A járda szélén ültem és az arcomat a kezeimbe temetve engedtem, hogy a sós könnyek végigfolyjanak az arcomon. Tudtam, hogy a szemfestékem le fog folyni, de nem érdekelt. Hideg Szeptemberi este volt Belleville-ben. Elfutottam. Megint. Nem bírtam elviselni már az apámat, úgyhogy azon az estén gyorsan összecsomagoltam a táskám és kifutottam a házból, amilyen gyorsan csak tudtam. Mióta az anyám meghalt 1 hónapja, zárkózott lett és alig foglalkoztatta, hogy van még 2 lánya. Sehova se mehettem. Nem voltak barátaim. Csak 8 hete költöztünk New Jersey-be. Kiközösített voltam a suliba. A magányos lány, aki csak zenét hallgat. Teljesen ellenkezője voltam a többieknek.

Nos, mivel sehova se mehettem és nem volt kihez fordulnom, pár órányi kóborlás után végül a járdán kötöttem ki. Úrrá lettek rajtam az érzelmek. Azon tűnődtem, hogy tovább megyek, amikor valaki közeledett felém. Egy alacsony fiú volt, fekete kócos hajjal, piercinggel az orrában és a szájában. A legcsodálatosabb szemei voltak, amit valaha láttam. Azt gondoltam ismerem, de nem voltam benne biztos. Szörnyen néztem ki. A hajam az arcomba lógott és a szemfestékem is elkenődött.

-Szia. Minden rendben? Csak mert megláttalak és nem nézel ki túl jól…- kérdezte aggodalommal az arcán.

-Igen. Köszönöm, jól vagyok.- válaszoltam egy halvány mosollyal.

Látszott rajta, hogy nem hisz nekem.

-Hmm…hát, oké…ha ragaszkodsz hozzá…- tovább ment, de aztán mégis visszafordult -Nem akarsz eljönni velem kávézni?- kérdezte egy apró mosoly kíséretében.

Rendes fiúnak nézett ki, úgyhogy beleegyeztem.

Olyan bolond vagyok.- gondoltam- Még nem is tudom a nevét!

Mintha olvasott volna a gondolataimban. Odanyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.

-Amúgy Frank vagyok. Frank Iero.- mosolygott.

Megfogtam a kezét és a táskámat is.

-Hayley Adler.- válaszoltam és viszonoztam a meleg mosolyát.