Másnap reggel mindenki nyomott hangulatba volt, pedig örülnünk kellett volna, hiszen Joe halálával megszűnt a veszély és minden visszaállhatott a normális kerékvágásba, de valahogy senki sem tűnt felhőtlenül boldognak. Összepakoltuk a holmikat, hogy végleg elhagyjuk rejtekhelyünket.

A sajtó egyelőre nem értesül a történtekről, és a koncertes lövöldözésről is kezdtek leszállni. Nem hiába, minden csoda három napig tart.

Másnap Gerard lakásában gyűlt össze a banda „taktikai megbeszélésre”. Én ki akartam maradni a dologból, elvégre semmi beleszóláson nincs a zenekar dolgaiba. Elmentem inkább lefeküdni. Délután 3-kor! Amúgy is legszívesebben az egész napot ágyban töltöttem volna.

A nagyobb baj az volt, hogy megint inni kezdtem. Először csak néhány kortyot, hogy jobban tudjak aludni, aztán egyre többet. Igyekeztem titkolni a dolgot, de tudtam, hogy ez nem fog sokáig menni. Nem tudtam feldolgozni, amit tettem, és így, hogy nem beszéltem róla csak egyre jobban nyomta a lelkem.

Úgy telt el több nap, hogy ki sem mozdultam a lakásból, sőt még a hálóból sem nagyon.

Komolyan elgondolkoztam a dolgon, hogy talán, meggyőződésem ellenére, mégis jó lenne szakember segítségét kérni, de ahogy jött az ötlet, úgy el is vetettem. Szó sem lehet róla! A végén még be kell ismernem, hogy Geenek volt igaza, és ezt női hiúságom nem viselné el.

Gerard a munkában vezette le a feszültséget. Rengeteget dolgoztak, sokszor reggeltől estig, meg éjszakáig távol volt. Nem hibáztattam érte, tudtam, hogy szüksége van erre, és így legalább nem látja kínlódásomat.

A helyzet akkor lett igazán súlyos, mikor a zenekar elutazott 1 hétre. Egyelőre nem akartak hosszabb turnét bevállalni. Azt már régebben megbeszéltük, hogy ha turnéra mennek, akkor én is megyek, de most nem voltam olyan állapotban, hogy mehessek, Gerard viszont nem mert hosszabb időre egyedül hagyni. Ebbe is csak úgy egyezett bele, hogy megkérte Mikeyt, aki sérülése miatt még mindig nem tudott játszani, hogy vigyázzon nagyon rám!

Miután Gerard elment rám tört a magány, és szörnyű gondolatok kavarogtak a fejemben. Folyamatos arra a szörnyű éjszakára gondoltam, Joe arcát láttam magam előtt, amint szemrehányón rám mutat, és azt kiáltja : MEGÖLTÉL!

Még többet ittam. Nem egyszer Mikey talált rám a kanapén, mert már arra sem volt erőm, hogy az ágyig elvánszorogjak. Mikor kérdőre vont, csak annyit mondtam, hogy beteg vagyok, rosszul érzem magam és itt aludtam el. Mélyen a szemembe nézett, és tudtam, hogy egy szavamat sem hiszi.

   - Lily, mond el mi a baj! – kérlelt többször is. – Ittál? Vagy beszedtél valamit?

Szúrós tekintete röntgensugárként látott belém, de én csak tagadtam. Pedig sejtettem, hogy hiába. Már biztosan kiszúrta, hogy mit csinálok, van benne tapasztalata. Míg hetekig bujkálnunk kellett, kicsit utánanéztem a net-en Gerardnak. Ez az előnye, ha valaki híres emberrel jár. Sok mindent megtudhat róla a világhálón, persze tudni kell szelektálni! Szóval, megtudtam, hogy neki is voltak alkoholproblémái. Ebből gondoltam, hogy Mikeynak jó szeme lehet az ilyesmihez.

   - Lily, engedd, had segítsek! – mondta, már ki tudja hányadszor.

   - Mikey, nagyon aranyos vagy, de nincs semmi bajom, hidd el! – mondtam elégé határozatlanul, és persze az sem támasztotta alá állításomat, hogy nem néztem a szemébe.

   - Ne nézz hülyének! Pontosan tudom, hogy iszol, mégpedig nem is keveset!

Kiment a fürdőszobába és hozott egy tükröt, amit az arcom elé tolt.

   - Nézz bele! Nézz magadra!

Egy pillanatra belenéztem, és megijedtem magamtól. Egy kócos hajú, beesett arcú, kisírt szemű valaki nézett vissza rám, aki nem is én voltam. Kétségbeesetten néztem Mikeyra, de ő csak tovább tartotta a tükröt.

   - Ez nem te vagy, Lily! – pontosan azt mondta, amit én is gondoltam.

Végül elvette a tükröt és leült mellém.

   - Pontosan tudom, mit érzel.

   - Honnan tudnád? – fakadtam ki, és minden dühömet Mikeyra zúdítottam. – Nem te ölted meg! Nem téged terrorizált hónapokig! És nem téged kísért éjszakánként!

   - Nem, engem csak lelőtt!

Belém forrt a szó. Igaza van! Neki lenne joga kiborulni, erre még ő vígasztal! A vállára borultam és sírtam.

   - Igazad van! Ne haragudj!

   - Semmi baj! Csak engedd meg, hogy segítsek!

Szipogva felemeltem a fejem és bólogattam, majd néhány perc csend után belekezdtem.

   - Azóta az éjszaka óta nem tudok aludni. Joe kísért éjszakánként. Benneteket látlak holtan, vagy éppen haldokoltok…. Mikey, ti olyanok vagytok nekem, mint a családom. Befogadtatok a múltam ellenére, és én mivel háláltam meg? Rátok hoztam a bajt! Bujkálás, lövöldözés, aztán megint bujkálás, és mindez miattam! Tudom, hogy most már vége, de…

   - Semmi de! Az a féreg megérdemelte, amit kapott. És hidd el, örülünk, hogy segíthettünk rajtad. Igazán nem érdemelted meg azt a sorsot. Te nagyon jó ember vagy, tiszta szívű! Gerard ezért szeret téged!.... Lily, a bátyám annyi mindenen ment keresztül, megérdemli a boldogságot, és ezt te jelented neki! Ha igazán szereted, nem teszed tönkre magad, mert abba ő is belepusztulna!

Ledöbbentem ezen az őszinte vallomáson, és elgondolkoztam.

Aztán még elmeséltem neki sok mindent az életemről. Mikey figyelmesen hallgatott, én pedig éreztem, hogy a szavakkal együtt, mintha mázsás súlyok gördülnének le a szívemről.

Még órákig beszélgettünk és én egyre jobban lettem. Közben este lett és Mikey menni készült.

   - Mikey, - kérleltem – megtennéd, hogy itt alszol?

   - Hát persze! – nevetett és már ment is, hogy megágyazzon magának a kanapén.

   - És, Mikey! – fordultam még vissza a hálóajtóból. – Úgye, ez köztünk marad? Az ivás, meg a többi…

   - Hát persze! – kacsintott rám, és pedig megnyugodva feküdtem az ágyba és végre olyan jól aludtam, mint mostanában soha!