A turné a vége felé közeledett, és bár nagyon jól éreztem magam, vágytam már haza, a nyugalomba. Kicsit sok volt a nyüzsiből.

Egy parkoló melletti kávézóban ültem egyedül, mert a fiúknak némi megbeszélnivalójuk akadt és nem szerettem volna lábatlankodni.

Szépen, csendben iszogattam a kávém, mikor leült velem szembe egy helyes, szőke srác.

   - Szia! – köszönt. – Leülhetek?

Én akkor már kezdtem hozzászokni, hogy felismernek, de ez azért furcsa volt.

   - Nem akarok semmi rosszat, csak kérdezni szeretnék valamit. – magyarázkodott gyanakvó arcomat látva.

   - Lily Adamsnek hívnak? – kérdezte.

   - I… igen. –feleltem csodálkozva.

Közelebb hajolt hozzám és szinte a fülembe suttogta:

   - Velem mennyiért jönnél el egy körre?

Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam.

   -  Tudom én, hogy ki vagy! – folytatta fenyegetően.

   - Mit akarsz tőlem? – nyögtem, mikor végre megjött a hangom.

   - Ha nem szeretnéd, hogy más is megtudja, legfőképpen imádott rocksztárod, akkor eljössz este ide. – ezzel elém tolt egy cetlit, amin egy szálloda neve volt. – Ha kedves leszel hozzám, hajlandó vagyok hallgatni, de ha nem…

Gondolkodás nélkül felpattantam és otthagytam.

Feldúlva rontottam a buszba, ahol már csak Gee és Bob voltak.

   - Mi történt? – kérdezte Gerard, látva állapotomat.

Elmeséltem neki, mire ő azonnal felpattant és kirohant a buszból, egyenesen a kávézóba. Bobbal utánaszaladtunk.

A szőke srác persze már nem volt ott. Körbenéztünk a környéken, de sehol semmi.

Néhány nap múlva Gee a laptopján nézegetett valamit, mikor felkiáltott.

   - Ezt nem hiszem el! – ordított magából kikelve és úgy ledobta szerencsétlen laptopot, mintha az tehetne bármiről is, majd feldúltan elrohant.

A gép szerencsére egyben maradt és én félve belekukkantottam, mi boríthatta ki ennyire.

A monitoron egy megnyitott e-mail volt olvasható:

„ Ha szeretné megtudni, hogy ki is valójában a barátnője, hívjon! Érdekes információkkal szolgálhatok! „

Gerard után rohantam, és rögtön meg is találtam, amint a parkolóban hadonászva beszélget Frankel. Odarohantam hozzájuk. Már egészen a közelükben voltam, mikor észrevettek.

   - Ne izgulj Lily, elintézzük! – nézett rám Frankie. Gondolom látszott rajtam, hogy olvastam a levelet.

Gee mellé léptem és megfogtam a kezét.

   - Nem hagyom, hogy bántson! – nézett mélyen a szemembe és a düh még mindig forrt benne.

Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon miattam.

   - Hagyd a fenébe! Egyszer úgyis kiderül! – igyekeztem megnyugtatni.

   - Nem attól félek, hogy kiderül! Téged ne zsaroljon senki!

   - Gee, kérlek, hagyd! Az egész nem ér annyit!

Már nem figyelt rám. Elengedett és visszarohant a buszba, miközben elővette a telefonját.

Tanácstalanul néztem Frankiere.

   - Hagyd! – nézett vissza rám. –Úgysem tudod megakadályozni. Amit egyszer a fejébe vesz, azt meg is teszi.

Hát igen, épp ettől féltem én is!

Néhány perc múlva kijött a buszból, addigra már egy taxi várta. Még búcsúzóul felém intet.

   - Ne aggódj! Minden rendben lesz! – kiáltotta, majd bepattant a kocsiba.

Eltelt két óra, mire visszajött, én meg lerágtam a körmeimet addig! Mikor kiszállt, azonnal odafutottam hozzá.

   - Mi történt? – kérdeztem izgatottan, és csak remélni tudtam, hogy nem csinált valami őrültséget.

   - Elintéztem! – válaszolta és közben felhúzta a sliccét.

Odanéztem és nagyon megijedtem. Te jó ég, mit csinált?

Arcomat látva elkezdett röhögni.

   - Jól van, csak poén volt, ne aggódj! – átölelt. – A sráccal pedig tényleg elintéztem. De kérlek szépen, ne rejtőzködj tovább. Annak sosincs jó vége!

Végül beláttam, hogy igaza van, ha bujkálok, csak még jobban nyomoznak utánam.

Néhány nappal ezután Gerard az egyik riportban beszélt rólam.

Igaza volt, miután készült néhány fotó (hivatalosan) és válaszoltam pár kérdésre a sajtó szép csendben leszállt rólam. Megkapták, amit akartak és békén hagytak.

Nem hagytak viszont békén a „kedves” ismerősök. Hirtelen rengeteg „barátom” lett. Előkerültek olyanok is, akikkel évek óta nem találkoztam. Eddig nem voltak kíváncsiak rám, most valahogy hirtelen mégis eszükbe jutottam. Nehéz volt szelektálni, ki őszinte és ki az, aki csak azért került elő, mert ismertséget szagolt. Eleinte igyekeztem mindenkivel kedves lenni, aztán ez egyre fárasztóbb lett. Ráadásul a turné vége felé egyre több munka szakadt rám.

Az utolsó állomás felé tartottunk, ahol a legnagyobb showt tervezték befejezésül. Ebben persze nekem is volt munkám rendesen!

 Az utolsó koncert fergetegesre sikeredett és én hulla fáradtan szálltam be a buszba, annak tudatában, hogy végre hazamegyünk. A fiúk még szokásos köreiket futották a rajongókkal.

11 körül lehetett, mikor megcsörrent a telefonom. Először arra gondoltam, hogy nem veszem fel, de valami azt súgta, hogy ez most fontos hívás.

   - Szia Lily! Sarah vagyok. – hallottam egy ismerős hangot. A nővérem volt.

Meglepődtem. Évek óta nem beszéltünk, de igazából ennek nem volt különösebb oka. Nem vesztünk össze, vagy ilyesmi, és Saraht nem úgy ismerem, hogy azért felhív, mert benne voltam az újságban.

   - Szia! – köszöntem zavartan.

   - Örülök, hogy jól alakul az életed. – mondta, és nem éreztem gúnyt a hangjában. Inkább fáradt volt, meggyötört.

   - Köszönöm. Ti hogy vagytok?

Sarah 8 évvel idősebb nálam. Van egy lánya és egy fia.

   - Lily….- habozott egy kicsit, mielőtt folytatta volna. – Anya… meghalt.

Majdnem kiesett a kezemből a telefon.

   - De mi… hogy… mi történt? – kérdeztem és közben gyorsan leültem, mert éreztem, hogy a lábaim elgyengülnek.

   - Agyvérzés. Néhány óra alatt elvitte. Tudom, hogy haragudtál rá és sokat veszekedtetek, de gondoltam azért szólok.

   - Igen, köszönöm, hogy szóltál.

   - Én intézem a temetést. Jó lenne, ha el tudnál jönni.

   - Persze, ott leszek! – válaszoltam és letettem a telefont. Nem volt erőm tovább beszélgetni. Aztán csak ültem egy helyben és meredtem magam elé. Fel sem fogtam még igazán, hogy mi történt.