Bár többször is megálltak pihenni, arra is figyeltek, ne kövessék őket, úgy háromnegyed óra alatt megérkeztek. Egy rakás vámpír állt a kastély előtt arra várva, hogy bemenjenek.

Egy fedél alatt lenni, aludni ezzel a csordával…  Dermesztő gondolat volt, nemcsak a srácoknak, de Amynek is. Nem bízott bennük. 1-2t még ismert régről, de a többi.. Nem tudta mennyire fognak engedelmeskedni Dúlszinak, főleg így, hogy került egy kis „könnyűpréda”. Viszont nem tehetett mást. Megígérte, és azt sem akarta, hogy napkeltekor is ott álljanak.

 Megragadta a királynő karját, és félrehúzta a tömegből.

- Azért majd magyarázd el neki, hogy ők nem kaják. - mondta halkan Gerardékra mutatva.

- Már tudják.

- És megkóstolni sem fogják őket?

- Nem.

- Egészen biztos?

- Igen.

- Jó, - elengedte Dúlszi karját. - de azért tartsátok távol magatokat tőlünk.

- Rendben, de ne csináld már! - emelte fel a hangját.

- De csinálom! Nézd, hogy bámulnak ránk.. - tekintetét végigfuttatta a tömegen. - Az alsó szintek a tiétek. Beleértve a pincét is. Megfelel?

- Meg, meg. Csak mennyünk már. - mondta unottan, a hangjából mégis áradt a feszültség.

- Most mi bajod van?! - kérdezte Amy dühösen. De ahogy jött, úgy távozott is ez a düh. - Nézd, megértelek. Szomorú vagy, nyűgös és dühös.

- Nem vagyok!

- Csak mert vámpír vagy, még érezhetsz ..valamit. - nem akarta kimondani gondolatát.

- Hagyj! - legyintett Dúlszi, majd elindult befelé. Nyomán a ’falka’ is megindult.

Amy leült a lépcsőre, és rágyújtott. Várt egy kicsit, végül az MCRrel karöltve ő is bement.

A fiúk nem szívesen maradtak egyedül, így Frankie szobájába gyűlve ültek. Füstbe burkolózva beszélgettek, iszogattak, várták, hogy mi lesz. Mást nem is tehettek.

Egy jó órával később kopogtak az ajtajukon. Amy volt az pár doboz sörrel, és némi rágcsálnivalóval.

- Heló fiúk. - letette a cuccokat. Leült az ágyra Gerard mellé.

Némán ültek, bámultak ki a fejükből. Csak néha-néha néztek egymásra. Harapni lehetett a feszültséget.

- Ne vágjatok már ilyen fancsali képet. - próbálta oldani a hangulatot a nő.

Semmi válasz. Nem tudhatta, miről beszélgettek, mielőtt csatlakozott hozzájuk, de azért folytatta.

- Tudom, nem örülök neki, hogy idejöttek…  Én se.

- Akkor miért nem küldöd el őket? - kérdezte Frank. - Ez a te házad.

- Nem lehet. Ők a szövetségeseink. Náluk csak rosszabb jöhet. - lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott. Rendesen kivolt. Az elmúlt pár nap, meg a félórás fejtágító beszélgetése Dúlszival a pincében.. Gerard látta, hogy valami nincs rendben. Kezét Amy vállára tette.

- Valami baj van?

- Nem. Semmi.

- Látom. - mondta egy halvány mosoly kíséretében.

- Vissza kell mennetek. Folytatni a turnét, és az életeteket.

- De nem ez a baj, igaz?

- Hát.. nem. Persze.

- Hanem? - csatlakozott Frankie is.

- Frank, figyelj, ez bonyolult. ..De a lényeg az, hogy háború készülődik. Igazi, nagy, mészárlós szörnyháború. …És én kevertem bele mindenkit. Titeket is. - felállt, majd sietve kilépett az ajtón. Becsukta, nekidőlt. Felnézett a plafonra. Érezte, könnyek gördülnek végig az arcán.

Befutott a szobájába. Lefeküdt az ágyára, és átölelte a párnáját.

Frankie ránézett Gee-re, a tekintetével azt kérdezve ’ez meg mi volt?’ Értetlenül álltak az előbb történtek előtt. Bob megfogta az egyik zacskó chipset, és kibontotta.

- Akkor együnk!

- És igyunk! - Ray kibontott egy sört aztán oldalba bökte a mellette ülő Mikeyt.

- Igen, adj egyet nekem is!

 Gerard még mindig csak bámult maga elé, Frank pedig nem értette a többiek viselkedését. Bob odaült mellé, adott neki is sört, aztán közelebb hajolt hozzá.

- Hadd menjen utána. - suttogta Gerard felé biccentve fejét.

Igazuk volt. Gee nem nyúlt az utolsó sör után. Jobban érdekelte, mi van Amyvel. Utánament.

Megállt a nő szobája előtt. Fülét az ajtóra tapasztotta. Hallotta a zokogást. Szépen, csendben benyitott. Odament az ágyhoz, és leült Amyhez. Ő még csak most vette észre, hogy nincs egyedül. Megtörölte a szemeit.

- Szia. - mondta halkan, aztán visszadöntötte fejét a párnába. Gerard közelebb ült hozzá, és végigsimította a hátát.

- Mi a baj?

        A nő megint megtörölte szemeit, összeszedte magát, és felült.

- Nem tudom. Tényleg nem. Nem vagyok ilyen bőgős, csak…   nem tudom. Hehh, azt hiszem kezdek becsavarodni.

- Szerintem csak kiborultál egy kicsit. Ez teljesen normális.

- De nem nálam.

- Bárkinél az lenne. Elég nagy nyomás alatt vagy.

- Lehet. - suttogta, közben arcát Gee mellkasába fúrta. A férfi átölelte. Simogatta a hátát, a haját, cirógatta.

Amy felemelte fejét, és belenézett Gerard ragyogó szemeibe. Hosszasan fürkészte azokat, a bársonyos arcot, mintha keresett volna Valamit. Talált is. Szeretetet, melegséget, és valami mást is. Nem tudta pontosan mi volt az, de zavarba ejtette.

- Amy, szeretnék kicsit.. - nem is tudta igazából, mit akar mondani. Kicsit ő is zavarban volt, de Valami egyre feljebb tört benne. Még ő maga sem volt biztos az érzéseiben, de a szája már elkezdte. ¨’na, ez már egy eleve elszúrt beszélgetés, eleve elszúrt kezdete…’gondolta.

- Kedvellek Gee. - szakította félbe Amy Gerard gondolatmenetét. Mindig is jó érzéke volt ahhoz, hogy belelásson a másikba. Ez most jól jött Gerardnak is. Úgyse tudta, mit mondjon, de ehhez hasonlót akart. A kezdetekől fogva érzett valamit a lány iránt, amit nem tudott megmagyarázni. Mostanra rájött. És nem csak ő, hanem Amy is.

Elmosolyodott, és újra átölelte a nőt.

- De el kell mennetek. Azt hiszem ott nagyobb biztonságban leszel/ lesztek. - folytatta Amy.

Gerardnak arcára fagyott a mosoly. Nem erre számított.

- De..

- Sajnálom. Nem is tudod, mennyire. Főleg ez után… De hidd el ez lesz a legjobb. Itt nagy balhé készülődik. Nem lehettek itt amikor kitör.

- Értem - mondta halkan, elhalóan. - De azért tartjuk a kapcsolatot, ugye?

- Persze. Alap. Telefon, vagy chat. Vagy mind kettő? - hangja most energikusan, és vidáman csengett. Próbálta felvidítani a férfit.

- Minden nap! Oké. - egyezett bele Gee.

Pár pillanat csend után Amy szólalt meg ismét.

- Nem vagy fáradt?

- De, - felállt - Jó éjt!

A nő visszahúzta.

- Ne menj el. Ez nem célzás volt, simán kérdés.

- Akkor jó. Amúgy sem mentem volna el. Ez csak… próba volt. - egymásra mosolyogtak, aztán Gerard ledőlt a lány mellé.

Furcsa zajok hallatszottak odakintről. Kaparászás, vonyítás, ugatás. A nő felült.

- Hallottad?

Válaszként csak egy ijedt arcot és egy halvány bólintást kapott.