A kisbusz lassan zötykölődött a kihalt tájon. Utasai némán bámultak ki az ablakon,vagy éppen aludtak. A szürke barátságtalan égbolt nem sok jót ígért, májushoz képest az idő igencsak hideg volt. Egyvalamire nem lehetett csak panasz, a forgalomra. Alig találkoztak néhány kocsival útközben.

Ray vezetett. A korai kelés ellenére ő volt a legfrissebb az öt fős társaságból. Bekapcsolta a rádiót, halkan dudorászott és irigykedett a többiekre, akik jót durmoltak mögötte.

Az egyik lehajtónál letért a főútról és elindult egy kisebb,de viszonylag jó minőségű mellékúton.

Frank , aki Ray mellett, az anyósülésen ült, ébren volt és észrevette a változást.

   -Hé! - kiáltotta oda barátjának. - Mért erre megyünk?

   -Nyugi! Megnéztem a térképen. Erre rövidebb.

   -Biztos vagy benne? - kémlelte a nem túl bizalomgerjesztő utat Frankie.

   -Igen! Legalább 2 órát nyerünk.

   -Biztos jó ötlet ez? Időre oda kell érnünk, nem késhetünk!

   -Nem lesz semmi gond

Frank elhallgatott, de nem nyugodott meg. Végignézet az alvó társaságon, de nem volt szíve felébreszteni őket.

Bob a leghátsó ülésen nyúlt végig igen kényelmesen, hiszen egyedül  foglalta el az egészet. Karjait keresztbe fonva maga előtt, fejét mellkasára hajtva szunyókált. A középső sorban csicsikált Mikey és Gerard. Mikey nekidőlt az ablaknak, lábait félig felrakta az ülésre. Frank nem is értette hogyan tud így aludni, hiszen minden bukkanónál koppant egyet a feje az ablakon. Gerard az oldalán feküdt, lábait maga alá húzva, fejét Mikey ölébe hajtotta.

A táj egyre vadabb lett, úgy tűnt, mintha az út egyenesen egy erdőbe vezetne.

   -Biztos jó felé megyünk? - kockáztatott meg még egy kérdést Frankie. Észrevette, hogy Ray is elbizonytalanodik, mikor meglátta az egyre sűrűsödő fákat.

   -A térkép szerint....- ez volt az utolsó, amit mondani tudott....

Valami nagy testű állat a busz előtt szaladt át váratlanul. Ray félrerántotta a kormányt és beletaposott a fékbe. Az út nedves volt, a kerekek leblokkoltak és a busz csak csúszott tovább irányíthatatlanul az út melletti fák irányába.

Mikor a kerekek elérték az aszfalt szélét már nem találtak kapaszkodót. A kisbusz veszélyesen megbillent az árokban, de a lendület még vitte előre, egészen addig, míg egy hatalmas fának csapódott az oldala. Az ütközés visszadobta, majd hatalmas robajjal az oldalára borult, azután néma csend lett.

A busz utasai magatehetetlenül feküdtek a roncsban. Bob tért magához először. Ő az ütközés pillanatában már ébren volt és meg tudott kapaszkodni, így megúszta a komolyabb sérüléseket.

Végignézett a csatatérnek is beillő buszon. Amit először meglátott az Mikey lába volt, ami az ülés háttámlájának dőlve meredt az égnek. A cipő hiányzott róla. Bob óvatosan feltérdelt, vigyázva a mindent elborító üvegszilánkokra. Igyekezett felmérni a helyzetet és megkeresni a többieket. Először Gerard-ot vette észre, aki Mikey-n feküdt, háttal, karjait széttárva. Mikey felsőtestét félig beborította az anyósülés. Ray be volt kötve, megtartotta a biztonsági öv az ülésében. Oldalra borult a busszal együtt és csak lelógó haját lehetett látni. Frank nem volt sehol, az anyósülés előtt viszont hiányzott egy hatalmas darab a szélvédőből.

Bob átnyúlt az ülés háttámláján és a hozzá legközelebb lévő Gerardot próbálta ébresztgetni.

   -Hé!...Gerard!....Hé! Jól vagy?

Semmi. Bob megpróbált közelebb mászni. Maga felé fordította Gerard fejét ás meglátta, hogy a homlokán csúnya seb éktelenkedik, amiből szivárog a vér. Megpróbálta kitapogatni a nyaki ütőerét és megnyugodva tapasztalta,hogy barátja életben van.

Gerard megmozdult, nyögött egyet, majd lassan kinyitotta a szemét.

   -Mm...mi...történt?- kérdezte ,miközben sebére  szorította a kezét. Mikor elvette onnan meglátta,hogy csupa vér a keze.

   -Felborultunk! - válaszolt Bob és lázasan keresgélt valami zsepiféleséget, amit Gee-nak adott, hogy szorítsa azt a fejére.

Gerard megpróbált felülni, de megszédült és visszaesett, egyenesen Mikey lábára. Megnézte mi az, és mikor tudatosult benne, hogy öccsén fekszik megpróbálta magát újra egyenesbe hozni Bob segítségével.

   -Mikey! Mikey! - nyögte aggodalmasan. Mikey vállát és fejét teljesen eltakarta az ülés ,nem látszott belőle semmi. - Úristen! Élsz még? - óvatos feltérdelt és kitapogatta Mikey csuklóján a pulzust.

   -Mi van vele? - kérdezte Bob aggódva

   -Él! - sóhajtott Gee egy hatalmasat. - Ki kéne valahogy szabadítani! - elkezdte rángatni az ülést, ami persze meg sem mozdult, viszont a feje iszonyatosan megfájdult és a zsepi is átvérzett.

   -Megkeresem az elsősegélyládát! - szólt Bob és elkezdett kutatni a csomagtartóban.

Némi keresgélés után meg lett a láda és Bob csinos kis kötést helyezett el Gee fején.

   -Ez egy darabig kitart! - nézegette művét. - Csak ne tegyél hirtelen mozdulatokat. - Ray-el mi van?

Gerard előrehajolt és megnézte.  

   -Ray! Hallasz? Jól vagy?

   -Megvagyok! - jött a válasz a hajzuhatag alól - Csak beszorultam a kormány mögé. A többiekkel mi van?

   -Bob jól van, Mikey az ülés alá szorult, nem tudom mi van vele,de van pulzusa. - Ekkor vette észre Frank üres helyét és a lyukat a szélvédőn. - Bassza meg! Frank kiesett!

   -Ha ki tudom nyitni a csomagtartót , akkor ki tudunk mászni hátul, kiszabadítjuk Ray-t és együtt könnyebb lesz Mikey-ról leszedni az ülést. - mondta Bob és már cselekedett is. Hátra mászott és néhány erőteljes rúgás után az ajtó engedett, szabad volt az út kifelé.