Jamia cél nélkül rohant végig a folyosókon. Úgy érezte, mindenki róla beszél. Főleg így, hogy kisírt szemekkel látják, biztos azt gondolják, hogy Frankie már ki is dobta őt. A szemét elborító könnyek miatt észre sem vette, hogy Alicia az egyik teremből kilépve, épp felé tart.

-Jamia! Te meg hová rohansz? Állj már meg!- kiáltotta utána, mikor a lány elviharzott mellette.

Jamia ahogy meghallotta barátnője hangját, megtorpant, majd visszafordult. Alicia döbbenten nézett a lány vörös szemeibe, majd szó nélkül átölelte. Jamia erre még hangosabban zokogott, de hálás volt Aliciának, hogy ő végre mellette áll.

-Hé Jay! Mi a baj? Miért sírsz?- kérdezte Alicia csendesen.

-Alicia…én annyira…annyira utálom ezt az egészet! Mindenki rólunk beszél! De…semmi közük hozzá! Ez az én életem! Miért fáj nekik, ha elcseszem?!- fakadt ki a lány elcsukló hangon.

-Csss…nyugi! Ne sírj, nincs semmi baj! Az emberek hülyék, hozzászokhattál volna! Ne idegeskedj emiatt! Nem éri meg! Mi tudjuk, hogy mi az igazság, a többi pedig nem számít!- törölte le Jamia könnyeit Alicia.

-De még Sarah is nekem esett, hogy hülye vagyok, ha hiszek Franknek! És Jim is!

-Jim? Áh, ő csak féltékeny, semmi több! Tőle nem is várhatsz támogatást, azok után, hogy…hát szóval, tudod…szerelmes beléd! Na de Sarah…komolyan ezt mondta?

-Igen! Hogy Frank egy rohadék…bár nem ezekkel a szavakkal! De a lényeg ez volt!- szipogta Jamia.

-Jézusom, hogy mondhatott ilyet?!? Na majd én beszélek vele! Ha a barátodnak vallja magát, akkor…

-Ali,hagyd! Már nem érdekel! Soha többé nem akarok beszélni vele!

Közben feltelepedtek az egyik ablakpárkányra, és ott folytatták a beszélgetést.

-De akkor is…ez nem fair! Tisztelnie kellett volna a döntésedet, és bíznia is kellett volna benne! Nem is a barátod, ha ilyeneket mondott! És ha ezt tette veled, akkor engem sem érdekel többé!

Jamia szomorúan nézett maga elé. Tudta, hogy kegyetlen szavak ezek, de igazak. Sarah elárulta őt. Egy barát nem tesz ilyet. De akkor is fájt neki. Nem sok emberben bízott meg, és nem sok embert engedett közel magához. A gimnázium elkezdése óta ők hárman igaz barátok voltak. És most…nem tudta elhinni, hogy ez történt. Annyi kérdés kavargott benne, és annyi válaszlehetőség, hogy inkább próbált nem gondolni semmire.

-Jamia! Hallasz? Azt kérdeztem, hogy beszéltél-e már Frankievel!- rázta meg Alicia, visszazökkentve ezzel a valóságba.

-Nem! Együtt jöttünk suliba, de azóta nem találkoztunk! – rázta a fejét Jamia.

-Lehet, hogy már szétverte a fél sulit!- vigyorgott Alicia, és ezzel sikerült barátnője arcára is mosolyt csalnia, még ha csak egy pillanatra is.

-Hát azért remélem nem! Kíváncsi vagyok, ő mit szólt ehhez az egészhez! Remélem nincs kiborulva!- mondta Jamia aggódva.

-Maximum dühös! Ami teljesen érthető! És szerintem ha ki is van borulva, akkor csakis miattad lehet…mármint nem úgy értem! Na tudod te azt hogy értem!- fejezte be végül Alicia, majd az órájára pillantott, hiszen a szünet vége vészesen közeledett.

-Gondolod? Lehet, hogy azt hiszi, hogy én mindent elhittem!- harapott idegesen ajkába a lány.

-Lehet! De Jamia, figyelj, nekem mennem kell! Jobban tennéd, ha te is sietnél kicsit! És ne aggódj, ne törődj senkivel, és bízz Frankben! Szeret téged az a hülye, sosem bántana meg!- vigyorgott Ali, majd rákacsintott barátnőjére, és besietett a terembe.
Jamia is elvigyorodott, de mivel a tanár már csak méterekre volt, azonnal komolyságot erőltetett arcára.

-Miss Nestor! Magának nem kellene órán lennie?- kérdezte a férfi szigorúan.    

-Elnézést, tanárúr! Már itt sem vagyok!- válaszolta a lány, majd gyorsan elsietett az ellenkező irányba.

Fogalma sem volt, hogy most mit tegyen, hiszen órára nem akart bemenni Sarah miatt. Legszívesebben megkereste volna Frankiet, hogy magához ölelje, és hogy megnyugtassa, de mivel a fiúnak is órája volt, ez sem volt valami jó ötlet. Hirtelen azonban legnagyobb meglepetésére Frankkel találta szemben magát a folyosón. A fiú, ahogy meglátta Jamiát, odarohant hozzá, és nagyon-nagyon szorosan magához ölelte. A lány lehunyt szemekkel simult Frank karjaiba, mélyen magába szívva a fiú illatát. A könnyei ismét eleredtek, de ezek már rég nem a harag és csalódottság könnyei voltak.

-Jami baba! Miért sírsz?- kérdezte Frank ijedten, és gyengéden eltolta magától a lányt, hogy lássa az arcát- Ugye nem hiszed el, Jami? Ugye nem? Én sosem lennék képes ilyet tenni veled! Én nem…

-Nem,Frank, nyugodj meg! Tudom, hogy nem igaz! Csak…csak annyira rossz Frankie!- suttogta a lány sírástól elszoruló torokkal.

-Tudom,Jami, és ne haragudj!- húzta magához ismét Frank- Az én hibám minden! Ha nem csinálom azt,…

-Nem a te hibád,Frankie!- szakította félbe Jamia, de Frank hajthatatlan volt.

-De igen! Most miattam kell ezt az egészet kiállnod! Én nem akartam, hogy ez legyen!Hidd el, én nem akartam!

Frank hangja elcsuklott, mire Jamia ijedten nézett a fiú szemeibe. Könnyektől csillogott a mogyoróbarna szempár, és ez összetörte a lány szívét.

-Frank, kérlek, semmi nem a te hibád! – nézett mélyen Jamia Frank szemeibe, de ő csak rázta a fejét.

-De igen! Megtettem! Nem tiszteltem azokat a lányokat, a többségüknek még a nevét sem tudtam! Úristen, hogy tehettem ilyet…

-Frank! Figyelj rám! Kérlek! Felejtsd el mi történt! Engem sem érdekel! Őszintén! Egyáltalán nem érdekel milyen voltál, vagy mit csináltál! Én tudom, hogy most nem lennél képes ilyesmire!

- Arra számítottam, hogy látni sem akarsz ezek után, de mégis itt vagy! Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltelek ki, de örök életemre hálás leszek érte! És megígérem neked, hogy sosem foglak megbántani! Miattad változtam meg! Te tettél ilyenné! Te annyira más vagy mint minden eddigi lány, akivel valaha találkoztam! Nekik csak azért kellettem, mert van egy bandám! És én ezt egyáltalán nem bántam! De vége! Most már minden más! Megígérem Jamia, hogy senkinek sem fogom hagyni, hogy bántson téged! Senkinek!

-Tudom,Frankie, tudom! Bízom benned! Nem érdekel hogy mit mondanak mások! Csak te érdekelsz!

Frank el se hitte, hogy itt állnak, együtt, Jamia a karjaiban, és hogy minden jó. Fel sem tudta fogni, hogy a lány hogyan lehet ennyire megértő. Olyan volt neki, mint egy angyal. Aztán megcsókolta, gyengéden, de ugyanakkor határozottan, aztán annyira belemerültek, hogy észre sem vették, hogy…

-Miss Nestor és Mr. Iero! Itt meg mi folyik?- hangzott fel a felháborodott kérdés,nem mástól, mint Frank osztályfőnökétől, aki az imént már Jamiát is rendreutasította, persze hiába… ők azonnal szétrebbentek, és elpirulva sütötték le szemeiket.

-Ööö…tanárúr…én elindultam órára,de…- hebegte Jamia.

-De…hirtelen rosszul lett….igen! Én pedig pont jöttem! Itt!- mutatott Frankie a lépcsőre.
A tanár csak összevont szemöldökkel, hitetlenkedő arccal reagált a rögtönzött mesére, de ismerte már jól a fiút, így csak várt.

-Komolyan, tanárúr! Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem jövök!- folytatta Frankie komoly arccal. Jamia alig bírta visszafolytani nevetését.

-Hát abba én se…na de Miss Nestor! Hogyan történt ez a rosszullét? Hiszen az imént még semmi baja nem volt!- faggatózott a férfi, pedig tudta ő nagyon jól…

-Fogalmam sincs, tanárúr! Egyszer csak megszédültem…talán még el is ájultam!- pislogott Jamia naaagy szemekkel. Frankie csak buzgón bólogatott mellette.

-Oh ez szörnyű! És mire felébredt már Frankie, ööö… akarom mondani Mr. Iero szájában találta magát, nem igaz?- kérdezte ismét a férfi, de nehezen tudta titkolni vigyorát. Frankie már tudta, hogy abszolút nem lesz gond, mindig jóban voltak a tanárral.

-Jaj dehogy, tanárúr! Vagy…de?- nézett Jamia zavartan Frankiere,mire mindkettőjükből kirobbant a nevetés. A tanár sem tudta tovább türtőztetni magát, de gyorsan összeszedte magát, hiszen mégiscsak ő tanár, vagy mi, és így szólt:

-Ennél hülyébb mesét ritkán hallottam! De nem csalódtam benned,Frankie! A fantáziád még mindig olyan élénk, mint volt! Na de húzzatok előlem, most eltekintek minden büntetéstől, de nem szeretnék mégegyszer találkozni veletek!- mosolygott a tanár, végképp elhagyva a hivatalos hangot, majd hozzátette- Ja és örömmel látom, hogy nem igazak a pletykák!

Aztán visszasétált az osztályba, magukra hagyva a döbbenten pislogó fiatalokat. Aztán Frank büszkén kihúzta magát, hiszen nem mindenkinek van ilyen jófej ofija, majd mindketten jobbnak látták, ha most szépen visszamennek ők is órára. Megcsókolták egymást, majd gyorsan elindultak a termeik felé. Aztán Frank vagy háromszor visszaszaladt még egy utolsó pusziért, mikor végre beestek az osztályukba. Ott aztán további magyarázkodás várt rájuk, de kivágták magukat, és mosolyogva viszonoztak minden kíváncsi, sajnálkozó, lenéző vagy irigy pillantást.

Alicia gondolataiba merülve ült a terem végében. Épp töri órája volt, de mint mindig, most sem érdekelte igazán az anyag. Helyette zenét hallgatott, vagy firkálgatott a padra. Most éppen egy nagy M betűt rajzolt a füzetébe, de aztán ijedten kapta fel a fejét, hiszen a tanár őt szólította.

-Ööö…nem tudom, tanárúr!- válaszolt reflexből,pedig a kérdést nem is hallotta.

-Mit nem tud,Miss Simmons?- nézett rá érdeklődve a már jól ismert tanárúr, aki az imént tért vissza a folyosóról, ahol azok a bizonyos dolgok történtek, amikről már olvashattál.^^

-Hát…izéé..azt még én sem tudom, tanárúr!- vakarta a fejét a lány, és segítségkérően nézett körbe. Persze senki nem segítette volna ki egy jó válasszal, mindenki csak vigyorgott rá.

-Megkérdezhetem, hogy mivel foglalatoskodott, ahelyett, hogy idefigyelt volna?- kérdezte rosszallóan a férfi.

-Én figyeltem, tanárúr! Komolyan! Sőt, annyira magával ragadott a téma, hogy teljesen beleéltem magam! Ezért fordulhatott az elő, hogy még a tanárúr kérdését sem hallottam!- magyarázta Alicia.

-Nahát…és melyik részébe élte bele magát ennyire? II. Ramszesz fáraó piramisának építési technikájába, vagy a mumifikálás rejtelmeibe?- kérdezte vigyorogva a tanár.

-Hát…inkább az utóbbiba!

-Gondolhattam volna! Na jó, Miss Simmons, nem kínzom tovább, ma valahogy ilyen rendes vagyok! Egyébként csak annyit szerettem volna mondani, hogy Mr. Cooper várja az igazgatói irodában! Jobb lenne, ha sietne, Alicia…az igazgató nem volt jókedvében, mikor utoljára láttam!- tanácsolta a férfi, és együttérzően pillantott a lányra.

Alicia értetlenül meredt maga elé, majd gyorsan összekapkodta cuccait, és kisietett a teremből. Tanácstalanul lépkedett fel a lépcsőkön, majd mikor felért az igazgatói elé, nagyot sóhajtott, majd bekopogott. Azonnal nyílt az ajtó, és legnagyobb meglepetésére Jamia, Frank,és Mikey látványa fogadta, ahogy szenvedő arccal ülnek az igazgató előtt, aki bizony nagyon-nagyon dühösnek látszott.

-Örülök, hogy végre méltóztatott csatlakozni köreinkbe, Simmons!- vigyorgott gúnyosan az igazgató, de vicsornak is beillett volna.

Alicia zavartan mosolygott, és kétségbeesve pillantott barátaira. Aztán az igazgató intésére elfoglalta a negyedik széket.

-Na akkor nézzük csak…aha…szóval! Simmons! Úgy hallottam, hogy maga drogot csempészett a süteménybe, amit aztán társival, illetve tanárával együtt el is fogyasztott! Igaz ez?- kezdte a faggatózást a férfi.
Alicia döbbenten pislogott maga elé. Olyan rég volt már, hogy szinte el is felejtette, de most, ijedten kutatott valami magyarázat után. A többiek csak némán ültek, bár Mikey és Frank gyanúsan takargatták szájukat.

-Ööö…igazgatóúr, ez nem pontosan így volt!- fészkelődött Alicia- Fogalmam sem volt róla, hogy az drog! Azt hittem, hogy porcukor!
Ekkor már Jamiának is komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy ne vigyorogjon.

-Ajjajj, Simmons! Én nem így hallottam!  És mi volt az a mese, hogy az udvaron találta?- nézett Mr. Cooper résnyire húzott szemmel a lányra.

- Oh hát az úgy volt, hogy épp jöttem be a suliba, aztán megpillantottam a földön azt a fehér poros zacsit! Hirtelen eszembe jutott, hogy az anyukám azt mondta, vegyek porcukrot, mert sütit akar sütni. De én ezt elfelejtettem, így felkaptam a zacsit, gondolván, hogy majd ezt hazaviszem! Aztán órán kiesett a táskámból, és erre a tanárúr kitalálta, hogy süssünk sütit! Meg is sütöttük, és miután megettük, kiderült hogy az bizony nem porcukor volt!- csóválta a fejét sajnálkozva a lány.
A két fiú válla már vészesen rázkódott a visszafojtott nevetéstől, de szerencsére ezt nem vette észre az igazgató, ahogyan azt sem, hogy miért olyan fontos Jamiának épp most bekötnie a cipőfűzőjét. Újra és újra.

-Hmm…érdekes történet! Na és ki tudja igazolni, hogy ez tényleg így volt?

-Én tudom, igazgatóúr!- húzta ki magát hirtelen Mikey- Ott voltam vele, mikor megtalálta a cuccot…akarom mondani a cukrot!

Ez már túl sok volt nekik, mind a négyen úúúgy elkezdtek röhögni, hogy még a könnyük is kicsordult. Be sem tudták fejezni, egésze addig amíg Mr. Cooper dühösen az asztalra csapott. Erre persze kicsit megszeppenve pislogtak egymásra, de a nevetést mindenesetre abbahagyták.

-Szóval maga ott volt, Way?- nézett Mikeyra a férfi.

-Igen, ott voltam!-válaszolta Mikey, Alicia pedig csodálkozva pillantott rá, hiszen nem gondolta volna, hogy a fiú magát is veszélybe sodorja csak azért, hogy kimentse őt.

-Értem! Na és maga,Nestor? Maga, ha jól tudom, még evett is a süteményből, így van?- fordult Jamia felé az igazgató.

-Így van! Vagyis igen, ettem belőle!- válaszolta a lány.

-És?

-És mi?

-Milyen volt?

-Mi milyen volt?

-Nestor, maga szórakozik velem?- emelte fel a hangját a férfi, mire Frank keze ökölbe szorult, de tudta jól, hogy nem túl jó ötlet szembeszállni az igazgatóval, még akkor sem, ha az ő Jamiájával kiabál a gonosz. Így egyelőre lenyelte haragját, és tovább figyelt.

-Nem szórakozom, igazgatóúr, csak nem értettem a kérdést!- válaszolta Jamia halálos nyugodtsággal.

-Úgy látom nincsenek magára jó hatással az ilyenek, mint Simmons, Way, vagy…Iero!
Frankie nevét olyan undorral ejtette ki az igazgató, hogy Jamia legszívesebben megütötte volna. De jókislányok ilyet nem csinálnak, így csak csendben pislogott.

-Szóval egyikük sem tudott arról, hogy mi volt valójában a tasakban?

Mind a négyen a fejüket rázták, Alicia és Jamia haja csak úgy repkedett, és nagyon-nagyon ártatlanul néztek.

-Ugye nem hazudnak nekem?- pillantott rájuk szigorúan a férfi.

-Ugyanmár, igazgatóúr! Mi sosem tennénk…- kezdte Frankie, de az igazgató nyomban félbeszakította.

-Maga inkább meg se szólaljon,Iero! Háromszor kellett maga miatt újraépíteni a szertárat. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy most mit keres itt!

-Csak emelem a színvonalat!- vigyorgott a fiú, majd az igazgató intésére, mind a négyen kisiettek az irodából.