jan. 28. napközben

Sally sietve kapkodta magára ruháit, hiszen már így is késésben volt. Szinte soha nem ért be időben a munkahelyére, de nem fenyegette a kirúgás veszélye, hiszen ő volt az, aki mindig minden feladatra alkalmas volt. Hogy pontosan mivel is foglalkozott azt elég nehéz lenne meghatározni, hiszen egyszerre százféle dolgot is csinált. Egyszerre volt újságíró, kritikus, blogger, fényképész, szóval eléggé sokszínű élete volt. De ami a legjobban érdekelte, az a zene. Szerencséje volt, hiszen a legtöbb munkája ehhez kapcsolódott, koncertekre járt, interjúkat készített, kritikát írt az épp megjelenő albumokról, egyszóval a zene körül forgott az élete. Alig várta már az újabb feladatokat, mert rengeteg érdekes emberrel találkozhatott, nem is beszélve arról, hogy mennyire bírta a rocker pasikat. Bár szinte minden idejét felemésztette a munkája, imádta csinálni. Annak ellenére is, hogy jól tudta, Joshsal való kapcsolata nem sokáig fogja bírni, ha így folytatja….

-Figyelj Josh! Ígérem sietni fogok! Csak beugrok, megkapom a feladatom, és már jövök is vissza hozzád!- mondta el már vagy századszor aznap reggel, közben pedig a sminkjével bajlódott a tükörben.

-Ja, persze! Mindig ezt mondod! Aztán egész nap itt várok rád, te pedig valahol bájosan csevegsz valami menő banda gitárosával! És egyébként is miért vagy olyan biztos benne, hogy hamar végzel majd? Mi van ha megint ki kell menned valahová? – kérdezett vissza ingerülten Josh.

-Josh! Kérlek! Tudod, hogy ez a munkám! És kétlem, hogy el kéne mennem valahová is, szerintem csak kapok valami témát, hogy írjak róla cikket, vagy ilyesmi! Hidd el, hamar visszajövök majd!- magyarázta Sally az egyik pár cipőjét lóbálva a kezében.

Josh nem szólt egy szót sem, csak bosszúsan meredt maga elé. Elege volt már ebből. Mindig csak az ígéretek, aztán pedig órákat várhatott arra, hogy Sally visszaérjen. Utálta a lány munkáját. Úgy érezte, elszakítja őt tőle, kettejük közé áll, és megfojtja. Szerette Sallyt, de nem volt könnyű vele. Sally sosem volt az az átlagos lány, gyakran nehéz volt megérteni, sosem lehetett tudni, hogy mire is van szüksége. Josh mindent megtett volna azért, hogy megfejtse a lányt, de mindig úgy érezte, hogy ez lehetetlen feladat. És most ismét egy újabb nap, amikor ugyanazok a szavak hangzanak el, és a végén…

-Úgysem jössz haza! – motyogta a fiú szomorúan az orra alatt.

Sally csak egy pillanatra állt meg, ránézett Joshra, nagyot sóhajtott, majd felkapta a kabátját. Belenézett a tükörbe, elégedetten bólintott, majd a fiúhoz lépett.

-Josh! Ígérem, sietek! És ne csináld ezt, mert tudod, hogy ha tehetném, itt maradnék veled! Most pedig mennem kell! Szeretlek!

Egy gyors csók, és már kinn is volt a hideg jersey- i levegőn. Gyorsan kapkodta lábát, mert a kesztyűjét otthon felejtette, és a fagyos hideg máris pirosra csípte a kezét. Joshon járt az esze. Szinte menekült már a lakásból, mert tudta, hogy a fiúnak igaza van. A kapcsolatuk már nem volt a régi, de ez nem csak Sally hibája volt. Gyakran érezte úgy, hogy Josh nem érti meg őt, de azt is tudta, hogy mennyire igyekszik. Mintha különböző világokban éltek volna. Sóhajtva gondolt arra, hogy meddig mehet ez így tovább, majd azon vette észre magát, hogy máris a munkahelyéhez ért. Ahogy belépett a nagy kétszárnyas ajtón, meleg levegő, kávé és fánk illat csapta meg az orrát. Mosolyogva intett oda az ajtó mellett ülő idős portásnak, majd a lépcső felé sietett. A kiadó legfelső emeletén volt az irodája, de mivel összesen volt 2 emelet, a lift helyett mindig a lépcsőt használta. Hamar fel is ért, de ahelyett, hogy az irodájába ment volna, először beugrott a főnökéhez, Juliehoz az aznapi tennivalókért.

-Jó reggelt! Bejöhetek?- nyitott be az irodába, és meg se várva a választ, azonnal lehuppant az íróasztal előtti székbe.

Az ablak előtt álló szikár női alak megfordult, majd összevont szemöldökkel pillantott a lányra.

-Először is, késtél! Másodszor, ezerszer megmondtam, hogy kopogj mielőtt belépsz! Harmadszor pedig, mit tudsz a My Chemical Romance nevű együttesről?

-Wow…micsoda kedves fogadtatás! Szóval…először is, én is nagyon örülök, hogy látlak, anya! Másodszor, az udvariasság sosem tartozott az erősségeim közé! Harmadszor pedig, az MCR egy helyi banda, világhírűek, meg minden, blablabla…- darálta a szöveget Sally, majd anyjára pillantott a további kérdésekre várva.

-Hát ez nagyszerű volt, köszönöm a rengeteg segítséget!- mondta szarkasztikusan az nő, majd ő is leült az asztal túloldalán álló székbe – Úgy tudom, hogy ma New Yorkban dedikálnak! Menj oda, készíts képeket, és próbálj meg interjút is készíteni! Mára ennyi a dolgod!

-Miii?!? A Mychem New Yorkban? Na nee!!!- kapkodott levegő után Sally, és elkerekedett szemekkel pillantott anyjára.

-Most mi van? Tegnap volt a koncertjük, és holnap már itt lesznek! – mondta Julie, és értetlenül nézett Sallyre.

-És én ezt miért nem tudtam? Istenem…ennél jobb alkalom nem is lett volna, hogy élőben lássam őket! Kit küldtél ki a koncertre?

-Nem is tudom…talán Lisát! De teljesen mindegy, ma téged küldelek, szóval szedd össze magad, és készíts egy jó anyagot! – adta ki a parancsot Julie, majd felvette az aznapi újságot, és olvasni kezdte.

Sally még mindig enyhén sokkos állapotban meredt maga elé. Nem bírta felfogni, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen jó banda koncertjéről maradjon le, mint a My Chemical Romance. Szerette a zenéjüket, nem is kicsit, de nem tartozott azok közé a lányok közé, akik eszüket vesztve sikoltoznak, ha meglátják valamelyik bandatagot. Igazság szerint még a nevüket sem tudta, kivéve az énekest, Gerardot. De őt is csak onnan ismerte, hogy egy jótékonysági rendezvényen mondott pár szót, mikor Sally riportot készített egy másik bandával. Gondolataiból egy hangosan szirénázó mentő zökkentette ki, ami az utcán húzott el, majd felpattant, búcsút intett anyjának, és már ott sem volt.

*Sally*

2008. jan. 29. New York

Oh! Te! Jó! Ég! New Yorkban vagyok, valami fogalmamsincsmianevederohadtelegáns szállodában, és arra várok, hogy a My Chemical Fucking Romance tagjai végre hajlandóak legyenek kifáradni szobáikból, és válaszoljanak néhány kérdésemre. A Joshsal való szakítás miatt teljesen ki voltam zökkenve tegnap, szóval egy csomó dolgot el is felejtettem leírni…Például, hogy édes drága jó anyám, aki mellesleg a főnököm is, elfelejtette nekem említeni, hogy a Mychem New Yorkban koncertezik a napokban, és volt olyan kedves, hogy azt a ribanc Lisát küldje el helyettem!!! -.- Na mindegy…de! közvetlenül a koncert másnapján az egyik könyvesboltnak kinéző helyen dedikáltak, szóóóval azért mégsem jártam annyira rosszul! Főleg, hogy végre eszébe jutott anyámnak, hogy én is létezem, és engem bízott meg a feladattal, nem mást! Na túl sok szót nem tudnék írni róla, mivel szinte nem is láttam a fiúkat, szóval semmi értelme nem volt, hogy odamenjek! Na de, az édesdrágacukipofa menedzserüket addig fűztem, amíg bele nem egyezett abba, hogy interjút készíthessek a bandával.^^Tehát most itt vagyok, várok rájuk, gondolatban már ezerszer eltervezve, hogy milyen zavarba ejtő kérdésekkel fogom bombázni őket, és még mindig sehol senki…

jan. 27. napközben

-Frank, kész vagy már?- kopogott Mikey az előtte álló ajtón. Mivel nem érkezett válasz, még hangosabban kopogott, de hiába. Összeszedte bátorságát, és benyitott az ajtón. Félszegen lépett be, de amint körülnézett, megkönnyebbülve sóhajtott, hiszen Frank egyik sarokból sem készült dühödten rávetnie magát, amiért engedély nélkül lépett be a szobájába. Sőt Frank semmi hasonló kamikáze akcióra sem készült, ugyanis Frank nem volt a szobában. Mikey értetlenül pislogott, majd észrevette, hogy az erkélyre nyíló ajtó tárva nyitva áll. Határozott léptekkel elindult arra, majd ahogy kilépett a teraszra, az a látvány fogadta, amire számított. Frank lehunyt szemekkel, egyik kezében cigivel, másikban egy üveg kólával, fülében fülhallgatóval ült egy székben, lábával pedig ütemesen dobolt. Mikey nem szívesen zavarta meg, de kénytelen volt, ugyanis Ray azzal a határozott paranccsal küldte át, hogy szóljon Franknek, mindjárt indulniuk kell a koncert színhelyére. A fiú óvatosan közelebb lépett barátjához, majd egy ujjal, vigyázva megkocogtatta a vállát. Frank homlokát ráncolva nyitotta ki szemét, majd amint meglátta, hogy Mikey az, kivette füléből a fülhallgatót, majd kérdően pillantott rá.

-Ööö…bocs, hogy megzavartalak! Csak Ray küldött, hogy szóljak, hogy indulni kell, mert tudod, ma koncert, és még hangpróba, meg minden, és…

-Jól van,Mikey, nyugi! Semmi gáz, vettem, készülök!- morogta Frank, majd letette a kólát és a cigit, és feltápászkodott a székből.

Mikey némán figyelte, ahogy nagyot nyújtózik, majd belép a szobába. Gyorsan követte, majd leült az ágyra, Frankie pedig  elővett egy táskát, és pakolni kezdett bele. Mikey idegesen ajkába harapott, és megköszörülte a torkát.

-Gyerünk Mikey, ki vele! Tudom, hogy kérdezni akarsz valamit!- szólalt meg Frank, miközben épp valami pólót dobott a táskába.

Mikey értetlenül pislogott, sosem értette, hogy hogyan tudja ennyire elárulni magát, de nem volt mit tennie. Frank addig úgysem hagyná békén, amíg ki nem böki, mi furdalja az oldalát, szóval nagy levegőt vett, és feltette a kérdést.

-Frankie! Te…te ugye…ugye te…szóval…mit gondolsz…vagyis…

-Aha, értem! Hát tudod Mike azt gondolom, hogy izéé..ööö…hááát..vagy nem is…inkább ööö…habár lehet, hogy izééé, és hááát….A picsába Mikey, nyögd már ki!- mordult fel Frank, majd jelentőségteljesen barátjára nézett.

Mikey elvigyorodott Frank hülyeségén, de aztán ismét nagyot nyelt, és komolyan Frankre nézett.

-Szóval tudom, hogy szar lehet neked…mármint nekem ott van Alicia, aztán Bobnak Katlin, Raynek Christa, Geenek meg LynZ…Gee…szóval neked meg nincs senkid, és talán…szóval arra gondoltam, hogy ez biztos rossz…és talán…boldogtalan vagy! Vagy lehet, hogy nem, de mostanában mintha nem tűnnél olyan vidámnak mint máskor, és …nem tudom!- fejezte be bizonytalanul Mikey, és a padlóra meredt.

Frank abbahagyta a pakolást, és Mikeyra nézett. Nem tudta, hogy mit mondjon, hiszen volt igazság a fiú szavaiban, de azért mégsem teljesen így volt, ahogy mondta. Nyilván magányos volt egyedül, de az sosem zavarta, hogy barátai boldogok. Örült annak, hogy nekik sikerült megtalálni azt a nőt, akikkel leélhetik hátralévő életüket, és ez reményt is adott neki. Mióta ennyire híresek lettek, bizalmatlan lett, sosem tudta, hogy vajon miért közeledik felé egy lány: a bandája miatt, vagy egyszerűen csak miatta. Félt is a csalódásoktól, elég zárkózott lett, és ez odáig vezetett, hogy évek óta nem volt már normális barátnője. Nagyot sóhajtott, majd ledobta a kezében tartott nadrágot, és letelepedett Mikey mellé az ágyra.

-Tudod Mikey…ez elég bonyolult! Mert tény, hogy biztos boldogabb lennék, ha lenne egy barátnőm, aki szeret, meg minden, de azért annyira nem töröm magam azért, hogy becsajozzak!- kezdett bele, de Mikey rögtön félbeszakította:

-Hát ez az! Te nem csinálsz semmit! Csak ülsz, meredsz magad elé, és ha odamegy hozzád egy lány, csak motyogsz valamit, sajnálkozva rámosolyogsz, és elküldöd a picsába! Nem értelek!

-Hé Mikey, nyugi! Én csak óvatos vagyok! Semmi kedvem ahhoz, hogy kihasználjanak, vagy csak azért legyenek velem, mert a Mychem tagja vagyok! Egyszerűen még nem találtam olyan lányt, akiben azt láttam volna, hogy…hogy mittudomén…ajj Mikey hagyj már ilyenekkel!!! Nem fogom felvágni az ereimet vagy valami, ne aggódj! – mondta Frank vigyorogva, majd hátba veregette barátját. Mikey csak fejcsóválva nézte, ahogy Frank befejezi a pakolást, majd mindketten levonultak a buszhoz, hogy elinduljanak a koncertre.

*Frank*

2008. jan. 29. New York

Most amúgy nem tudom, hogy mi van velem! Az a gond, hogy abszolút semmi nincs az agyamban! De tényleg..na jó, valami azért akad ott! Az a délutáni lány! Az újságíró csajszi! Gee szerint jó csaj, Mikey szerint is, Ray és Bob nem nyilatkoztak, de szerintem csak azért, mert Christa és Katlin is ott voltak. XD Ember, nincs semmi szabadságuk…de tényleg! Nem mondhatják, hogy milyen jó segge van mittomén kinek, mert kapásból aludhatnak a kanapén…most őszintén! Kinek hiányzik ez? Mert nekem biztos, hogy nem…nekem így is a kanapén kell aludnom, mivel én vagyok az egyetlen, akinek nem szükséges egy franciaágy, ugyanis nincs senkim! -.- Milyen felfogás ez? Nekem igenis szükségem van franciaágyra, ugyanis nem tudok máshol aludni! Gerardnak fogalma sincs róla, hogy milyen lelki törést okoz nekem azzal, hogy mindig kitúr a franciaágyamból! Fel fogok lázadni! Vagy valami…Minden embernek szüksége van franciaágyra!!! Komolyan mondom, ha én lennék az elnök, a világbéke megteremtéséért folytatott harcomban első helyen szerepelne, hogy mindenkinek biztosítok egy franciaágyat! Szerintem sokkal kevesebb lenne a stressz, meg minden…szebb lenne az élet! Biztos vagyok abban is, hogy ezért csökkent jelentősen az életszínvonalam az utóbbi hetekben, mert nem aludhatok franciaágyban! De nem baj, már nem sokat kell várnom, nemsokára otthon leszek, és akkor majd a SAJÁT franciaágyamban fogok aludni! Tényleg…mindjárt otthon leszek! Baszott 2 hónapig nem fogok csinálni semmit! Illetve de! Végre lesz időm a Leathermouthra! Fel is hívom Vincentet, csak legyen már meg az a 2 oldal…de minek írok én 2 oldalt, mikor Gee úgysem látja, hogy mennyit írok? Mi lenne, ha csak 1 oldalt írnék? És mi lenne akkor, ha csak egy felet? Jól kibasznék vele, mi? Hát jó! Lázadni fogok! Ma csak másfél oldalt írok!!! Ez az Frank, jókemény vagy!Istenem…tudtam, hogy a végére becsavarodok! Na mind1! Így is már majdnem meg van a 2 oldal, szal ezt elkúrtam…na jó, elteszem magam holnapra, meg minden…jah és amúgy Sallynek hívják!