|
01. Apánk, Tony Adams
2008.06.25. 15:15
Ana szemszögéből
Az ikertesómmal, Nichole-al battyogunk haza a suliból. Ez volt az utolsó nap, és ebből az iskolából is szabadulhatunk. Végre. Július 6-án leszünk 18 évesek. Anyánk meghalt egy tűzvészben, mikor New Yorkban volt, forgatáson. Színésznőként dolgozott. A hotelkonyhából tűz terjedt el a tömbházban és akkor történt... Apánk menedzser volt, de a banda feloszlott. Azt mondta, ha hazaérünk, megtudjuk, kik az új banda. Nichole ízig-vérig rocker, állandóan feketében járt. Nekem is van pár kedvenc bandám, de nem vagyok olyan nagy fanatikus, mint ez itt. Én mindenfélét halgattam, bár ikertesóm nagy hatást gyakorol rám minden nap, mikor egyfolytában rocktól dübörög a ház. Persze van, mikor ez idegesítő, máskor pedig jó hallgatni, mert olyankor mintha a világ összes problémája megoldódna magától, és minden jobb lesz. Különösen, ha My Chemical Romance-t hallgatunk. A kedvenc rockbandánk. Sokak szerint az egész bagázs emo, de szerintem nem. A számaik az életre buzdítanak, és nekem pont ez tetszik bennük. A tesóm nem tudom, mit gondol, de szerintem ő csak azért szereti őket, mert rock. Végtére is, hazaértünk, és egyből apánk dolgozószobájába rontottunk, mint két őrült.
- Na? - kiáltottuk egyszerre.
Apa le volt döbbenve, majd látva leplezetlen izgatottságunkat elmosolyodott. Ez a mosoly nem olyan atyai mosoly volt, hanem ravasz, fülig érő mosoly. Lassan már vicsorgásnak is lehetett nevezni. Visszafordult az asztalához. Mi csalódottan bejjebb jöttünk, ugyanis eddig szótlanul álltunk az ajtóban.
- Apa, ki vele! Melyik banda menedzsere vagy? - kérdezte Nichole, én pedig hátrább álltam az ajtóhoz. Nichole mindig is ilyen volt.
- Majd megtudjátok! Ma este hétkor indul a gép, pakoljatok össze. Megyünk New Jersey-be.
Nichole szemszögéből
A szobámban voltam, bepakoltam az útra. Már akkor tudtam, ki a szerencsés banda, mikor apa azt mondta, New Jersey-be megyünk. Összeszedtem a cédéimet, kerestem elemet az mp3-nak, és eltettem őket az egyik bőröndöm egy belső zugába. Még volt négy óra az indulásig. Felnéztem MSN-re. Nem volt sok értelmes ember, ám a legjobb barátnőmnek, Valerie-nek elújságoltam a hírt.
Valerie üzenete:
Milyen szerencsés valaki!! A kedvenc bandám!
Nichole üzenete:
Nekem is! Nemsokára indulunk.
Valerie üzenete:
Hozol autogrammot vagy fényképet? Meddig leszel távol? Ugye majd írsz? ...
És még sok száz ilyen kérdés. Na jó, csak húsz. Mindegyikre válaszoltam, elköszöntem, és kikapcsoltam a gépet. Ekkor Ana nyitott be, és szólt, hogy indulunk a repülőtérre. Felkaptam a bőröndöket, kimentem a kocsihoz, és bepakoltam a csomagtartóba. Durván egy óra alatt kinnvoltunk a reptéren, és közeledett a hét óra. Átrepüljük az Atlanti-óceánt, úgyhogy Anával szétnéztünk, és megpróbáltunk kajához jutni, ugyanis ebéd óta nem ettünk. Én kiszúrtam egy gyorskajáldát, vettünk két-két hamburgert és visszaindultunk. Csakhogy apát sehol se találtuk.
- A gép mindjárt indul! - figyelmeztetett Ana, ezzel fokozva a hangulatom. A hangosbemondó megszólalt, és az utasokat szólitotta a géphez. Ígyhát elindultam a gép felé, vagy legalábbis amerre sejtettem, hogy menni kell. Végül kiértünk a felszállópályára, és rohantunk a gépünk felé. Utolsóként értünk oda, megmutattuk a jegyünket, és leültettek. Az első osztályon voltunk, körülbelül a hetedik sorban. Jó szám, gondoltam. Míg nekem a 7, Anának a 6 volt a kedvenc száma. Időközben apuval is találkoztunk, majd kivettem egy hambit és nagyokat harapva megettem. Az út úgy öt órás volt, ez végülis nem sok, csodálkoztam, hogy ilyen hamar odaértünk. Mint kiderült, ez a legújabb, legmodernebb gép, és való igaz, a jegy is drága volt. De végre itt vagyunk. Amerikában! New Jersey-ben, a kedvenc bandám menedzserének lányaként! Ez olyan hihetetlen volt, mint eljutni a Déli-Sarkra hajó és meleg ruházat nélkül. Nem tudtam, mennyi ideig leszünk itt, de ahogy aput ismerem, minimum, hogy nyáron ittleszünk. Két és fél hónap a My Chemical Romance-szal!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018