A másnap a „Nagy Beszélgetések” napja volt. Bizony, volt mit megbeszélnünk! Végül arra jutottunk, hogy nagyon nem tett nekem jót ez a tétlenség, és Gee már intézkedett is. Néhány telefon és én lettem az egy hét múlva induló turnéjuk fodrász-sminkes-öltöztető-asszisztense. Nagyon örültem a feladatnak, viszont nem csináltam még ilyesmit, úgyhogy féltem is. Az sem nyugtatott meg különösebben, mikor megtudtam, hogy két hónapig gyakorlatilag egy buszban kell majd élnem, együtt a srácokkal. Lesznek majd szállodák is, de javarészt marad a busz. Végül úgy gondoltam, annyi baj legyen, Gee mellett csak kibírom valahogy. És az is biztos, hogy nem fogok unatkozni!
Az indulás előtti nagy felhajtásban Gerardnak szinte semmi ideje nem maradt, ezért egyedül kellett beszereznem a kellékeket.

Eljött az indulás napja, a hozzá tartozó idegeskedéssel együtt. Mikor megláttam a buszt tátva maradt a szám, mikor beszálltam, leesett az állam. Így, félig szétesve botorkáltam fel a lépcsőn, mert rögtön az első lépésnél megbotlottam. Na, ez jól kezdődik! Ha Gee nincs mögöttem, biztosan a földön kötök ki!
   - Huh, de magasak ezek a lépcsők! – mondtam, miközben igyekeztem megtartani az egyensúlyomat.
   - Meg lehet szokni. –válaszolt Gee a hátam mögül – Mondjuk praktikusabb, ha nem magas sarkúban próbálkozik az ember!
Hát igen! Én is filóztam még indulás előtt, hogy valami kényelmesebb cipőben kéne mennem, de végül mégis úgy döntöttem, hogy a nő úgy igazi nő, ha magas sarkút hord! Persze ez az álláspontom az utazás során alaposan megváltozott!
Mikor végre épségben feljutottam, alaposan körülnéztem. Az ágyak láttán enyhe rosszullét környékezett. Na, nem az állapotuk volt szörnyű, hanem a méretük. Elképzeltem magam, ahogy az egyikben fekszem, és máris kirázott a hideg. Elég elkeseredet arccal nézhettem, mert Gee megkérdezte:
   - Ugye nem vagy klausztrofóbiás?
   - Nem! – próbáltam megnyugtatni, de sajnos magam nem sikerült meggyőzni. Viszont a busz elejében volt egy tágas kanapé, ha máshogy nem megy, majd alszom azon.
A fiúk már otthonosan mozogtak a buszon, látszott, hogy hozzá vannak szokva a „zsúfoltsághoz”. Gee néha aggódó pillantásokkal méregetett, gondolom azt latolgatta, hogy valóban jó ötlet volt-e engem is magukkal hozni. Összeszedtem magam és igyekeztem úgy viselkedni, mintha nagyon tetszene a helyzet. Végülis nem volt annyira szörnyű, csak szokatlan.
Aztán elkezdődött egy hosszú utazás. A busz meglepő módon sokkal kényelmesebb volt, mint elsőre gondoltam, és a hangulatra sem lehetett panasz. Az utóbbi pár hétben nem sokat találkoztam a srácokkal, már szinte el is felejtettem milyen jókat lehet velük hülyéskedni.
Az első koncertet óriási izgalommal vártam, nemcsak új munkaköröm miatt, hanem mert az eddigiek bizony balul ütöttek ki. Hol elraboltak, hol lövöldözésbe fulladt a dolog… Csak remélni tudtam, hogy ez a mostani nem tartogat semmilyen kellemetlen meglepetést. Egyvalamit nem tudtam kiverni a fejemből, én hoztam Gerardra a bajt, és ki tudja, mikor bukkan elő valaki újra a múltamból, hogy keresztbetegyen nekem.
A koncert rendben lezajlott, bár Gee rengetegszer nézett rám, ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Gondolom a legutóbbi koncert szörnyűségei benne is élénken éltek még!
Nem történt semmi rendkívüli, és óriási volt a siker. Megtapasztalhattam azt is, milyen az autogramméhes rajongók „támadása”. A háttérből figyeltem, ahogy a srácok dedikálnak, és csodálkoztam, hogy van még ehhez is energiájuk. Mindenkihez volt egy-két kedves szavuk, mosolyuk, a lányok legnagyobb örömére.
Mikor visszamentünk a buszba azt hitem hulla fáradtan ledőlnek az ágyaikba, de tévedtem. Annyira fel voltak pörögve, hogy lenyomni sem lehetett volna őket. Nem úgy, mint engem! Gerard mellett ültem a kanapén és a fejem majd leesett. Időnként el is borultam és ilyenkor Gee tartott meg.
   - Feküdj le bébi! – mondta kedvesen és adott egy puszit. – Mindjárt én is megyek!
Ez jó ötletnek tűnt, és mivel hulla fáradt voltam az sem zavart, hogy szűk a hely. Befeküdtem az ágyba és úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.

Reggel én ébredtem elsőnek. Igyekeztem csöndben felkelni, nehogy másokat is felébresszek. Gee mellettem feküdt és el nem tudtam képzelni, hogyan fértünk el ketten ezen a szűk helyen. Végül sikerült úgy kikászálódnom, hogy még őt se ébresszem fel.
A busz a következő úti célja felé haladt. Eszembe jutott, hogy a sofőrökkel még alig beszélgettem, pedig végső soron rajtuk múlik az életünk!
Előre mentem és beszédbe elegyedtem az épp pihenővel. Megnyugtatott a tény, hogy több mint 10 éve vezet ilyen buszokat. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy már csak arra lettem figyelmes, hogy Bob is kibotorkál, enyhén kómás fejjel, és épp kávét főzni készül. Úgy gondoltam, mivel én frissebb vagyok nála, majd elvégzem helyette ezt a műveletet.
   - Jó reggelt! – köszöntem rá és láttam, hogy csak most vesz észre.
   - Szia, Lily! Már fent vagy?
   - Aha, már egy órája. – kivettem a kezéből a kávét. – Hagyd csak, majd én megcsinálom!
   - Megvannak az előnyei, ha egy nő is utazik velünk! – vigyorgott és a kezembe nyomta a kávésdobozt.
   - Végülis azért vagyok veletek, hogy segítsek!
A friss kávé illata hamarosan betöltötte a buszt és előcsalogatta a többieket is. Mindenkinek készítettem egy-egy bögrével, leültünk és csöndben iszogattunk.
Ahogy végignéztem a társaságon Hófehérke és hét törpe jutott az eszembe. ( Ha a két sofőrt is beleszámítom, épp hét pasival vagyok együtt! ) Főleg így, ahogy velem szemben ültek egymás mellet és ittak a bögrécskéjükből… Elnevettem magam.
   - Mi az? – kíváncsiskodott Gee.
   - Megállapítottam, hogy én vagyok Hófehérke….- nem folytattam, a végét már úgyis tudják!
   - Kösssz… - vigyorodott el Frankie. Gondolom magára vette.
   - Jaj, nem úgy gondoltam, csak ahogy ott ültök…
   - És ki a kuka? – kérdezte Mikey.
A busz hatalmasat fékezet és abbamaradt a téma. Meg némi kávé is a padlón kötött ki, amit én, jó háziasszonyként gyorsan feltöröltem. Na, ez volt ám az igazi Hófehérke filing!
Megálltunk ebédelni, aztán délután szabadfoglalkozás volt.
Geeval a kanapén ültünk és beszélgettünk.
   - Hogy érzed magad? – érdeklődött.
   - Jól!
   - Biztos? – húzta fel a szemöldökét, mert nem voltam túl meggyőző.
   - Persze, csak szokatlan. De az a fontos, hogy melletted lehetek!
Átölelt és megcsókolt, nekem pedig eszembe jutott egy igen lényeges kérdés.
   - Mikor alszunk szállodában?
   - Nem tudom pontosan, talán egy hét múlva?
Kicsit lelombozott a válasza.
   - Miért? –kíváncsiskodott.
   - Tudod szívem, nagyon jó ilyen sokan összezárva, buli meg minden, de azért megvannak a hátrányai is.
Gee elértette mire gondolok. Megcsókolt és közben ledöntött a kanapéra. Tiltakozni akartam, de annyira jólesett, amit csinált, hogy csak hagytam magam. Mikor már a pólón alatt matatott megjelent Ray.
   - Oh, bocsi! – mondta Ray zavartan és megpróbált észrevétlenül távozni.
El akartam tolni magamtól Gerardot, de annyira rám tapadt, hogy meg sem bírtam mozdulni. Aztán úgy gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, megfogtam a tarkójánál, beletúrtam a hajába és még közelebb húztam. Szenvedélyes csókolózásunk addig tartott, míg néhány fura villanásra nem lettünk figyelmesek. Mindketten arra néztünk. Frankie vigyorgott tőlünk kb. egy méterre, fényképezőgéppel a kezében.
   - Te meg mi a faszt csinálsz? – kérdezte Gee.
   - Megörökítem ezt a meghitt pillanatot! – mosolygott, mint a vadalma. – Ja, és ha dugni szeretnétek, csak szóljatok, akkor előbb leszállunk!
Gee felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került és Frankiehez akarta vágni, de ő gyorsabb volt nála. Aztán elkezdődött némi kergetőzés, ami a busz méreteit tekintve nem volt túl hosszú. Gerard mindenáron el akarta venni Frankietől a gépet, de nem sikerült neki.
   - Csak szeretgettük egymást! – kiabálta, közben sikerült elkapnia Frankiet, aki már tovább is adta a gépet Raynek. A nagy kergetőzésben mindketten a földre kerültek és hatalmasat röhögtek, majd egymást felsegítve feltápászkodtak.
Gee visszajött mellém, átölelt és fülembe suttogta:
   - Alkalomadtán mindent bepótolunk!
   - Szavadon foglak! – búgta a fülébe és belecsíptem az arcába.