemet a térdemre hajtva hagytam, hogy a víz tovább áztasson. Képtelen voltam megmozdulni. Csak guggoltam és a saját hazugságomon járt az eszem.
"Minden rendben!"
Ez a mondat visszhangzott a fejemben. Már hogy lenne minden rendben? Gerardot megverték, engem megerőszakoltak!
"Minden rendben!"
Már soha, semmi nem lesz rendben!
Ez nem élet! Így nem lehet élni!
Hogy engem bántanak, az még egy dolog, de hogy azt is bántsák, akit szeretek!
Ennek soha nem lesz vége! Soha!
Összeszedtem magam és kimásztam a zuhany alól, felöltöztem és bementem Gerard mellé a hálóba. Az ágyon ülve néztem őt. Olyan édesen aludt. Mély, igazi szerelmet éreztem iránta és szörnyű volt a tudat, hogy miattam bántották ÚJRA!
Sokáig ültem így, mire végre elhatározásra jutottam. Ennek véget kell vetni! Nem mehet így tovább!
Elővettem a bőröndömet, belepakoltam a ruháimat. Egyetlen képet kerestem csak meg a sok közül, amelyiken szenvedélyesen csókolózunk.
Írtam néhány sort búcsúzóul és letettem mellé az éjjeliszekrényre.
Mikor útra készen álltam, odahajoltam Gerardhoz és adtam egy utolsó csókot az ajkaira.
Nagyon fájt, amit most tenni fogok, de tudtam, hogy meg kell tennem, nincs más választásom.
A bejárati ajtóból még utoljára szétnéztem a házban, ahol igazán boldog lehettem. Örökké hálás leszek az égnek, hogy megismerhettem Gerardot és a banda többi tagját. Ha ők nincsenek, talán sosem lesz normális életem.
Tudtam, hogy neki is fájni fog, de jön majd  valaki más, aki elfeledteti vele egy hajdanvolt kurva emlékét. Nekem pedig egy másik városban, egy másik államban nagyobb esélyem lesz végre tényleg új életet kezdeni, egy olyan helyen, ahol nem köszön vissza a múltam!
És, hogy mért hagyom el Gerardot?
Nem kényszeríthetem, hogy miattam feladja az életét, a barátait, pedig talán megtenné, ha kérném. De nem! Nem lehetek önző!
Ég veled Gerard Way! Ég veled My Chemical Romance!
Sosem felejtelek el benneteket!

Az ajtó becsukódott mögöttem és lassan elnyelt az éjszakai sötétség.