- Kérem, csatolják be biztonsági öveiket, hamarosan leszállunk.  – hangzott fel egy ismerős szöveg.  Utoljára akkor hallottam, mikor 7 évesen Londonba kerültünk két testvéremmel Samyvel és Deannel. Azóta 20 év telt el. Én orvos lettem, bátyám Dean, apu lemezkiadó vállalatát vezette. Sam az egyetemen tanult. Tisztán emlékszem arra a hétre, mikor elkerültem innen. A szüleink meghaltak, anyu Samy születésénél, apu pedig tüdőrákban- észre sem vettem, de már megint hullottak a könnyeim. Mialatt kiértem az előcsarnokba egy halvány emlék jutott eszembe, mikor elbúcsúztam unokatesómtól Franktől.

- Szia Frankly ^^), hiányozni fogsz… kérlek, ne sírj… szeretlek… ígérem írni fogok mindennap. - azzal szorosan át öleltem és sírtam, ahogy a szívem bírta.

 - Wennie ne menj el, kérlek, gondolj a barátidra Zoe-ra, Gee-re, Ray-re és nem utolsósorba Mikeyra.- és csalódottan megpuszilt.  

Hirtelen egy ismerősen aranyos kacaj ütötte meg a fülem, megfordultam és ott álltak mind az 5-en és egy új tag, akit nem ismertem.

- Franky- ordítottam örömömben, és a nyakába ugrottam, szegényke majdnem hátra esett.

- Minket nem is ismersz meg- szólt egy kócos hajú fiú, meglehetősen szomorúan.

- Mikey!!!! –egyszerre rengeteg érzés tombolt bennem, átöleltem arcom a mellkasába temettem könnyeimmel küszködve, a hangomat elnyomta a pulóverje. – persze hogy megismerlek.

Ezután sorra üdvözöltem mindenkit és bemutattak Bobnak, majd szépen elballagtunk a srácok buszába.

                                                           ******

Másnap reggel a srácok buszában ébredtünk, vagyis Mikey hajnali 5 kor felkelt, gondoltam nem azért, hogy a haját lőjem be, hisz szerintem mindig kócos. Így hát hulla fáradtan kibattyogtam a konyhába.

-         Reggelt, gondoltam először szeretnéd elolvasni az újságot, de készítettem kávét és reggelit jah és dicsérj meg, mert sikerült nem a villát beletennem a pirítóba. - erre egy széles vigyort varázsolt a karikás szemei alá.

-         Köszönöm, de mért gondoltad ezt??? –kérdeztem kicsit halk hangon és lerogytam a kanapéra.

-         Gondolom, szeretnél lakást találni. Majd elült mellém egy tálca kajával

-         Hmm, jó sok kaja. – sikerült kicsit zavarba hoznom. – nyugi rendesen szoktam kajálni, szóval remélem, hogy a fele a tied.

-         Hát… arra gondoltam, hogy ez mind a tied, de ha már meg kínáltál, akkor eszem.

-         MIKEY BASSZUS MI A FRANCOKAT KÉPZELSZ!! Szegény lányt felkelted mikor most ért haza jó hogy Frank még javában gitározik álmába, mert különbem neked annyi- tört ki Gee aki úgy látszik Bob dumálása és Frank gitározása miatt hallodta, hogy felkeltett.

-         De… de.. én tényleg nem akartam csak gondoltam… - szegényem most már falfehér volt a félelemtől.

Hirtelen a többiek is felkeltek Gerard ordibálása miatt kivéve mormota Franket ő még mindig húzta a lóbőrt.

-         Gee bazd meg mi is szeretnénk aludni- mordult rá Bob

-         Mikey tehet róla felkeltette Wendyt- szólt oda gúnyosan

-         Te idióta -.-’ – vágta rá Ray

Most már viszont elegem lett, hogy mindenért őt okolják

-         Tudjátok, mit örülök, hogy Mikey felkeltett, mert már látom, hogy mért néz ki szegény nyúzottnak, itt segít lakást találni, de titeket ez nem érdekel, látszik 20 év ennyire betett az agyatoknak bocs Bob. Nem hiszitek el, de ő most velem jön megnézni azt a lakást, amit szeretnék meg venni és a vita le van zárva! –majd oda fordultam hozzá

-          Szeretnél eljönni?? – erre csak egy halk ühümmel válaszolt.

A nap része csendben telt el kettesben, vagyis 6-osban mivel a többiek is könyörögtek, hogy had jöjjenek el, persze egy lakás volt jó mikor már 10 végig néztünk. Frank eközben nyavalygott, hogy had menjünk be egy cukrászdába epres fagyit meg csokit venni, különben ő kifekszik az útra. Csak szegény Mikey-t sajnáltam, mindenért őt okolták mikor kicsik voltunk is, de attól még őt szeretem a legjobban a barátaim között hisz én is ilyen voltam Londonban.