Délutánra járt már az idő, mikor Gerard érzett magában annyi erőt, hogy megálljon a lábán.

Első útja, Bob és egy infúziós állvány kíséretében Frankie-hez vezetett.

Frankie aludt. Arca sápadt volt és verejtékben úszott. Gerard leült mellé egy székre és halkan megszólalt.

   -Frankie! Hallasz? Gyógyulj meg kérlek! - megfogta a kezét és simogatta. - Frankie!

Bob a háttérből figyelt, de érezte, hogy neki itt most nincs helye. Szép csendben lelépett.

Gee még mindig Frankie kezét fogva lehajtotta fejét az ágyra és elaludt.

Frank ébredezett. Mikor kinyitotta a szemét meglátta az ágyra boruló Gerard-ot. Hatalmas öröm lett úrrá rajta. Legutolsó emlékeiben még az élt, hogy barátja valahol az erőben kószál. Megmozdította a kezét, és  megsimogatta vele Gee fejét, mire Gee felnézett.

   -Frankie! Felébredtél? - kérdezte mosolyogva. - Jobban vagy?

Frank bizonytalanul bólintott.

   -És te? - kérdezte halkan. -Mi történt veled?

Gee elmesélte neki ugyanazt, amit a többieknek, majd halkan hozzátette:

   -Amikor az erdőben kóboroltam és minden olyan kilátástalan volt, azt gondoltam legjobb lenne  lefeküdni és szép csöndben elaludni....örökre.

   -Gee.....

Gee csak intett, hogy most ne szóljon.

   -Fáradt voltam és elkeseredett. És tudod mi tartotta bennem a lelket? Ti, a barátaim és......legfőképpen....TE!

Frankie erre nem tudott mit válaszolni, csak nézte Gerardot, aki zavarában az ő kezével babrált, de  valószínűleg ezt észre sem vette. Igen, ezt valahogy mindig is érezte, hogy van köztük valami különös vibrálás. Ez több volt, mint barátság. De eddig még sosem mondta el neki. Nem akarta egyiküket sem zavarba hozni. De most így, ahogy Gerard beszélt, valahogy, mintha megnyílt volna előtte. Talán most ő is elmondhatná....

   -Frank....- Gerard most a szemébe nézett – Én....nekem nagyon......hiányoztál …...és féltettelek.....és.....

   -Gerard.....-”mond már ki!”

   -Frank.....én.....-további szavak helyett Gee odahajolt Frankie-hez és megcsókolta. És ez nemcsak amolyan baráti puszi volt, hanem nagyon is mély, érzelmes csók. - Szeretlek! - fejezte be Gee a mondatot.

Frank átölelte barátját és visszacsókolt.

   -Én is!

Kopogtak az ajtón. Gee visszaült a székre és az ajtó felé lesett. Bob dugta be rajta a fejét.

   -Nem zavarok?

   -Nem. Gyere csak be! - „most mit mondjon neki, hogy zavar?”

   -Jobban van? - pillantott Gerard háta mögé Bob.

   -Igen, az előbb.....-hátrafordult Frankie felé és elakadt a szava.

Frank feje oldalra billent a párnán, szemei csukva, szája kicsit nyitva és nehezen veszi a levegőt.

Gee felállt, odahajolt Frankie-hez.

   -Nem értem! Az előbb még beszélgettünk!

Bob is odaugrott az ágyhoz és finoman pofozgatta Frankiet.

   -Frank! Haver! Ébresztő! - kérdőn Gerardra nézett – Mit mondtál neki, amitől elájult?

Gee zavartan felnézett. Csak nem a csóktól lett rosszul?

Aggódva hajoltak barátjuk fölé, mikor Frank váratlanul hamiskás mosolyra húzta a száját és elkezdett kuncogni.

   -Megijedtetek mi? - most már szó szerint röhögött.

   -Teee! - ordította Gee és egy párnát vágott a fejéhez.

   -Bazdmeg! -bődült el Bob is. - Ránk hoztad a szarást haver!

Gee egyéb dolgokat keresett, hogy azokat is Frankie-hez vagdossa.

   -Hé,hé! Még a végén tényleg elájulok, ha hozzám vágsz valamit!

   -Megérdemelnéd! - zsörtölődött még mindig Gee, de már enyhült. - Mire volt ez jó?

   -Mikor csinált már olyat, aminek értelme is volt? - kérdezte Bob – De ez azt jelenti, hogy jobban van!

   -Na ja!

Gerard várt még egy kicsit, hátha Bob újra kettesben hagyja őket, de úgy tűnt végképp lecövekelte magát Frankie ágya mellett. Elküldeni meg ciki lett volna, így hát inkább ő indult vissza a szobájába, mert érzete, hogy egy kis alvás nem ártana. Felállt a székről, és az infúziós állványt maga előtt tolva elindult. Bob rögtön mellé ugrott, hogy segít, de visszautasította.

   -Kösz, már nem kell! Jobban vagyok! Boldogulok magam is! - visszanézett Frank-re – Később még benézek! - és felcsillantak szemei.

Frank vette a lapot, és mikor Bob nem figyelt oda egy csókot dobot Gee felé.

   -Egyébként király rajtad ez a szerelés! - nézet végig rajta.

Gerard is megszemlélte magán a világoskék kórházi köpenyt, a karjából kiálló csövet, amitől már az első pillanatban kirázta a hideg, és az infúziós állványt, amibe éppen kapaszkodott.

   -Ohh, kösz! Épp azon gondolkodtam, talán be lehetne vetni ezt egy koncerten. Mit gondoltok?

Bob röhögött egyet.

   -Hát.....te tudod, de az tuti, hogy én nem veszem fel!

   -Na sziasztok! További jobbulást! - mondta végül Gee és áttotyogott saját szobájába, majd perceken belül elaludt.