12.fejezet
2008.03.22. 11:22
Felkelt a Nap. Gerardot és Amyt az ágyon, egymás karjában találta. Hosszas beszélgetés után így aludtak el, egymás vállán.
De nem csak ők aludtak. Frankie kitekeredve feküdt az ágyán, kezében egy sörösüveggel. Ray vele szemben a fotelben a gitárjára dőlve pihent. Tomi a sarokban egy kis puffon ült, a szekrény és a fal közé roskadva. Mikey és Bob a helyén aludt, még időben leléptek az este.
Dúlsziék pedig a pince sötétjébe burkolózva várták a naplementét. Egyedül a királynő nem aludt. Próbált helyrerázódni, és tervezgetni, felkészülni a közelgő incidensre. Minden erejével, és emberével Amy mellett állt. Nemcsak mert barátok, bajtársak, hanem azért is, mert benne látta a megoldás kulcsát. Úgy vélte, ha sikerül elintézniük a démonkirályt, no ha örökre nem is, de jó időre gond nélkül maradhatnak. Foglalkozhat a népével, a klán újjáélesztésével, fejlesztésével. De ehhez az kell, hogy ők nyerjenek. Vagyis, Amy. Fel kell készíteni…
4 óra körül lehetett.
Amy felébredt, óvatosan levette Gerard kezét a válláról, és felült. Visszanézett a férfira, aki édesen aludt tovább a takaróját ölelve. Amy elmosolyodott. Levette a plédet a kanapéról, és ráterítette. Adott egy puszit a homlokára, aztán szépen csendben kiment.
Bob a konyhában a bárszéken ült kávét iszogatva.
- Heló, Amy.
- Heló. - a nő felült a konyhaszekrényre, elővett egy bögrét, és csatlakozott Bobhoz.
- Cukor?
- Ja, bocs. Én nyúltam le, itt van. - odaadta a cukortartót.
- Köszi.
Kis hallgatás következett.
Amy a kávéját kavargatta, Bob pedig lassan kortyolva nézett ki a fejéből.
- Mit csináltatok este? - érdeklődött a nő.
- Hát, semmi rosszat. Iszogattunk, rágcsáltunk, dumáltunk… ilyesmik.
- Tomi?
- Ő is. Jó fej a gyerek. Én bírom, és Frankkel is egészen összemelegedett. Persze nem úgy… De 4-5 körül leléptem. Nem tudom mi volt azután. Lehet kicsit benyomtak.
- Nem hiszen. Annyi pia nincs háznál.
- Most már biztos nincs. Minden esetre elég vidáman voltunk. …És te? Ööö ti?
A lány megköszörülte a torkát, és kezdte.
- Nos, mi sem csináltunk semmi rosszat. Sokat beszélgettünk, közben haza talált a kutyám,
- Van kutyád?
- Van.
- Jó, folytasd.
- Haza talált a kutyám, megint beszélgettünk, és… aztán valamikor elaludtunk. Mikor, vagy hogy? Azt nem tudom, de elég későn.
- Pedig mi ittunk. - vigyorgott Bob. - És csak ennyi?
- Ennyi. Miért, mire számítottál?
- Khm, semmire.
- Oké. - gyors kiitta a bögréjét, majd az ajtó felé vette az irányt.
- A többiek akkor még alszanak, ugye? - fordult vissza.
- Igen. És Gerard?
- Ő is. - kifordult az ajtón és elment. Vissza akart bújni Gee mellé, de a folyosó végén valaki megragadta a kezét.
- Dúlszi! A frászt hoztad rám. Miért nem alszol? És miért nem vagy lent?
- Mert jöttem hozzád. Te pedig velem fogsz jönni. Hidd el, nem akarsz te most azzal az emberrel keverni. Lesz ennél jobb dolgod is. - huncut, gonoszkodó mosoly jelent meg az arcán.
- De
- Nincs de. Öltözz át, és gyere le.
- Rendben. - egyezett bele Amy lemondóan, majd felballagott a szobájába.
Halkan kinyitotta az ajtót, Közben Gee-t figyelte, nehogy felébredjen. Odalépett a szekrényhez, és kivett belőle valami laza, sötét cuccot. Odament Gerardhoz, leguggolt az ágy mellé. Nézte ahogy alszik, majd közelebb hajolt hozzá. Eltűrt a szeme elől egy kósza hajtincset, és adott neki még egy puszit.
Aztán lement a pincébe.
Dúlszi már lent, a fémajtó mögött várta.
- Nos, ugye sejted, hogy miért vagy itt?
- Hát, téged ismerve… mondhatjuk.
- Sportosabb ruhát vettél föl, szóval majdnem eltaláltad. Ne arra gondolj, hogy halálba foglak üldözni a kemény bunyós edzésekkel. Nem. Értesz te a gyilkoláshoz. Viszont az elmédet edzenünk kell. Szerintem nem fog nehezen menni, csak tudod, kevés az időnk.
- Tudom.
Egy nagy terembe mentek, ami tele volt mindenféle sporteszközzel. Kötelekkel, fapalánkokkal, boxzsákokkal, de voltak ott különböző kardok és lándzsák is. A placc közepén tornaszőnyegek feküdtek. Megálltak előttük.
- Ülj le. - mondta a királynő, Amy pedig engedelmeskedett.
- Bunyózni tudsz. Ehhez kétség se fér. Viszont nekünk nincs időnk arra, hogy lassacskán érezz rá minden igazi képességre, hogy maguktól jöjjenek elő. Szóval próbálj meg odafigyelni arra, amit mondok, és próbáld meg csinálni is. Rendben?
Amy bólintott
- Akkor kezdjük. Minden erőd és tudásod megvan. Mindened megvan, ami nekem is. Úgyhogy most nem tanulni, hanem felszínre hozni fogsz. Csukd be a szemed, és figyelj a testedre. Érezd minden porcikáját. - közben lassan lépdelt a nő körül. - Tudod hogy mozog a kezed, az ujjad, a lábad. Te mozgatod őket, tudatosan. Koncentrálj arra, hogyan is csinálod ezt… Aztán idézd fel a repülés élményét. Ezt már csináltad egyszer, ennek mennie kell. Igaz akkor nem voltál teljesen magad, de ez nem tartozik ide. Nah, most próbáld meg ezt tudatosan…
Összpontosíts. Ott van benned, képes vagy rá, a tested tudja. Idézd fel milyen volt, hogy csináltad… Mintha csak a kezedet akarnád ökölbe szorítani. - megállt. Amyt figyelte, aki lassan, de felemelkedett a földről. - Jól van, nyisd ki a szemed.
- Nem kell. Érzem a földet, a távolságokat… ez nagyszerű. - visszaereszkedett. Kinyitotta szemét, és felnézett Dúlszira.
- A tetőről is menne. Egész magasra is.
- Azt elhiszem. Végül is ez semmi. Nagyon könnyű feladat volt, hisz’ már csináltad. - odahúzott egy széket, és leült a nővel szembe. - Nos, milyen a látásod?
Amy kicsit megijedt. Tudta, hogy a vámpíroknak milyen szeme van, de ő nem szeretett volna olyat.
- Na nem kell megrémülni. A látásod marad a régi, viszont használhatod majd a ”mi szemünket” is.
- Vagyis?
- Ez nem azt jelenti, hogy az éj leszáltával csak így fogsz látni. Választhatsz a két látásmód között, vagy váltogathatod is őket… Szerintem.
- Nem hangzott túl meggyőzően.
- Nem baj. Csukd vissza a szemed!
Amy nagyot sóhajtott.
- Rendben. - aztán újra lehunyta szemeit.
Dúlszi kicsit előrébb dőlt, és úgy magyarázott tovább.
- Biztos van elképzelésed arról, hogyan látunk mi, vámpírok. Tudod, mi érezzük is a körülöttünk lévő világot. A tárgyakat, a körvonalakat, a színeket, az élőlények szívének lüktetését. Vadászatkor ez nagyon fontos. Vak sötétben az áldozat nem lát téged, de te őt tisztán. Ahogy közeledsz egyre gyorsabban kezd lüktetni a félelemtől, elönti a forróság, és… - a királynő nagyon ’lelkes’ lett. - A szádban akarod érezni a vére ízét. Aztán persze könnyedén leteríted… Szóval, - észre vette magát, és próbált újra a feladatával foglalkozni. - próbálj meg valami ilyesmit elképzelni. Próbáld meg így látni a világot.
Pár percig néma csönd uralkodott. Ez már nem volt olyan egyszerű, nem ment könnyen. Amy a feladatra koncentrált, igyekezett azt tenni, amit a királynő mondott neki. Nem volt könnyű dolga. Egy igazi vámpírnak is időbe tellett megtanulnia. Ráadásul a gondolatai -még ha magának sem vallotta be- akarva-akaratlanul is el-elkalandoztak.
Dúlszi megunta. Felpakolta lábait egy kis szekrényre, aztán hátra dőlt a székben. Unott arccal nézett Amyre, majd felállt, és odalépett elé.
- Na jó. Ez így nem megy. - rájött, hogy a lány nem tud eléggé odafigyelni.
- Majd később újra megpróbáljuk.
- Jó. - kicsit furcsállta, hogy Dúlszi ilyen könnyen feladja.
- Mi volt tegnap este? - kérdezte, miközben leült a nő mellé.
A fiúk is kezdtek gyűlni. Tomi és Frankie is felébredt. Jót nevettek azon, ahogy Ray aludt. Le is fényképezték. Aztán persze hátra döntötték, elvették tőle a gitárját, majd Frank betakarta.
Lementek a nappaliba, ahol Bob tévét nézett.
- Heló Bob!
- Heló.
- Többiek?
- Hát, ti itt vagytok, Mikey még alszik, Gerard pedig Amynél alszik…
A most érkezettek összenéztek.
- És… mi történt? - érdeklődött hamiskás mosollyal Frank. Tamás viszont feszülten figyelt.
- Nem tudom. Amy azt mondta, semmi.
- Hát, én sem tudom.
- De én igen! - Gerard lépett be az ajtón. - És különben is. Pletykáltam én valaha a ti nőügyeitekről?! - Mikey megköszörülte a torkát, és vetett egy sanda pillantást bátyjára. - Oké, oké. Az más volt. Ha pedig tudni akartok valamit, inkább kérdezzetek meg. - mondta mosolyogva. Lehuppant a fotelba, és elkezdte a mesét…
- …És?! Ennyi? Beszélgettetek, öleltétek, csókoltátok egymást… - Dúlszinak leesett az álla.
- Ennyi. Miért lep ez meg mindenkit ennyire?
- Nem lep meg, csak
- Két napja ismerjük egymást. Mit vársz?!
- Hát, - nem akarta mondani, hogy az étvágyat. Ki s szünet után folytatta. - Aj-jajj. Akkor lehet, hogy komolyabb a dolog.
- Lehet.
- Bakker! De ez így nem normális, ugye tudod?
- Tudom. Illetve, hát nem igazán értem, hogy mi ezzel a baj.
- Mi? Például a fajtátok.
Amy lehajtotta a fejét, és így hallgatta a fejtágítást.
- A másik pedig: ebben a helyzetben összejönni vele… ez, ez a legnagyobb baromság.
- De hát, ha szeretem…
- Szereted… épp te mondtad az előbb, hogy még csak két napja ismered. De ha tényleg szereted is lekoptatod. Melletted simán kinyírják.
- Nem hagyom! Viszont, igazad van. És már meg is beszéltem vele.
- Na, mégis van egy csöppnyi eszed? - bólogatott elismerően.
- Amint látod. - mondta Amy kicsit szomorkásan hangon.
- Nézd, én nem akarlak gátolni titeket, csak szerintem az ember-vámpír kapcsolat az… nem olyan... szóval nem túl helyes. Tudom, a te eseted más, de ez most elég szarul lett időzítve.
- Ja, valahogy úgy.
- Nem gyűlöllek, vagy haragszom rád ezért. Ne aggódj. A barátom vagy, és akármekkora hülyeséget is csinálj, ez nem fog változni. Egyébként meg, legyetek boldogok. Csak tudjatok várni. Éssss ö, a te barátaid az enyémek is. Végül is. - tette hozzá a torkát köszörülve.
- Köszi. - a nő tudta, hogy ez valamiféle áldás, vagy engedély volt. De nem felejtette el, hogy ettől még a srácoknak menniük kell.
- Folytassuk? - tette fel a kérdést kis szünet után.
- Minek? Szerintem legszívesebben Gerarddal lennél.
Amy elmosolyodott. Dúlszinak sikerült kitalálnia a gondolatát.
- Nem jössz fel?
- Nem.
- Pedig megismerhetnéd a skacokat.
- Nem, menj csak. Furcsa látvány lennék. Meg aztán, azt hiszem még nappal van. Aludnom kéne.
- Jól van, tedd azt. Este jövök.
Dúlszi bólintott, majd kiment. Alakját elnyelte a pince sötétje.
Frankie, Tomi és Bob a konyhában ügyködtek…
|