|
1.rész
2008.07.05. 21:48
*Frank’s P.O.V.*
Minden érdeklődés nélkül néztem végig az embereken. Már megint egy buli, megint egy új tanév, és megint rohadhatok egész nap a suliban. Kortyoltam egyet a kezemben tartott sörből, aztán letettem az asztalra az üveget,és felálltam, hogy keressek valami normális embert. A nyár úgy ment el, hogy észre se vettem. Sosem tűnt még ennyire rövidnek, mint ez éven. Nem csináltam semmit azon kívül, hogy lógtam a haverokkal, a csajommal, vagy a bandámmal. Tudom, nem hangzik túl rosszul, de azért nem is volt túl jó. Kezdem unni az életet. 19 évesen ironikus ilyet mondani, de ez van. Bevallom, arra számítottam, hogy majd sodor magával az ár, minden jön magától, nekem semmit sem kell majd tennem, de rohadtul nem így lett. Minden nap nehezebb volt felkelnem az ágyból, nehezebb volt nemet mondani olyan dolgokra, amik megkönnyíthették volna az életemet. Drog, pia, bulik, lányok…szerencsémre mellettem voltak a barátaim, és nem engedték, hogy összezuhanjak…annyira.
-Frank! – hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja, és szétnéztem. Egy szőke lány, miniszoknyában, fekete felsőben, amiből kivillantak barnára sült vállai. Nem is rossz.
-Szia! – köszöntem oda neki, mire ő rám mosolygott, majd ringó csípővel elindult felém. Túl sok volt a riszálás, de nem is voltak túl magasra törő céljaim vele. Szerintem neki sem velem.
-Oh a nagy Frank Iero! Micsoda meglepetés!- folytatta ugyanazzal a mosollyal, és megállt nem túl messze tőlem…kábé 5 centire. Testével hozzám simult, én pedig vigyorogva bámultam kék szemeibe. Szép arca volt, de túl sok festékkel, az alapozó vastag rétegben fedte amúgy majdnem tökéletes bőrét, a szája pedig csillogott a rákent szájfénytől. Nem túl sok kedvem lett volna megcsókolni. A szemei tetszettek egyedül, na meg a hozzám préselődő teste.
-Segíthetek valamiben?- kérdeztem, arcomon még mindig ugyanazzal a vigyorral.
-Remélem! – suttogta, majd kuncogva megnyalta ajkait, és a derekam köré fonta a karját. Én ugyanezt tettem, közben még jobban magamhoz szorítva a csípőjét. Halkan sóhajtott, majd vigyorogva intett a fejével az emelet felé. Körülnéztem, hogy vajon hányan figyelik a kis jelenetünket, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy szinte senkinek nem tűnt fel, hogy ismét arra készülök, hogy megcsaljam a barátnőmet. Na, nem mintha akárki is meg akart volna akadályozni benne, de nem szerettem volna, ha mondjuk Mikey vagy Gee meglát. Ketten voltak egy személyben az én két lábon járó lelkiismeretem, és napokig kellett volna hallgatnom, hogy milyen szemét vagyok. Persze igazuk lett volna, de nem kellett ezt szajkózniuk, tudtam magamtól is. Közben a szőke szép szemű várakozóan bámult rám, majd mikor bólintottam, még szélesebben mosolygott, majd megragadta kezemet, és maga után húzott a lépcső felé.
-Ne bámuld a seggemet!- pillantott hátra vigyorogva, mire én rákacsintottam, de a tekintetem ismét visszasiklott ringó csípőjére és lábaira. Már majdnem felértünk, mikor Mikey tűnt elő a semmiből. Bassza meg. Sóhajtva engedtem el a lány kezét, majd elindultam visszafelé. Nem is fáradtam azzal, hogy megmagyarázzam neki, más játszótárs után kell néznie. Mikey árnyékként követett, és mikor le akartam ülni a kanapéra, megragadta a vállamat, és a kijárat felé irányított. Újra sóhajtottam, szinte már hallottam vádló szavait. Semmi kedvem nem volt hozzá.
-Mi a faszt csinálsz már megint?- esett nekem amint kiértünk a friss levegőre. Nagy kortyokban nyeltem a hűs, későnyári levegőt, jólesett a benti cigi és alkohol bűz után. Mikey szemei villogtak a szemüvege mögött.
-Nem csináltam semmit! – bámultam vissza rá.
-Bazd meg,Frank, meddig akarod még ezt csinálni? Miért kell állandóan más csajokkal dugnod, mikor ott van neked Lisa? Hogy teheted ezt…
-Mikey!- emeltem fel a hangomat, mire ő meglepődve pislogott rám- Nincs szükségem arra, hogy kioktass, rendben? Tudom, hogy mit csinálok! Tudom, hogy megcsalom őt! De arról van fogalmad, hogy ő hány kibaszott alkalommal tette meg velem ugyanezt? A kurva életbe is, én szerettem őt, ő meg…ő meg…
Hát nem igazán tudtam mi mást mondhatnék. Tényleg szerettem őt. Ő volt a legszebb a lány a suliban. Minden pasi őt akarta. Még szép, hogy én is meg akartam szerezni. És sikerült is. De hogy ő szeretett-e…sosem tudtam igazán. Lehet, hogy szerette azt, hogy van egy bandám. Lehet, hogy szerette azt, hogy minden csaj akar engem, ugyanúgy, ahogy minden pasi őt. Lehet, hogy csak azt szerette, hogy jól mutatunk egymás mellett. Nem tudom. De én tényleg szerettem őt….egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy mi folyik itt tulajdonképpen. Sokszor hallottam a haveroktól, hogy látták őt másokkal, de nem hittem el. Illetve valahol tudtam, hogy igaz, tudtam abból, ahogy rá néztek, a mosolyokból, a pillantások, amiket ő küldött feléjük, de nem akartam elhinni. Nem akartam bevallani magamnak, hogy ennyire átvert. Nem is szakítottam vele. Inkább elkezdtem azt csinálni, amit ő. Mindketten tudtunk a másik kalandjairól, de egyikünket sem izgatta igazán. A lényeg az volt, hogy jól néztünk ki egymás mellett. Voltak pillanatok, mikor nem sok választott el attól, hogy megüssem, és az arcába ordítsam, hogy mennyire undorító az, amit csinálunk, de tudtam, hogy nem lett volna fair. Én is ugyanazt csináltam.
-Frank! Miért nem vetsz ennek véget?- kérdezte Mikey csendesen. Csak a fejemet ráztam. Túl szép volt a felszín. Nem akartam a mélybe látni. Annyi hazugság vett már körül, hogy szinte már ez tartott életben. Annyira undorodtam magamtól.
-Nem lehet, Mikey. Képtelen vagyok rá.
Ő csak a fejét rázta, esküdni mertem volna rá, hogy alig bírja visszafogni magát, hogy meg ne üssön. Annyira jó lett volna, ha megüt. Ha a szart is kiveri belőlem. Akkor talán kicsit magamhoz tértem volna. De nem tett semmi ilyesmit. Csak bámult rám. Láttam a szánalmat a szemében. A kurva életbe, miért nem üvölt rám, hogy egy rohadék vagyok? Miért nem csinál már valamit? Akármit, csak ne bámuljon így rám. Ne lássam, hogy mennyire megvet. De láttam. A kurva életbe mindenkinek ezt láttam a tekintetében. Mindenkinek. És annyira kibaszottul igazuk volt. Szánalmas voltam. És semmit nem tettem ellene. Fogalmam sem volt, hogy meddig fogom még ezt csinálni. Talán addig, amíg bele nem döglöm. Talán a végtelenségig. Biztos voltam benne, hogy Lisa semmit nem fog tenni. Őt nem zavarta semmi, boldogan élte az életét, és…és legszívesebben megöltem volna ezért. Azért, mert őt nem emésztette ez a szar, ő nem érezte szánalmasnak magát, neki minden megfelelt így, ahogy volt. Istenem, mit meg nem adnék azért, hogy én is így éljek.
*Madison’s P.O.V.*
Fázósan húztam össze magamon a felsőmet, mikor kiléptünk Gerarddal a házból. Az idő kezdett egyre hűvösebb lenni, és ez nekem egyáltalán nem tett jót. Nem hiányzott egy újabb betegség, túl gyenge volt már a szervezetem. Most mégis hagytam magam rábeszélni, hogy mozduljak ki otthonról, a biztonságból, a melegből, és menjek el egy igazi jersey-i nyárbúcsúztató partira. Persze erre is Gee beszélt rá, mint annyi más hülyeségre is az életben. Ha ő nem lett volna mellettem, nem sok értelme lett volna élnem. Túlságosan szerettem a kényelmet, a megszokott dolgokat, sosem vágytam semmi újra és izgalmasra. Persze, most már kezdem bánni, hogy nem használtam ki a pillanatot, mikor lehetőségem volt rá. Reméltem, hogy lesz még alkalom elég, bár valahol tudtam, hogy nem.
-Nagyon fázol?- pillantott rám Gerard aggódva, és szorosan átkarolta a vállamat. Csak mosolyogtam rá, és a fejemet ráztam. Ő volt a legjobb barátom. Még New York-ban ismertem meg, egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Mindketten művészek voltunk, bár ő rajzolt, míg én írtam. Sokáig éreztem magamban késztetést, hogy festenem kell, de ez hamar elmúlt, főleg mert nem volt elég tehetségem. De szinte megszállottan ragaszkodtam ahhoz, hogy valami maradandót alkossak. Hogy majd emlékezzenek rám….
-Kik lesznek ebben a buliban?- kérdeztem néhány perces szünet után. Alig két hete voltam New Jersey-ben, és Gerardon kívül senkit sem ismertem. A családom döntött a költözés mellett, valami változatosságot akartak. Nem bántam a dolgot, hiszen a legjobb barátom itt élt, rajta kívül pedig senki nem hiányzott volna.
-Még nem tudom pontosan! Mikey szerint az egész végzős évfolyam, de gyakran idősebbek is megjelennek. Mindenki hajt az ingyen piára!- fejezte be vigyorogva, én pedig halkan sóhajtottam. Pont az utolsó évet kellett másik iskolában töltenem. Na jó, mégis volt valami ami zavart a költözésben: semmi kedvem nem volt egy új helyhez szokni. A régi iskolámban minden olyan nyugis volt. Senki nem szólt hozzám, én pedig örültem ennek. Meghúzhattam magam, nem kellett úgy tennem, mintha érdekelne a problémájuk. Egyedül a művészeti szakköröket élveztem, így találkoztam Gerarddal is. Mindketten különböztünk a többiektől, így jól megértettük egymást. Ő mindent tudott rólam, de nem érdekelte. Mindig mellettem volt, és biztos vagyok benne, hogy a végén is ott lesz majd, hogy erősen szorítsa a kezem.
-Gee, én nem akarom ezt!- nyafogtam, mikor megálltunk egy ház előtt. Odabent hangosan dübörgött a zene, és más zajok. Semmi kedvem nem volt oda bemenni, de megígértem. De azért egy kis hisztit megérdemlek előtte, nem?
-Kicsi Maddy, ne kezd! Ezt már lejátszottuk párszor, emlékszel?-nézett rám Gee szigorúan azokkal a nagyon zöld szemeivel. Ha mégis festő lettem volna, egész nap csak az ő arcát festettem volna.
-Emlékszem, de… jajj Gee, bántani fognak!- pislogtam rá, játszva a kislányt, és az alsóajkamba haraptam, a hatás kedvéért. Ez mindig megnevetette.
-Kicsi Maddy, ne félj!- nevetett fel, majd mosolyogva simogatta meg az arcomat- Ha valaki bántani akar, majd én elintézem, oké? Majd én megvédelek!
-Megígéred?- szipogtam színpadiasan, mire ő átölelt, és a fülembe suttogta:
-Megígérem! Tudod, hogy sosem hagynám, hogy bárki is ártson neked! Senki és semmi nem bánthat, amíg én melletted vagyok! Tudod, ugye?
-Igen, Gee-baba, tudom!- válaszoltam vigyorogva. Ez volt a másik dolog, ami nevetésre késztette. Imádtam hülyébbnél hülyébb neveket kitalálni neki. Ez a kevésbé idióta nevek közül volt az egyik.
-Na jó, ideje bemennünk!- tolt el magától, és megragadta a kezemet- Felkészültél?
-Nem!- vágtam rá kapásból, de az arckifejezését látva, gyorsan meggondoltam magam- Vagyis igen, jelentem, készen állok!
Még szalutáltam is a szabad kezemmel, mire ő vigyorogva csókolt arcon, és maga előtt terelgetve elindultunk befelé. Akármennyire is voltam biztos abban, hogy Gee mellett semmi bajom nem történhet, mégis féltem. Ott, abban a pillanatban nem voltam veszélyben, de voltak olyan dolgok, amiktől még ő sem védhetett meg. A haláltól, még az ígérete ellenére sem védhetett meg.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018