A Titanic katasztrófája óta nem építettek ekkora hajót. Hatalmas volt és gyönyörű, és a sors úgy hozta, hogy én ezen a hajón fogom körbeutazni a világot a szüleimmel és az öcsémmel, egy csomó hírességgel a fedélzetén. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ekkora hajón utazhatok majd. 

Készen vagy? Indulhatunk?- kérdezte anyu, miközben benyitott a szobámba. Aztán csönd. – BB hol vagy?

Itt vagyok…- másztam ki az ágyam alól, magam után húzva a gitáromat.

Drágám azt meg minek hozod? Ugye nem gondoltad komolyan azt sem, hogy ennyi ruhát hozz? – kérdezte miközben körbenézett a bőröndjeim között.

Anyuuu hát nem ismersz még? Ennyi cucc nekem egy hétre nem lesz elég, nem hogy többre.

Jó jó csak siess. – becsukta az ajtót, és kiment…

 Apukám egy nem túl híres rock banda gitárosa, anyukám pedig a banda ruha, és díszlet tervezője, és mindketten azt szeretnék, ha majd egyszer apám nyomdokaiba lépnék.

Háromszor kellett megtennem a szobám és a kocsi közötti távot, mire sikerült minden holmimat levinni.

Na BB felkészültél életed legszebb időszakára? – kérdezte apa vigyorogva.

Fel – mondtam lehangoltan.

Most meg mi a baj?

Semmi csak rossz érzésem van.

Nyugi ez a hajó nem fog elsüllyedni – mondta még mindig mosolyogva. – Bár a Titanic-nál is ezt mondták, de vár rád egy meglepetés. – kacsintott és beszállt az autóba. Elindultunk.

Nem sokára oda is értünk a kikötőhöz. Rengeteg ember volt ott, és akkor megláttam azt a gyönyörű hajót. Óriási volt. A méreteit pontosan nem tudtam, de fantasztikusan nézett ki, oldalán a felirat: Fire Rose.

Felmentünk a hajóra, és az ott dolgozó() meg is mutatták a kabinunkat. A berendezés gyönyörű volt. Minden kabinhoz volt külön fürdőszoba, egy kis nappali, és egy kis étkező rész. Azonnal odamentem e bejárathoz legtávolabb eső ágyhoz, és elnyúltam rajta.

Kisasszony ezt a sok cuccot ki fogja kipakolni? – kérdezte anyu, miközben a bőröndjeimre mutatott.

Jaj anyu majd később. – mondtam, felkeltem, és elindultam felfedezőútra.

Mi a második emeleti fedélzeten voltunk, így a lifttel lementem az első emeletre, és onnan kezdtem felfedező utamat. Néha bekukkantottam egy-egy kabinba. Mindenki a holmiját pakolta ide-oda. Körülbelül a huszadik kabinnál tartottam, mikor egy magas férfi hang kiabálása hallatszott:

A csudába Frank minek hoztál ennyi cuccot? Nem költözünk de végleg ebbe a hajóba.

Nyugi haver el fogunk férni.

Nem tudtam meg állni hogy ne kukkantsak be ide is. Mikor benéztem, megfagyott bennem a vér. Ez az a Frank volt, akire gondoltam, és aki az imént ordítozott vele, nem más volt, mint Ray. „Na jó álljunk meg egy szóra. Mit keresnek itt a kedvenc bandám tagjai? Te jó ég.” Éppen azon voltam, hogy felfogjam a dolgot, mikor valaki megfogta a vállam.

Hello segíthetek valamiben? – mint akit megrázott az áram, fordultam hátra gyorsan, és nem hittem a szememnek.

Hát…izé… öö

Aham értem. Ez milyen nyelv? – kérdezte mosolyogva.

Hát semmilyen csak…

Aha. Én Gerard vagyok. De ezek szerint erre már rájöttél. – nyújtotta felém a kezét, még mindig mosolyogva.

Én BB vagyok. – mondtam remegő hangon, s közben kezet ráztam vele.

BB? Az meg milyen név? – nézett rám furcsán.

Nem tudom. A szüleim hívnak így kis korom óta.

Áá biztos azt jelenti, hogy bájos bajkeverő. – mondta vigyorogva, és éreztem, hogy elpirulok. – Egyébként jó a pólód. – tette hozzá, miközben a pólómat nézve szembenézett önmagával, és négy másik emberrel. – Ezek szerint rajongó vagy.

Á nem dehogy csak nem volt másik póló amit felvehettem volna. – mondtam gúnyosan, és már nem is voltam annyira zavarban .

Értem. – mondta vigyorogva, és nyitotta a kabin ajtaját. – Hé srácok nézzétek kit találtam. Ő itt BB és My Chemical Romance rajongó. – mutatott be a többieknek, és én megint elpirultam.

Hello – köszönt mindenki egyszerre.

Á egy fan wow. Nem gondoltam, hogy itt azok is lesznek. – tette hozzá Mikey. Ray épp pakolta a gitárját, és látta hogy bámulom.

Most biztosan arra gondolsz, hogy minek hoztunk gitárt. – mondta most már ő is mosolyogva. – Mert ha erre gondolsz, akkor nem láttad még Bob dobszerkóját. – erre már mindenki nevetni kezdett.

Nem csodálkoztam ezen. Én is elhoztam a gitáromat.

Te tudsz gitározni? Kérdezte Gerard, aki még mindig mellettem állt.

Aha kb 6 éves korom óta. Apukám tanított meg. – mondtam büszkén, és megcsörrent a mobilom. Anyu keresett. „Áhh nem hiszem el pont most?”

Bocs fiúk nekem most mennem kell. Már hiányolnak. Majd még találkozunk. Sziasztok. – a köszönést már nem vártam meg, kiléptem a kabin ajtaján, és elindultam fölfelé.

Szia. Na hogy tetszik a hajó? Sikerült körbejárni? – kérdezte anyu, miközben zihálva beléptem az ajtón.

Nem, nem sikerült, de találkoztam valakikkel, amit még most sem hiszek el.

Ó csak nem a My Chemical Romance tagjai? Hamarabb megtaláltad őket, mint gondoltam. – szólt apa, miközben kilépett a kis fürdőből.

Te tudtad, hogy itt lesznek, és nem szóltál?- kérdeztem meglepetten.

Kíváncsi lettem volna az arcodra, mikor meglátod őket.

Á szóval ez volt a meglepetés?

Hát igaz, hogy nem az én ötletem volt, de nem lepődtél meg?

Dehogy is nem. Olyan aranyosak és…

Jó jó most nehogy elkezdj nekem itt olvadozni. – mondta gúnyosan. – Holnap este fellépnek.

Mi??? Fel is lépnek? Jó ég !

Nem tudtad? Hát most már tudod. Na inkább kezdj el készülődni te is az esti bálra.

Így is tettem. A bál a nagy teremben volt. Hihetetlen, hogy az a sok ember mind befért oda. Ahogy beléptem, egyből keresni kezdtem azt az öt számomra csodálatos embert. Meg is találtam őket, az egyik sarokban beszélgettek, természetesen mindenki talpig feketében. Nagy levegőt vettem, majd odamentem.

Sziasztok

Á szia. – köszönt Frank. – Már téged vártunk. – mondta, a többiek pedig helyeseltek.

Csini vagy. – mondta Gerard. Éreztem, hogy megint pirulok. De jó.

Eljössz a holnapi koncertünkre? Igaz nem sok ember rajong a zenénkért, de szerintem a hozzád hasonló fiataloknak tetszeni fog. – mondta Gerard.

Eljövök persze.

Voltál már koncertünkön? – kérdezte Bob.

Persze kb fél éve. Nagyon jók voltatok. Autogramot igaz hogy nem sikerült szerezni sajnos, de nagyon közel álltam a színpadhoz.

Na most kaphatsz majd autogramot ha gondolod. – mondta Frank vigyorogva.

Szerintem együnk. – vetette fel kis várakozás után az ötletet Ray.

Jó ötlet. – támogatta Frank az ötletet felcsillanó szemmel, mire mindenki nevetni kezdett.

Hát akkor én megyek is. Jó étvágyat. – hátat fordítottam és indultam volna, de Gerard megfogta a kezem.

Várj ! Nem eszel velünk?

Ohh igazán nem akarok zavarni…

Ne hülyülj már. Mért zavarnál? Na gyere nézünk egy asztalt.

Majd még mindig a kezemet fogva, el indultunk a kisebb tömegben. A terem hatalmas volt, de hamar találtunk üres asztalt, leültünk és rendeltünk. Miután mindenki jóllakott, ültünk még egy kicsit. Már nem voltam zavarban.

Jössz táncolni? – kérdezte Mikey kedvesen.

Hát… nem igazán tudok táncolni. – mondtam lesütött szemmel.

Hát ez Mikey-ről is elmondható. – mondta Frank gúnyosan, és Mikey válaszként bokán rúgta.

Áu ! Ez most mért volt?

Na vajon mért…- mondta Mikey, megfogta a kezem, és magával húzott a táncparkett felé. Mikor megálltunk, átfogta a derekam, a kezemet pedig a vállára tette. Táncoltunk. Igaz, elég ügyetlenül, de élveztem. Miután kitáncoltuk magunkat, visszamentünk az asztalhoz, de csak Ray volt ott.

A többiek hova tűntek? – kérdezte Mikey.

Kimentek a hajó orrába cigizni.

Ott még úgysem voltam. Megyünk? – tette fel a kérdést, Mikey. Már épp javasolni akartam.

Aha menjünk. Ray jössz te is?

Igen. – felállt az asztaltól és el indultunk kifele. Sötét volt, csak egy kicsit volt kivilágítva, és szinte senki sem volt a hajó orrában, kivéve két embert, akik éppen csókolóztak. „De romantikus” gondoltam magamba. DE várjunk csak, az ott…

BB takard el a szemed. – mondta Mikey egykedvűen, de ezt Frank és Gerard is meghallották, és végre kiszálltak egymás szájából. Gerard kicsit zavarban volt, de Frank csak vigyorgott.

Hol van Bob? – kérdezte Ray, terelve a szót.

Bement pisilni. – mondta Gerard, tekintetemet fürkészve, várta a reakciómat, az imént látottak miatt. Igazából nem tudtam, mit gondoljak. Tudtam, hogy Franket és Gerardot a színpadon néha elkapja a hév, de erre tényleg nem számítottam. Közben Bob is visszajött.

Na történt valami érdekes amíg nem voltam?

Csak Frerard… - mondtam, de a szám elé kaptam a kezem.

Frerard? – nézett rám kérdőn Gerard. – szóval ti ezt így hívjátok? Mondta nevetve.

Igen – mondtam, és legszívesebben elsüllyedtem volna.”Nem lehetne meg ismételni?” gondoltam magamban, de inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat. Odamentem a korláthoz és kinéztem. Gyönyörű volt az óceán, még este, kevés fénynél is. Csak később vettem észre, hogy Gerard odajött mellém.

Szia. Ööö amit az előbb…

Gerard! Ne legyél már zavarban! Nekem tetszett…

Akkor jó…micsoda?

Ööö semmi be kéne menni a többiekhez nem? – mondtam, és elindultam befelé.

Hé BB nem akarsz átjönni hozzánk? – kérdezte Frank, mikor beértünk.

Most?

Aha hozhatnád a gitárodat is.

Oké. Felmegyek a gitárért és megyek hozzátok. – azzal hátat fordítottam, és elmentem. Megkerestem a szüleimet, és mondtam nekik, hogy megyek Frankékhez. Apa vigyorral az arcán bólintott. Felmentem a gitáromért, és a kabin felé vettem az irányt. Kopogtam az ajtón.

Gyere be nyugodtan! – szólt Ray. – most nem másztak egymásra. – mondta gúnyosan, mire egy hatalmas tollpárna találta fejbe, ami Frank irányából szállt. Bementem és leültem.

Hallottátok, hogy holnap kikötünk egy szigeten?- kérdezte Mikey.

Igen? Minek? Remélem lakatlan lesz.- mondta Gerard ördögi vigyorral az arcán, mire én hasamat fogva nevetni kezdtem. Mindenki engem bámult kerek szemekkel, senki sem értette, mi bajom. Miután kinevettem magam, megköszörültem a torkom és csak ennyit mondtam:

Khm…igen remélem az lesz…

Az est további részében Frank tanítgatott pár akkordot a gitáron, és egész jól mentek. Nagyon fáradt lehettem, mert nem emlékeztem az est további részére. Mikor reggel felkeltem, már világos volt. Átfordultam a másik oldalamra, és a meglepettségtől majdnem felsikoltottam. Gerard feküdt mellettem. Olyan édesen aludt, hogy azt el nem lehet mondani. Órákig el tudtam volna nézegetni, de eszembe jutottak a szüleim. „Hoppá. Azt nem mondtam nekik, hogy itt is alszom.” Hirtelen erős lökést éreztem, mintha fel akarnék borulni az ággyal (és Gerardal) együtt.

Mi a f*sz van? – kérdezte az ébredező Frank.

Hány óra? – tette fel a kérdést Ray.

11

Akkor valószínű hogy kikötöttünk.

Uhh akkor nem ártana felkelni.

Öö srácok én megyek és átöltözöm. Majd biztosan találkozunk valahol. – mondtam izgatottan, miközben átmásztam Gerardon.

Oké BB akkor majd később – mondta mosolyogva Gerard.

A kabinokon kívül nagy volt a sürgés forgás. Mondták, hogy a hajó estig lesz kikötve, addig az emberek szabadon végezhetik a dolgaikat a szigeten, vagy akár a hajón is maradhatnak.  Benyitottam a kabinunkba, a szüleim még aludtak szerencsémre, így odalopóztam az ágyhoz, és úgy tettem mintha most ébrednék.

A sziget gyönyörű volt. Épp hogy leszálltunk a hajóról, az ott lakók üdvözöltek minket. Betértünk egy kis helyi étterembe, ami szintén csodás volt. Régi festmények, fa bútorok voltak és egy hatalmas szőrme falvédő lógott a falon, valamint régi vikingek által használt sisakok, amikből szarvak álltak ki.

Rendeltünk. Miután mindenki végzett az ebéddel, megláttam Franket, amint jön kifele az étterem hátuljából. Körbenéztem a banda többi tagját keresve, és csak akkor vettem észre, hogy az egyik távolabb asztalnál ülnek.

Apám itt még a budi is olyan, mint ha több száz éves lenne. – mondta Frank, meglepettséggel az arcán, miközben a fiúk felé tartott. Elmosolyodtam. Gerard intett, hogy ha szeretnék menjek oda hozzájuk. Kérdőn néztem apura, aki mosolyogva bólintott, így oda ültem.

Mi újság BB rég láttunk. - Mondta Bob vigyorogva. – A szüleid nem toltak le, azért mert nálunk töltötted az éjszakát?

Nem tudnak róla. – mondtam kicsit zavartan.

Az jó. Lehet hogy leszedték volna a fejünket, ha megtudják, hogy velem aludtál. – mondta Gerard nevetve.

   Később visszamentünk a hajóra, mert a fiúknak próbálniuk        kellett a ma esti koncertre, így meg engedték, hogy velük menjek. A próbát a hajó végében lévő színpadon tartották, mivel máshol nem volt hely.

Kér valaki kávét? – kérdezte Ray, mikor már nem volt sok hátra a próbából.

Igen. – válaszolták kórusban a tagok, köztük én is.

Oksi ööö van valaki a hajón rajtunk kívül?

Szerintem nincs. – válaszolta Mikey, miközben hangolta gitárját.

Uhh akkor nekem kell kávét csinálnom… - mondta nem túl nagy kedvvel Ray, és elindult.

Vigyázz nehogy leszakadjon a kezed !- ordított utána Frank. Ne, sokkal később nagy ordításra lettünk figyelmesek, és tőlünk nem messze megláttuk Ray-t, amint szedegeti össze az összetörött csészék darabkáit.

Ray jól vagy? – rohantam felé ijedten.

Aha csak leforráztam a kezem.

Uhh de nem vészes ugye? – kérdezte Gerard aggodalmasan.

Hát b*szottul fáj. Nem fejezhetnénk be a próbát? Ez így nem fogy menni.

Mért nem áll be BB? – vetette fel Frank az ötletet.

Hogy mi???? Én????

Nyugi! Csak a próbára. Ray estére jobban lesz.

Hát nem is tudom…

Naaa tegnap este tanultál egy-két számot. – kérte Frank boci szemeit meresztgetve. Ennek ki tudna ellenállni?

Hát megpróbálhatom végülis… - Így a maradék három számot, Ray-t helyettesítve én gitároztam el, néha egy-két hibát vétve. Mikor visszatért az összes utas, az álomhajó ismét útnak indult.

Este minden készen állt a koncertre. Már nagyon vártam, hogy ott tombolhassak. Igaz, próbán is ott voltam, de ez még sem ugyan olyan. Több ember volt, mint amennyire számítottam, és ennek örültem. Az első szám a The End volt. Gerardal együtt énekeltem én is. Olyan jó volt, hogy észre sem vettem, hogy szinte mindjárt vége a koncertnek. Következett a Dead. A srácok körülbelül a szám felénél tartottak, mikor hírtelen pisztolylövés hallatszott. Erre Gerard is elhallgatott, és abbamaradt a gitár és a dob is. Mindenki rémülten kereste a lövés irányát. Hallottam a hátam mögül a rémült sikolyokat, mikor megfordultam, láttam, hogy kalóz ruhás fickók tartják emberek fejéhet a pisztolyukat, vagy torkukhoz a késüket. Lehettek kb 30-an, mégis akkora rémületet keltettek, mint ha több százan lettek volna. Egyiküknek kampó keze volt, s hosszú haja. Meredten bámult a színpadra, fogait vicsorítva. Felnéztem a színpadra, és Gerard lába földbe gyökerezett. Úgy tűnt, hogy ismeri őt. Az emberek inkább menekülőre fogták a dolgot, mintsem hogy ölbe tett kézzel várják a halálukat. Menekültek. De hova? A hajó már rég el indult, és kint vagyunk a nyílt óceánon. Az egyetlen menekülési út, a víz lenne. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem, és magával ránt. Ijedten felnéztem, Frank volt az.

Menjünk innen, ezek kinyírnak mindenkit. – mondta kétségbeesetten.

Jó jó… de hová?

Azt még nem tudom, de ezek Gerardot akarják.

Hogy mi? Gerardot? Mert?

Fogalmam sincs, de ez a fickó, már azon a szigeten is rohadtul bámulta. – mondta, és kezemet fogva, futni kezdtünk a hajó eleje felé. Útközben láttam, hogy néhány ember ugrál ki a vízbe, csak hogy mentse az életét. Volt akinek már nem volt karja, vagy lába. Egy pillanatra elmerengtem, hogy hogy lehetnek ilyen kegyetlen emberek, hogy hidegvérrel ölnek másokat. Odaértünk a korláthoz, ahol találkoztunk  Gerardal. Észrevettem egy fekete ruhás fickót futni felénk. A hajó kapitánya volt az, s lihegve csak ennyit mondott.

A közelben van egy másik hajó. Ha ugranak és elúsznak odáig, még van esélyük.

Te jó ég. – mondta Frank, és abban a pillanatban elsodorta a tömeg.

FRANK ! – ordítottam.

Hagyd! Tud magára vigyázni. – nyugtatott Gerard, és ő is fura mód nyugodt volt a körülményekhez képest.

A többiek hol vannak? – kérdeztem aggódva.

Az előbb láttam őket egy csónakkal vitték őket el innen. A szüleid is ott voltak, és még sok szerencsés ember.

Gerard menekülnünk kell. Gyere…- szóltam neki, és megfogtam a kezét, készen állva arra, hogy ugorjak a mélybe.

Nem! – lökött arrébb. – Ezek engem akarnak. Nem tudom mért, de ha feladom magam, talán abbahagyják ezt az öldöklést.

Gerard ez hülyeség. Ezt nem csinálhatod. – ordítottam rá könnyes szemekkel, szinte könyörögve.

Te menj amíg még teheted. A többiek várnak rád.

De rád is! – mondtam elcsukló hangon, már hisztizve, mikor megláttam a félelmetes kampókezű fickót közeledni. Gerard is hátrafordult és ő is kiszúrta.

Figyelj. – mondta gyorsan. – Mond meg a srácoknak, hogy szeretem őket, és nagyon jó volt velük ez a pár év, és mondják meg a rajongóknak, hogy tiszteltem őket, amiért kiálltak a banáért,  hallgattak minket, és nem érdekelte őket, hogy ki mit gondol róluk . És Mikey-nak üzenem, hogy imádtam a bátyja lenni. – mondta már sírva, de mosolygott is közben. Látszott az arcán, hogy rémült, de készen áll a halálra.

Nem! – sikítottam – te fogod meg mondani nekik mind ezt.

Ezek az emberek egyszer úgyis megtalálnak és megölnek. Ha nem most, majd máskor. Évekig rettegésben éltem, mert tudtam, hogy egyszer megtalálnak. Hát most eljött az az idő… - Gerard megragadta a karom, és átlökött a korláton. Hatalmas csobbanással a vízbe estem, majd minél gyorsabban megpróbáltam a felszínre úszni. Körbenéztem, reménykedve, hogy Gerard utánam ugrott, de nem. Fel néztem a hajó orra, és megláttam, amint bámul lefelé a korlátnak támaszkodva. Tekintetében látszott, hogy feladta a reményt. Zokogni kezdtem, de ő bíztatóan mosolygott, majd egyszer csak lehervadt a mosoly az arcáról s tekintete üveges lett. Kicsit lejjebb emeltem a tekintetem, és akkor láttam meg, hogy a hasából egy hatalmas penge áll ki, majd hirtelen eltűnik. Gerard a földre rogyott, ekkor vettem észre, a mögötte álló kampókezű alakot. Visszatévedt a szemem Gerardra. Láttam hogy még mindig engem néz. Még egy utolsó mosolyt erőltetett az arcára, nyitotta száját, s utolsó szavait lehelte: „Let My Chemical Romance live eternal in the fans' heart”.  – mondta, s lassan lecsukódtak a szemei. Meghalt.

NE! – zokogtam elfúló hangon, közben kalimpálva, hogy nehogy elmerüljek. A gyilkosa pedig csak nevetett, majd elment. Néztem még egy kicsit Gerardot, aki neki volt dőlve a korlátnak, majd megfordultam, s elkezdtem úszni a mentő hajó felé. Mikor odaértem kihúztak a vízből. Megláttam anyut és aput sírva, tárt karokkal felém rohanva, de tekintetemmel Franket, Mikey-t, Ray-t és Bobot kerestem. Meg is pillantottam őket, s ők rámnéztek. Halvány mosoly jelent meg arcukon, s tekintetük a hátam mögé tévedt. Reménykedtek, hogy Gerardot is meglátják. Könnyes szemmel végig néztem mindegyikükön. Lesütöttem a szemem, s ingattam a fejem jobbra-balra. Ekkor már az ő szemük is megtelt könnyel. Megértették. Megértették, hogy a legjobb barátjuk nem él. Odamentem hozzájuk, s csak szótlanul sírtunk. Átöleltem Mikey-t aki a földre rogyott, s próbáltam felfogni a történteket. De a mai napig nem sikerült meg értenem, hogy a My Chemical Romance énekesének Gerard Way-nek miért kellett meghalnia…