Sötétség. Aztán szép lassan világosodik a kép. Egy szék, egy éjjeliszekrény, egy ajtó körvonalai bontakoznak ki a homályból. Aztán újra becsukódik a szemem, túl gyenge vagyok, hogy nyitva tartsam. Valaki fölém hajol és beszél hozzám, de nem értem mit mond, csak a hangját hallom. Megint kinyitom a szemem. Látok egy arcot, de homályos, mint a rosszul beállított fénykép. Szertném fölemelni a fejem, de nem megy. Túl nehéz. Aztán megint sötétség.

Erős fájdalom nyilallt a fejembe és ettől magamhoz tértem. Ahogy megpróbáltam felemelni újra belehasított. De végre látok rendesen. Körülnéztem a szobában. Egészen kicsi, az ágy, amin fekszem, épphogy elférek benne. Lassan, óvatosan felültem, lábra álltam, majd odavánszorogtam az ajtóhoz. Próbaképp lenyomtam a kilincset, de természetesen zárva volt. Agyamba apránként visszatértek az emlékek. Gerard… az együtt töltött éjszaka… a koncert… és utána…

Úgy éreztem végleg elvesztem Minden reményem egy normális életre szertefoszlott. Volt pár csodálatos napom, mikor újra boldog lehettem. És most? Elszakítottak Gerardtól és még mi jön ezután? Az biztos, hogy ezt nem úszom meg egy kis ejnye-bejnyével!

Leroskadtam az ágyra, tenyerembe temettem az arcom és vártam a sírást, de nem jött. Nem tudtam sírni! Szemeim csak égtek, szárazak! Ebből nincs kiút! Körbenéztem a pici szobában, hátha akad egy tárgy, amivel véget vethetnék ennek a kínnak, de semmit sem találtam. Aztán csak ültem magamba roskadva, időérzékemet teljesen elvesztve.

Kinyílt az ajtó.

   - Hogy aludtál, bébi? – hallottam Joe gunyoros hangját. – Remélem kialudtad a buta gondolataidat, hogy megszökj!

Nem válaszoltam.

   - Nagyon csúnya dolgot csináltál! Egyáltalán hogy jutott eszedbe? Azt hitted megúszhatod?

Leült mellém az ágyra, megfogta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

   - Ccc… - csóválta a fejét. – Ez biztos nem a te kis csinos fejecskédből pattant ki, igaz? Nyilván a te szép szerelmed találta ki az egészet! De ne félj, gondom lesz rá is!

   - Gerardot hagyd ki ebből! Ő semmiről sem tehet! – fakadtam ki. Nem akartam, hogy Geenek baja essen, de tudtam, hogy erre kevés az esély.

   - Hmm! Milyen kis harcias lettél! De tudod mit? Lehet, hogy megengedem, hogy megnézd, mikor megölöm!

Könnyek gyűltek a szemembe, nem bírtam visszatartani őket. Joe persze észrevette és nem is hagyta szó nélkül.

   - Milyen érzelgős lettél Lily! Nem tett jót neked a szerelem!

   - Joe, kérlek, tégy velem, amit akarsz, csak Gerardot ne bántsd!

   - Lily cica! Én amúgy is azt teszek veled, amit akarok, azzal együtt, hogy bántom Gerardot! De most komolyan, mégis mit képzeltél? Csak úgy eltűnsz a balfenéken?

Nem válaszoltam, csak meredtem magam elé. Nem magamat féltetem, az én életemnek már régen annyi, Gee viszont nem érdemli meg, hogy baja legyen miattam. Ráadásul az egészbe én kevertem bele, mikor odaültem mellé ismerkedni.

Azon törtem a fejem, hogy tudnám figyelmeztetni a veszélyre. Gondolom vannak testőreik, vagy valami hasonló, ha tényleg olyan ismertek. Ők biztosan meg tudják majd védeni, de azért jó lenne, ha jobban odafigyelnének rá!

Gondolataimból a bárpultos Ben érkezése zökkentett ki. Kopogott, majd belépett egy üveggel a kezében, amit letett az asztalra, majd együtt érzőn rám pillantott és gyorsan távozott.

   - Nos, Lily bébi, - törte meg a beállott csendet Joe. – Itt van egy kis kedélyjavító!

Megfogta az üveget és a kezembe nyomta.

   - Mivel ilyen búval baszottan nem látom hasznodat! Igyál!

Csak bámultam az üvegre és meg sem mozdultam. Erre Joe ingerülten megragadta és a számhoz nyomva beleöntött egy adagot. Persze a fele kifolyt, meg fuldokolni is kezdtem és ettől Joe még idegesebb lett.

   - Azt mondtam, hogy igyál! – ordított rám. Felállt és lekevert nekem egy hatalmas pofont.

Megfogtam az üveget és engedelmesen ittam belőle néhány kortyot.

Joe kicsit megnyugodva visszaült mellém.

   - Na, így már mindjárt jobb!

Ahogy múltak a percek az alkohol hatására lassan eltompult az agyam.

   - Nem tudom miért, de rendes leszek veled. – sóhajtott egy hatalmasat Joe. – Valaha én is voltam szerelmes, és tudom, hogy olyankor az ember őrültségekre is képes. Felajánlom Gerard életét a tiédért cserébe.

Ködös tekintettel néztem rá.

   - Nem ölöm meg a barátodat, ha itt maradsz és tovább dolgozol nekem! A klubot soha többé nem hagyhatod el. Az emeleten vannak szobák, megkapod az egyiket, a vendégeket is oda kell felvinned. De figyelmeztetlek, a legkisebb gyanús jelre Gerard meghal! Mindig figyelni foglak! Ha megkeres, megmondod neki, hogy meggondoltad magad és visszatérsz a régi életedhez! Megértetted?

Nem válaszoltam, csak bámultam rá.

   - MEGÉRTETTED? – üvöltött rám.

   - I… gen! – válaszoltam rettegve.

Mi mást lehetne válaszolni egy ilyen parancsra. Nekem már tök mindegy, de talán Geet még megmenthetem.

Nem tudom mennyi idő telhetett el Joe távozása óta, nekem óráknak tűnt, de igazából nem érdekelt.

Ben tűnt fel ismét a láthatáron, most ennivalót hozott.

   - Ben, - szólítottam meg félénken. – hoznál nekem valami altatót, vagy nyugtatót? Szét akar esni a fejem és nem tudok elaludni.

Ben rám nézett, szemeiben sajnálat tükröződött.

   - Nem lehet. – felelte kurtán.

   - Ben, kérlek! Könyörgök, segíts! Csak egy pár szem gyógyszert, semmi többet!

Benről tudtam, hogy rendes ember. Mindig jól kijöttünk egymással, reméltem, hogy most sem fog cserbenhagyni.

   - Lily, nem tehetem! – válaszolta és látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog. Hamar el is hagyta a szobát, hogy ne kelljen látnia kínlódásomat.

Teljesen összetörtem lelkileg. Egyvalami éltetett csupán, hogy talán Geenek nem lesz bántódása, mert Joe csak ezzel az egy dologgal tud sakkban tartani.

Hamarosan újra nyílt az ajtó és Ben jött be egy gyógyszeres dobozzal a kezében. A kezembe nyomta.

   - Ez altató. De nem tőlem kaptad!

Hálásan néztem rá.

   - Köszönöm!

Nem válaszolt, csak sietős léptekkel távozott.

Percekig a kezemben lévő dobozra bámultam, majd bevettem egyet és más folyadék nem lévén a kezem ügyében ittam rá a vodkából. Aztán egy őrült, mégis talán mindenre megoldást kínáló ötlet jutott az eszembe. Ha beveszem az egész dobozzal, és megiszom rá még a fél üveg vodkát… Nos, igen! Valószínűleg nem ébredek fel többé!

Igen, ez lesz a megoldás! Véget érnek a szenvedéseim, Joenak sem lesz már miért bántania Gerardot, meg különben is, leszarom az egész világot! Én nem leszek senkinek a rabszolgája!

Fogtam a dobozt és az összes benne lévő pirulát a tenyerembe öntöttem. Volt benne kb. 20 szem. Ennyinek elégnek kell lennie! Egyszerre öntöttem mindet a számba és gyorsan ittam rá. Nyeltem egy nagyot és éreztem, ahogy az apró tabletták lecsúsznak a nyelőcsövemen, hogy megkezdjék gyilkos útjukat a gyomromon át az idegrendszeremig. Amilyen gyorsan csak tudtam megittam az üveg teljes tartalmát és végigdőltem az ágyon. Perceken belül szédülni kezdtem, kivert a verejték, ahogy szervezetem tiltakozott a méreg ellen. De nem zavart, jó volt így. Szemeim lecsukódtak, éreztem, hogy a gyógyszeres üveg kiesik a kezemből. Utoljára még, mintha benyitott volna valaki, de talán csak a képzeletem játszott velem…

************** 

Gerard lélekszakadva rohant végig a folyosón. Néhány elejtett szófoszlányból megtudta hol lehet Lily. Nem volt biztos benne, hogy róla beszéltek, de eddig ez volt az egyetlen jel, amit talált.

Már második napja „dolgozott” a klubban. Nem volt nehéz összebarátkozni a többi pincérnővel. Mindenki igen előzékeny és kedves volt vele. Az első este elég érdekesre sikeredett. Nagyon látszott rajta, hogy nincs felszolgálói gyakorlata. Ezt persze kolléganői rögtön kiszúrták, de mivel szimpatikusnak találták, segítettek neki. A műszak végére már egész profin vitte ki a poharakat, riszálta a fenekét és fogadta el a borravalót. Aztán persze hulla fáradtan dőlt le otthon az ágyára, hogy este újra kezdődjön a műszak.

Épphogy elkezdtek szállingózni a vendégek, mikor meghallotta Bent, a pultos fiút, aki valakinek altatót kért. Nagyon titkolódzó volt és, mintha a halk sutyorgás közepette kihallotta volna Lily nevét. Azonnal akcióba lendült. Követte Bent a klub fölötti lakrészbe, megvárta, míg visszafelé jön és eltűnik a balfenéken, majd elkezdte keresni Lily szobáját.

A folyosó hosszú volt és sok ajtó nyílt belőle. Mindegyikbe benyitott. Volt, ahol éppen akciózó párokra bukkant. Még szerencse, hogy annyira el voltak foglalva egymással, hogy észre sem vették őt.

 Végül rátalált Lily szobájára. Az ajtó kívülről volt bezárva, a kulcs a zárban.

Benyitott és azonnal meglátta Lilyt, aki az ágyon feküdt. Egyik karja lelógott a földre, mellette egy üres gyógyszeres doboz. Rögtön beugrott neki, hogy Ben altatót hozott a lánynak.

Gee felhúzta Lily szemhéját és kitapogatta a pulzusát. A lány nem volt magánál és Gerard biztosra vette, hogy ez nem csak egy szem altatótól van. Nem is vehette be olyan régen a gyógyszereket, hisz Ben csak pár perce távozott.

Gee leült az ágyra, levette a parókáját és finoman megrázta Lilyt.

   - Lily, hallasz engem? Én vagyok az, Gerard!

A lány nem reagált, csak feküdt ernyedten. Gee fölemelte, magához szorított és tovább szólítgatta, de semmi.

   - Lily, ne csináld ezt velem, hallod? – kiabált Gee egyre kétségbeesettebben.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kivitte a lányt a fürdőszobába és hideg vízzel kezdte locsolgatni az arcát. Liiy nyögött néhányat, de még mindig nem tért magához.

Gee most nagyon drasztikus módszerhez folyamodott, de tudta, ha a gyógyszer felszívódik Lily talán sosem tér magához többé. Ledugta az ujját a lány torkán, erre Lily elkezdett öklendezni és hamarosan a mosdókagylóban volt gyomrának tartalma. Sok tabletta egyben volt, még nem szívódott fel. Gerard erősen tartotta a mosdókagyló fölé a még mindig öklendező lányt, aki mélyeket lélegzett és már tett magától néhány mozdulatot.