Reggel volt, vagy délelőtt, vagy mittomén! Lényeg, hogy világos volt és ez nagyon nem tetszett nekem. Úgy fájt a fejem, majd szétrobbant és még a nap is a szemembe sütött. Lassan kinyitottam és rájöttem, hogy a nap nem süt bele, csak a világos zavarja, de az nagyon. Felültem az ágyon és csodálkozva néztem szét. Vajon hol lehetek? Halványan derengett valami az elmúlt éjszakáról, mintha egy fickóval beszálltam volna egy taxiba. Ja persze, Gerard! Szóval nála vagyok! De hogy mi történt köztünk azt nem tudnám megmondani. Bár ahogy végignéztem magamon valószínűleg semmi, ugyanis ruhástól fekszem az ágyban, csak a cipőm nincs rajtam. Ebből nagy balhé lesz! Az egész éjszakát egyetlen pasival töltöttem, ráadásul még pénzt sem kérhetek, hiszen azért, hogy hazahozott magához én meg jót aludtam nem kérhetek semmit. Max én tartozom neki köszönettel, hisz a jelek szerint tök részeg voltam.

Óvatosan kisomfordáltam a hálóból. A nappaliból zajt halottam és elindultam az irányába. Ahogy a zaj erősödött az én fejem is elkezdett rendesen lüktetni. Aztán megláttam a zaj forrását: Gerard éppen kávét főzött és a vizet engedte hozzá a csapból. Szóval ez volt az a hang, amire azt hittem, hogy az ég szakadt le!

Gee meghallotta a lépteimet, ami nem volt meglepő, mert kb. úgy trappoltam, mint egy elefánt. Megfordult.

   - Jó reggelt! - köszönt mosolyogva.

   - Hát, ha neked jó! - jegyeztem meg epésen. Próbáltam talpon maradni, de ez igen komoly erőfeszítésembe került. Ahogy elértem a kanapét gyorsan le is csüccsentem rá. Nem akartam a napot azzal kezdeni, hogy felnyalom a padlót. A kanapét elnézve már végkép biztos voltam benne, hogy nem történt köztünk semmi az éjszaka, hisz Gerard láthatóan itt aludt.

   - Hogy aludtál? - kérdezte még mindig vidáman, előző megjegyzésemre ügyet sem vetve.

   - Mint akit leütöttek!... Nem ez történt véletlenül? - néztem rá reménykedve – Nem, mi? Akkor viszont részeg voltam.

   - Bizony az voltál! - odajött, leült mellém két csésze kávéval és az egyiket felém nyújtotta. - Gondoltam jól esne...

   - Kösz! - vettem el tőle a kávét morcosan, pedig tényleg jól esett. De ilyen állapotban az ember csuda morcos tud ám lenni!

Lassan kortyolgattam az arannyal is felérő italt és közben körbenéztem a lakásban. Hát volt mit nézni! Megállapítottam, hogy ennek a Gerardnak van mit a tejbe aprítania! Olyan közepesen luxuslakás volt! Azért csak közepesen, mert láttam én már igazi luxusvillákat! De az biztos, hogy nem csóró a pasi!

Gee követte a tekintetemet és mosolygott csodálkozó arcomat látva, de nem tett megjegyzést.

   - Amúgy emlékszel rám? - kérdezte, miután jól kicsodálkoztam magam.

   - Aha! Gerard Way vagy! Jó a névmemóriám! De mért kérded?

   - Csak mert tegnap elég részeg voltál. Nem lenne csoda, ha azt sem tudnád ki vagyok!

   - Áá... bírom én a piát! – na, erre még szélesebben mosolygott. Ebben a percben én is rájöttem, hogy milyen hülyeséget mondtam. - Általában.  - tettem hozzá gyorsan. - Tegnap kicsit többet ittam a kelleténél.

Egyetértően bólogatott én meg nem bírtam ki, hogy valami epés megjegyzést ne tegyek.

   - Ennek is te vagy az oka!

   - Én? - nézett rám csodálkozva.

   - A te adagodat is én ittam meg!

   - Mondtam, hogy én nem iszom! Te meg mindig duplán kértél.

   - Azt hittem a végén majd kötélnek állsz! Egyébként mért nem iszol? Valami vallási ok, vagy micsoda?

Sötét árnyék suhant át az arcán és éreztem, hogy ezt a témát nem kéne tovább feszegetni. Ha nem iszik, hát nem iszik. Biztos megvan rá az oka. Nem is válaszolt, helyette, mintegy visszaütésként csevegő hangon megkérdezte:

   - És te mióta űzöd az ipart?

Majdnem kiköptem a kortyot, a mi a számban volt. Jó, nem titkolom én senki előtt, hogy kurva vagyok, de azért így még senki sem kérdezte meg!

   - Hát... - köhögtem közben párat, mert egy kis kávé mellément. - Kb. … egy éve....

   - Mi vitt rá? Gondolom nem kedvtelésből csinálod?

Na, tessék, még ez is! Hogy lehet ilyet megkérdezni? De felvettem a kesztyűt, ha harc, hát legyen harc!

   - Igazad van, nem kedvtelésből csinálom, hanem a pénz miatt. Volt rendes munkám, életem meg minden. Aztán a vőlegényem egy balesetben megsérült. Minden pénzünk orvosokra, műtétekre ment. Végül mégsem élte túl. - nem érettem mért mondom el ezt neki, hisz nem is ismer. Mért érdekelné az én nyomorom. Valamit leolvashatott az arcomról, mert halkan megszólalt:

   - Folytasd, kérlek...

   - Aztán ahogy ez már lenni szokott. Összetörtem, depressziós lettem, kirúgtak a munkahelyemről, nyakamban a rengeteg adóssággal. Majdnem megöltem magam. Minden olyan kilátástalan volt! És akkor jött Joe. Munkát ajánlott, nekem meg pénz kellett. Eleinte nem kellet lefeküdnöm a pasikkal, csak szórakoztatni, itatni őket. Majd, ahogy ez már lenni szokott Joe egyre többet követelt. Akkor már nyakig benne voltam, nem tudtam kiszállni. Közben szép lassan az italra is rászoktam. Így legalább nem rágom magam azon, hogy mit csinálok. A pia jótékony felejtés ... Hát itt tartok most! Lehet sírni, meg sajnálni!

   - Mindenből van kiút! - szólalt meg végül halkan és nagyon komolyan.

   - Hja.... te aztán csak tudod! - jegyeztem meg epésen. Idegesített, hogy egy olyan ember, akinek láthatóan mindene megvan, próbálja nekem osztani az észt. - Itt élsz, ebben a szép házban. Nem az a legnagyobb gondod, hogy holnap mit eszel....

   - Na várj! Ne folytasd! Semmit nem tudsz rólam! Én azért, amim van keményem megdolgoztam! A semmiből indultam és nem pottyant az ölembe a pénz. Még most is keményen meg kell küzdenem érte!

   - Hja! Látom most is éppen munkába sietsz! - kezdet idegesíteni a kioktatása. Lehet, hogy jót akar, de akkor sincs joga beleszólni a dolgaimba!

   - Én máshogy élek....

   - Azt látom! - jegyeztem meg utoljára, mert elhatároztam, hogy felhagyok a megjegyzésekkel. Lehet, hogy tényleg igaza van és különben is rendes volt velem. Nem érdemli meg, hogy bunkó legyek.

   - Amúgy mivel foglalkozol? - kérdeztem békülékenyen és láttam, hogy ő is örül a témaváltásnak.

   - Hát, mindenfélével. - válaszolta.

   - Na, ebből aztán már tudom. Például?

   - Hát például... rajzolok.

   - Igen? - csillant fel a szemem. - Miket?

   - Képregényeket.

Kicsit csalódott lettem. Már azt hitem valami híres művésszel hozott össze a végzet.

   - Az jó! - mondtam és igyekeztem leplezni csalódottságomat.

Gerard odasétált az egyik szekrényhez, elővet belőle egy füzetet és odaadta nekem. Egy képregény volt:” The umbrella academy.” címmel. Elvettem tőle és alaposan megnéztem. Észrevettem, hogy a hátoldalon az ő fényképe is szerepel.

   - Ezt te rajzoltad? - kérdeztem elkerekedő szemekkel.

   - Igen! - felelte széles mosollyal és látszott rajta, hogy nagyon büszke rá.

Nézegettem, elolvastam néhány oldalt, majd visszaadtam neki.

   - Szép! - mást nemigen tudtam hozzátenni, mert nem értek a képregényekhez. - Szuperhősök! Olyan gyerekes! Már jó értelemben!- próbáltam menteni, ami menthető, aztán úgy döntöttem jobb lesz, ha inkább hallgatok.

Gerardot nem zavarta előbbi beszólásom, mert még mindig vigyorogva visszatette féltet kincsét a fiókba.

   - Nem is tudtam, hogy képregényekkel ilyen jól lehet keresni!

   - Nem csak ebből élek!

Mivel ő nem mondott már mást én is leszálltam a témáról. Gondoltam, ha majd akarja, úgyis megosztja velem titokzatos foglakozását.

Visszajött és újra lehuppant mellém.

   - Szóval, mi a terved mára? - kérdezte.

   - Hogy? Tervem? - néztem értetlenül. Mit akar ez csinálni velem?

   - Ne értsd félre, igazán nem bánom, hogy itt vagy, csak nemsokára el kell mennem....

Ja, persze! Hogy is gondolhattam bármi másra! Talán, mert túl jól elbeszélgetünk? De hát ő is csak emberből van! Rendes volt hozzám, segített, most meg már útban vagyok. Nem hibáztatom.

Igyekeztem egyensúlyomat megtartva felállni, ami csodák- csodájára sikerül. Úgy látszik a kávé jót tett.

   - Hát – kezdtem bele, mikor éreztem, hogy stabilan állok. - Igazán köszönöm a vendéglátást. Most már mennem kell.

   - Hé, én nem azért mondtam! Nyugodtan maradhatsz, ha....

   - Nem akarok visszaélni a vendégszereteteddel. Rendes voltál velem és ezt köszönöm szépen! Talán még látjuk egymást!

Ezzel elindultam az ajtó irányába. Mielőtt kiléphetem volna rajta Gerard megfogta a kezemet és visszahúzott.

   - Lily! Nem muszáj ezt csinálnod! - a hangja komoly volt. - Segítek neked munkát keresni. Ne menj oda vissza!

   - Ne hidd, hogy ez ilyen egyszerű. - mondtam őszintén. - Már megpróbáltam otthagyni Joet. Nyolc napon túl gyógyultam. Sajnos már nyakig benne vagyok. Ebből nem lehet kiszállni.

Értetlenül megcsóválta a fejét.

   - És a rendőrség?

   -A rendőrség! Ugyan! Engem csuknának le! Joe-nak nagyon jó kapcsolatai vannak. Majd ha kiöregszem, kidob, mint egy megunt kutyát. Addig viszont igyekszem minél több pénzt tartalékolni öreg napjaimra. Hát ez van! Nekem ezt dobta a gép. - lassan kihúztam a kezem a kezéből. - Még egyszer kösz mindent! Szia! - Ezzel hátra sem fordulva kiléptem az utcára és kerestem egy taxit.