Egyedül maradtam szörnyű érzéseimmel. Igaz, anyával nem voltunk jóban, de mégiscsak az anyám volt! Megdöbbentett a halála, hiszen olyan fiatal volt még.

A legborzasztóbb az volt, hogy nem tudtam sírni. Csak néztem magam elé, szemeim égtek, üresnek éreztem az agyamat.

Halk beszélgetésre, nevetgélésre riadtam. Kinyílt a busz ajtaja és csöndesen beosontak a srácok. Suttogva beszéltek, gondolom azt hitték, hogy már alszom.

Elsőnek Mikey látott meg. Rögtön kiszúrta, hogy valami nem stimmel.

   - Lily, mért ülsz itt a sötétben? – kérdezte.

Nem válaszoltam, csak Gerardot kerestem a szememmel.

   - Baj van?

Bólintottam. Még mindig nem tudtam megszólalni.

Végre felszállt Gee is.

   - Mi a baj? – jött oda hozzám és leült mellém.

A srácok körbeálltak minket. Kérlelőn rájuk néztem, mire szerencsére kapcsoltak, és elvonultak a busz hátsó részébe. Ketten maradtunk Geevel.

Megfogta a kezemet én pedig éreztem, hogy forró könnyek folynak végig az arcomon.

   - Anya… meghalt. – nyögtem ki végül és a mellkasára borultam. Végre tudtam sírni.

Gerard átölelt, magához szorított.

   - Nagyon sajnálom! – mondta halkan, mély együttérzéssel a hangjában.

Aztán sokáig csak némán összebújtunk. A vállam rázkódott a zokogástól és nem tudtam megszólalni.

Végül sikerült összeszedni magam.

   - Tudod, összevesztünk. – meséltem neki. – Nem tetszett neki, ahogyan élek. Rossz érzés, hogy úgy ment el, hogy nem tudtunk kibékülni.

   - Meg tudlak érteni. Tudod már mikor lesz a temetés?

   - Még nem. A nővérem intéz mindent.

   - Elmegyek veled a temetésre! – jelentette ki Gee.

Nagyon meglepődtem.

   - Mi? Ne, igazán nem kell…

   - Szeretnélek elkísérni.

   - De… te… komolyan? Megtennéd?

   - Hát persze! Ott a helyem!

Nem tartottam ugyan túl jó ötletnek, de azért jólesett.

   - Köszönöm! – mondtam hálásan, majd lassan kibontakoztam az öleléséből és felálltam. – Azt hiszem ideje aludni.

Lefeküdtem az ágyba és a plafont bámultam. Hallottam, hogy Gee Mikeyval beszélget halkan. Gondolom elmesélte neki a történteket.

Úgy tűnt a többiek már alszanak.

Olyan magányosnak éreztem magam, mint még soha, pedig itt voltak körülöttem a barátaim és a szerelmem. Bár anyával nem beszéltünk egy évig, most mégis hiányzott. Apám már kiskoromban meghalt, anya nevelt fel minket a nővéremmel. Nagyon sajnáltam, hogy nem békülhettem ki vele, hogy nem mondhattam el neki, hogy mindazok ellenére, ami történt köztünk, szeretem. Azt hiszem, annál súlyosabb teher nem szakadhat egy ember nyakába, mint a saját, rossz lelkiismerete.

Sokáig forgolódtam még, nem tudtam elaludni. Hallottam, ahogy Gee bejön és lefekszik mellém, óvatosan, nehogy felébresszen. Nem árultam el neki, hogy még nem alszom.

Emlékek jutottak eszembe és ez most jobban fájt, mint bármikor. Hosszú kínlódás után végül utolért az álom.

A temetést egy hét múlva tartották, és Gerard, ahogy ígérte, elkísért.

Sokan eljöttek, ismerősök, rokonok, barátok, a legtöbbről azt sem tudtam már kicsoda.

Mikor Sarah meglátott, odajött hozzám és megölelt.

   - Szia Lily! – üdvözölt igazi örömmel a hangjában.

Kisírt szemeibe néztem és hirtelen nem tudtam megszólalni. Végül kibontakoztam az öleléséből és Gee mellé léptem

   - Ő Gerard! – mutattam be neki.

Sarah ránézett, szemei összeszűkültek a haragtól, de azért nyújtotta a kezét Gee felé.

Mikor túl voltunk a bemutatkozáson nővérem belém karolt és elvonszolt magával.

   - Normális vagy? – támadt nekem. – Minek hoztad magaddal?

Szemei villámokat szórtak.

   - Még itt is villogni akarsz vele?

   - De… én…

   - Ezt nem gondoltam volna. Ennyire a fejedbe szállt a hírnév?

   - Gee akart elkísérni!

   - Te meg persze nem tiltakoztál!

   - Miért baj az, ha a barátom elkísér az anyám temetésére?

   - Azért mert ő… ő…

   - Ő is csak egy ember, semmi több!

Gerard a távolból figyelt. Gondolom egyértelmű volt számára a jelenet. A vendégek közül is egyre többen figyeltek föl ránk.

   - Na tessék, kellett ez? – nézett Sarah a kíváncsiskodó arcok felé.

   - Te kezdted! Egyedül csak te csinálsz ekkora ügyet ebből. Eddig senkit nem érdekelt, hogy Gerard itt van! Most sikerült rá felhívnod a figyelmet!

Sarah elhallgatott, Gee pedig nem bírta tovább és odajött hozzánk.

   - Valami baj van, Lily? – kérdezte, és közben Sarahra nézett.

   - Nem, nincs semmi baj. – válaszolt Sarah kurtán és sietve távozott.

Miután elment, Gerard kérdőn nézett rám.

   - Mi történt? – kérdezte meg végül.

   - Semmi, csak a drága nővérkém csinálja a fesztivált. Azt mondta, azért hoztalak magammal, hogy dicsekedjek veled.

Gee már indult volna, gondolom, hogy jól beolvasson Sarahnak, de én visszatartottam.

   - Hagyd! Csak ideges. Majd lecsillapszik.

Ezzel a kis jelenettel azért sikerült ránk felhívnia a figyelmet, úgyhogy most minden tekintet ránk szegeződött. Ki kíváncsian, ki rosszallóan nézett ránk, de már kezdtem megtanulni, hogy ne érdekeljen mások véleménye. Én tudom, hogy mit mért csinálok, úgyhogy az én lelkiismeretem tiszta!

A temetés többi része rendben zajlott. Mikor már mindenki elment mi maradtunk még egy kicsit Geevel, meg a nővérem is a családjával.

Sarah odajött hozzánk.

   - Ne haragudjatok az előbbiért! – kérlelt szívszorítón és Gerardra nézett. – Igazán nem miattad volt, csak nagyon ideges voltam.

   - Felejtsük el. – válaszolt Gee.

Sarah a nyakamba borult és keservesen sírt.

   - Annyira hiányzik!

   - Nekem is!

Viszonoztam az ölelését és percekig némán sírdogáltunk.

Mikor sikerült megnyugodni, Sarah kibontakozott az ölelésemből.

   - Szeretném, ha maradnátok néhány napot. Már ha lehetséges… - nézett Gerardra, aki közben beszédbe elegyedett Sarah férjével.

   - Én biztosan maradok. Gerard nem tudom ráér-e. Bár most ért véget egy turné, azt hiszem most van egy kis pihi.

Odamentem Geehez, megkérdeztem tőle, és ő igennel válaszolt.

   - De ha nincs kedved, nem muszáj! – tettem hozzá gyorsan, nehogy kényszernek érezze.

   - Van kedvem, ne aggódj! Legalább megismerem a családodat.

Hálásan rámosolyogtam és elindultunk a kocsi felé.

Útban a ház felé elintézett még néhány telefont, hogy ne aggódjanak értünk néhány napig.