12.rész
2008.06.24. 13:17
Eltelt három hét. Eleinte jöttek a hírek, hogy Joe emberei keresnek minket. Voltak éjszakák, amiket átrettegtem, rémálmaim voltak, meg minden. Aztán szép lassan megnyugodtam.
Az idő gyorsan telt és a fiúk nem unatkoztak! Egész kis stúdiót rendeztek be a rejtekhelyünkön, és a kényszerű pihenő alatt rengeteget dolgoztak. Új dalokat írtak és nagyon lelkesek voltak. Imádtam nézni Gerardot, ahogy dolgozik! Mikor elgondolkodó arccal szöveget írt olyan volt, mintha nem is ott lenne. Ilyenkor hiába szóltam hozzá, nem válaszolt. Egy idő után megtanultam, hogy ilyenkor jobb békén hagyni, hagy lebegjen a saját világában.
Jó volt látni a fiúk boldog arcát, mikor egy dal kezdett összeállni. És rengeteg munka volt akár egy egyperces részletben is. Most értettem meg, amit Gerard mondott nekem, hogy keményen megdolgozott azért, amilyen van. Beláttam, hogy ez bizony nem csak szórakozás, hatalmas munka áll mögötte, ezért más szemmel kezdtem nézni a zenészekre.
A banda zenéje nekem még mindig túl vad volt, hiába próbáltam meg szoktatni magam hozzá. Sőt, az új dalok, mintha még az eddigieknél is vadabbak lettek volna, de meghallgattam és becsültem őket. Gee pedig büszke volt rá, hogy bennem elfogulatlan kritikusra talált, mivel nem vagyok rajongó. Kívülről tudtam megítélni a zenét. Persze Gerardot nem, amit ő csinált az számomra maga volt a tökély, úgyhogy róla inkább nem is mondtam véleményt.
A fiúkkal idő közben jól összebarátkoztam. Eleinte tartottam tőle mit fognak szólni hozzám most, hogy már tudják, ki vagyok. De kellemesen csalódtam. Ők nemcsak papolnak mások elfogadásáról, hanem így is cselekednek. Rövid időn belül jó barátok lettünk, jókat hülyéskedtünk együtt (mert abban is nagyon profik), kellemesebbé téve ezzel kényszerű pihenőjüket.
Eltelt 3 hónap. Több hete már semmi mozgás nem volt Joe háza táján. Úgy tűnt felhagyott a keresésemmel, ezért a fiúk úgy döntöttek ideje visszatérni az életbe. Biztos, ami biztos, az első koncertet Joetól jó messzire szervezték, hogy még a hírét se nagyon hallhassa.
Ahogy közeledett a koncert, úgy nőtt a feszültség.
Már a helyszínen voltunk, Gee ragaszkodott hozzá, hogy mellette legyek. Bár rossz emlékeim voltak a legutóbbi koncertről, azért beleegyeztem. A biztonsági intézkedések is sokkal szigorúbbak voltak, mint eddig.
Kezdés előtt az öltözőben voltam Geevel, aki a szokásos módon készülődött. Szemem idegesen járt, jobbra-balra.
Gerard észrevette szorongásom, odajött hozzám és átölelt.
- Nyugi, nem lesz semmi baj!
Kétségbeesetten néztem rá. Hosszú idő után most tört rám először az az érzés, hogy talán mégis butaságot csináltunk és ez az életünkbe kerülhet.
- Gerard, én félek! Rossz érzésem van! – bújtam hozzá, de ölelő karja, most nem hozott megnyugvást, mint eddig.
- Láttad mennyire tele vagyunk biztonságiakkal! Jobban őriznek minket, mint a pápát! Nem lesz semmi baj, ne aggódj!
Szavai ideig-óráig megnyugtattak, de azért ott motoszkált bennem a kétség.
A fiúk a színpad felé mentek, én pedig oldalt maradtam, így én is jól láthattam őket és Gerard is látott engem.
Elkezdődött a show, és ha lehet még nagyobb őrjöngés fogadta, mint az előzőt. Gondolom ez a szünetnek volt köszönhető.
Eltelt fél óra és kezdtem megnyugodni. Ráadásul tényleg rengeteg biztonsági őrt láttam a helyszínen.
Már épp kezdtem belefeledkezni a zenébe, mikor valaki megragadott hátulról és befogta a szám. A következő pillanatban éreztem, hogy egy pisztolycső nyomódik a halántékomnak.
- Helló, Lily! Azt hitted elbújhatsz előlem? – hallottam Joe kárörvendő, kegyetlen hangját.
Vergődtem a karjai közt, de hiába. Olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt.
- Ahogy megígértem, most láthatod, ahogy megölöm a barátodat! – suttogta a fülembe és a fegyvert Gerardra szegezte.
Gee épp a mikrofonállványnál állt, egyik lábát felrakta egy monitorládára és elégedetten nézte a tomboló közönséget.
Joe célra tartotta a pisztolyt és a nagy koncentrálásban egy pillanatra elvette a kezét a szám elől. Kihasználva a pillanatot Gerard nevét sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam. Gee felém nézett, de még mielőtt észrevett volna eldördült a fegyver.
A színpadra néztem és láttam, hogy Gerard a jobb vállához kap és elesik. Sikítottam, de Joe magával rántott és megpróbált elvonszolni, de nem hagytam magam, ő pedig jobbnak látta menekülni.
A következő pillanatban Mikey megtántorodott és elesett. Gee arra fordult, a nevét kiáltotta, majd vérző vállát fogva, amilyen gyorsan csak tudott odasietett öccséhez.
A színpadon elszabadult a pokol. Biztonságiak leptek el minden el minden centimétert. A rajongók fel akartak kapaszkodni, úgy kellett lelökdösni őket. A hangzavar iszonyú volt.
Joe időközben eltűnt valahol, én pedig rohantam fel a színpadra, de egy őr engem is megállított.
- Lily Adams vagyok! – ordítottam rá. – Gerard barátnője.
Az őr jobban szemügyre vett, majd segítet a tömegen átvergődni.
Mikey a földön feküdt, a vállán érte a golyó. Sápadt volt és erősen vérzett, de élt. Gerard mellette térdelt, egyik kezével saját, vérző vállát fogta.
- Mikey! – hallottam kétségbeesett hangját. – Minden rendben lesz, hallod?
Odatérdeltem mellé. Mikor észrevett felkiáltott.
- Lily, jól vagy?
- Igen, Joe már eltűnt. – megnéztem a vállát.
- Mindez miattam van! – fakadtam ki.
Ekkor értek oda a mentősök. Segítettem Geenek felállni, hogy oda tudjon férni az orvos Mikeyhoz. Gee hagyta magát elvezetni, de végig Mikeyt figyelte.
Mikeyt hordágyra fektették és gyorsan elindultak vele a kocsihoz, míg az egyik mentős ott maradt.
- A vállán érte a golyó, de nem életveszélyes a sérülése. – mondta, majd meglátta Gee vérző vállát. – Üljön le kérem, az ön sebét is el kell látni.
- Gerard engedelmesen leült és hagyta, hogy bekötözzék.
- Ez elég csúnya! – vizsgálta meg a menős a sebet, mikor lekerült róla az ing. – Biztos össze kell varrni.
E szavak hallatán Gee összerezzent. Ránézett a sebre és egy pillanatig azt hitem rosszul lesz, de aztán győzött benne a Mikeyért való aggodalom és amilyen gyorsan csak lehetett elindult velem együtt a kijárat felé.
Kint már újságírók hada gyülekezett, fene se tudja hogy kerültek oda ilyen hamar. Ahogy kiléptünk Geet azonnal letámadták kérdésekkel, de ő csak csörtetett Mikey után a mentőautóba. Beszálltunk Mikey mellé.
Ahogy az ajtó becsukódott elviselhetőbbé tompult a kinti zaj. Szirénázva száguldoztunk a városon keresztül és senki sem szólt egy szót em. Odabújtam Gerardhoz, aki az ép karjával átkarolt, miközben Mikeyt figyelte csöndben.
- Miattam történt. – mondta csendesen. – Engem akart megölni!
- És ha nem fordulsz el meg is tette volna!
Gee, mintha nem is hallotta volna előbbi megjegyzésemet tovább motyogott.
- Az én hibám!
- Dehogy a te hibád!
A kórházig már nem szólt egy szót sem, csak ült magába roskadva, arcáról aggodalom sugárzott.
|