Előre is köszönet Margeenak, Ancsának és persze Nikynek, mert tegnap miattuk jutottam arra, hogy érdemes megírni, mert ilyen mégegy nincs! (L)

1. rész

Reggel 7:30-at mutatott az óra, amikor megszólalt az ébresztő. Senki nem tud úgy nyöszörögni, mint én reggel. Lassan felkeltem az ágyból és egy hatalmas ásítással koronáztam mindezt meg. Lassan felvettem a mamuszom és kimásztam a fürdőbe. A tükörben ugyanaz a nagy mafla arc nézett vissza mint minden reggel. Szemeimet forgattam, mert nem volt kedvem a borotválkozáshoz, de így mégse mehetek be dolgozni. Amint rendbetettem magam olyan gyorsan viharoztam le a konyhába, hogy az még a kengyelfutó gyalogkakukk is megirigyelte volna. Főztem egy jó erős feketét, majd lehúztam egy extra adagot, hiszen nagy embernek nagy adag jár. Megszédítő gyorsasággal rohantam a kocsimhoz is, majd a reggeli jerseyi dugót ismételten a saját bőrömön tapasztaltam. Nagy nehezen beértem a rendőrségre, és elindultam az FBI részlege felé. Tíz perc késéssel igaz de már az ajtóm előtt álltam. Az a gyönyörű üvegajtó, ami az én nevem állt: Bob Bryar. Ahányszor elolvastam azon az ajtón a nevem annyiszor húztam ki magam és büszke voltam magamra, mintha a Nobel-díjat adnák át nekem. Csak az a bizonyos „Köszönömös” szöveg marad ki. Bevetettem magam az irodámba és ahogyan az ajtót be akartam zárni a küszöbnél azt egy láb akadályozta meg.

- Mi a…- kezdtem volna bele, de láttam hogy a főnök volt az.

- Várj Bob!

Engedelmesen betessékeltem az irodámba, majd értetlenkedve néztem rá, hogy mióta jár a főnök az alkalmazottjához.

- Az igazgatótanács vár téged, gyere velem most azonnal.

- Mi?? Mit akarnak?

- Ne kérdezz annyit csak kövess.

Hirtelen már azt se tudta, hogy hol vagyok. Csak követtem azt a kis tömzsi őszes embert aki a főnököm volt.  Gondolataim nem voltak éppen pozitívak, ami nem éppen volt meglepő, hiszen mindig én voltam a szar aki beszól mindenkinek, az akinek soha nem volt pozitív. Egy dolog maradt a gondolataimban, és az nem más volt mint hogy engem ma tuti kibasznak innen, pedig soha még egy kapcsot se nyúltam le. Megérkeztünk ahhoz a csúnya ajtóhoz, amire én kihúztam magam, mert még büszkeség csak van bennem. Beléptünk és nagy meglepetésemre az emberek majdnem hogy éljenezték a nevem. Komolyan még néhány pom-pom lány és készen lettem volna.

- Maga Bob Bryar?- kérdezte egy nagyon mogorva férfi. Gőzöm nem volt ki a gyász ő de nem mintha annyira érdekelne.

- Én vagyok, igen. –majd nem utána tettem hogy te meg ne kérdezgess, mert lerúgom valamelyik szerved.

- Remek! Foglaljon helyet és kezdjük is el. – válaszolta megint az az idegesítő alak.

Leültem a hátsó részemre, majd szinte vigyorogtam, mint akit visznek valahova… Tuti előléptetnek. Ha igazgató leszek én… Elmélkedésemet megint félbeszakították.

- Tudja miért hivattuk?

- Nem. – és ehhez olyan fancsali képet vágtam, hogy olyat még nem láttak. Jobb vagyok mint egy pantomimes. Arcomról valószínűleg azt is leolvasták hogy honnan a faszomból tudnám, mert mindenki rosszallóan nézett a főnökömre.

- Akkor most tájékoztatjuk önt. - mondta egy másik kis görcs, aki valószínűleg még az én főnökömnek is a főnökei egyike.

Magamban gondoltam olyan szépeket, hogy azt el se merem mondani még magamnak se, mert a másik énem feljelent és lecsukat. Az egész teremben az én főnököm volt, meg ez a másik két fickó. Az folytattam, amelyik a szívemhez közelebb áll. Ő volt az első, aki hozzám szólt.

- Mint tudja New Jersey utcái ma már nem éppen békések, és ez a maffiának köszönhető. Szörnyűségek történnek az egész városban. A maffiának kell adózni, mert ha nem akkor meghal nem egy ember…- nagy sóhaj következett, majd folytatta tovább – és ez nem az első eset. Múlthéten egy egész buszt röpítettek az egekbe. Az emberek menekülnének, ha tudnának, de nem tudnak. És a legrosszabb, hogy ezért egy ember felelős. A neve pedig Bert McCracken. Ennyit tudunk róla. Csak a nevét. Nem tudjuk, hogy hogy néz ki, hogy hol él, hogy hányan maffiatagok. Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy összeszedünk egy csapat fejvadászt és kiírtjuk mind egy szálig. De sajnos az összes fejvadász elment a városból, mert tönkrementek. Csak néhány maradtak itt, és nem épp a legjobbak, de szakmabeliek.

Elővett egy kis dossziét és felém nyújtotta, én pedig lassan elvettem és kinyitottam. Hát nem kellett volna, mert sok álmatlan éjszakát fognak nekem okozni. Olyan nem is tudom milyenre számítottam. Minimum két méter és kétszáz kilós sebhelyes emberekre. Erre valami zsiráfgondozó nyurga srác vigyorog, mint aki be lenne lőve. Rájöttem hogy a nevét se kellett volna elolvasnom. Mikey Way, fedőneve Glam. Remek csaptam össze kezeimmel a fejemben, és követtem el harakirit. Kaptam egy piperkőcöt. Bele se gondoltam mivel öl. Szóval megfullasztja az áldozatát hajlakkal vagy mi? Abba bele se mertem gondolni, hogy lehet a titkos fegyvere a fésűje, ami egy penge, és még ő se tud róla. Ezen felnevettem egy hangosat, mire mindenki rám nézett. További adatokat nem olvastam, elég volt ennyi sokk mára. Hittem én naivan hiszen ahogyan hajtottam, egy kis dugó állt ott a szájában pedig csoki volt, és ő is vigyorgott. Milyen remek narkós csapatom lesz. Ismét éljeneztem magamban. Elolvasva a nevét sápadtság fogott el. Frank Iero, fedőneve Loony. Remek egy flúgos. Mellékelve oda volt írva, hogy ha nem Frankie-nek hívod elveszi az összes pénzed és csokid. Nem nagyon bírtam idegekkel, majd lapoztam tovább. Egy kicsit értelmesebb arc, és értelmesebb név. Gerard Way, fedőneve Grave. Mi?? Sikítottam fel magamban. Sírkő?? Mi ez valami látnok vagy mi? Netalántán egy zombie vagy vámpír? Nagy felfedezést tettem, hogy Glam és ő testvérek. Csak nem tudtam hogyan lehet ennyire különböző két ember. Az egyik szinte filteres rucikban van a másik meg tök feketében. De nem akartam hatalmas agyam ezzel tovább fárasztani, ezért hajtottam, és elértem az utolsó emberhez. Kajak ez nézett ki a legértelmesebbnek, és reméltem, hogy ő valami normális ember, akivel talán a munka során két értelmes szót tudok majd váltani. A neve is jól hangzott Ray Toro. Csak az a fedőnév nála is. Stingy. Eh kaptam egy igazi pénzszámolós sóher faszit is. Nem is tudom mi lenne nélkülem is. Ha a költségvetésbe beleszól… Mérgesen, kicsit feldúltan csaptam össze a dossziét, majd magyarázatra várva néztem fel. Jött is az magától, és még verekednem se kellett érte.

- Szűk a költségvetés. Ezért eleinte találj egy helyet, ahova hívhatod őket a megbeszélésre, meg az ilyenekre. Fegyvereket csak használtakat tudok adni nektek. De majd lesz másik is, csak ez törvényen kívül fog menni. Így az állam nem támogatja, és lassan nekünk kell azt a bizonyos narancsot facsarni, amiből a pénz jön.

Nem is feszegetem, hogy nekem is kell olyan narancs. Ezen agyaltam, hogy hogyan nézhet ki az a narancs, meg hogy a folyékony pénz az most kicsi és zöld vagy esetleg fekete és folyik? Ezen is csak én tudok filózni. Nem lényeg. Enyhe bólogatásommal fejeztem ki hogy értem én.

- Valami kérdés?- tette fel az eddig kussban ülő ember.

- Igen lenne. Hol találom meg őket?

- Ezt a dossziét vidd magaddal, és ebben minden benne van, ami neked lényeges lehet. Te vagy az egyik legjobb a szakmában. Úgy csináld, hogy senki ne tudjon róla.

Ezzel felálltak és elmentek. Gondolataim megint nem épp elmémről tettek tanúbizonylatot. Ne tudódjon ki! Nem is barátkozok, erre lesz hirtelen négy ember is, aki hozzám fog járni. Vagy azt fogják hinni hogy buzi vagyok, vagy azt hogy az ivócimboráim.  Remélem az utóbbit, mert egyesével ölöm meg őket, ha miattuk melegnek néznek majd. Még a főnököm jött oda hozzám.

- Menj haza, és most csak ezzel törődj. Ne gyere be csak akkor, ha valami gond van. Fizetésedet ugyanúgy megkapod.

- Rendben. Akkor megyek is, és megkeresem őket.

Elindultam volna, de egy kéz állított meg, amit a vállaimon éreztem. Megfordultam, mire a főnököm kezet rázott velem.

- Sok sikert Bob!

- Köszönöm. – feleltem majd a főnököm kiabálva el is iszkolt.

Remek napok fognak rám várni. Keressek fel négy embert New Jerseyben. De nekem menni fog, hiszen én vagyok az egyik legjobb. Önelégülten távoztam az irodámba, ahol összepakoltam, és már indultam is haza, hogy túracipőmet felhúzva keressem meg őket.