A kijáratnál már Amy várta a többiekkel.

- Gyere. Sietnünk kell. A kocsihoz, a többit majd kitaláljuk.

- Ne!

- Csapda? Akkor merre? Itt nem maradhatunk.

- Utánam! Gyorsan! – Dulszi vezetésével futásnak eredtek.

Pár percig futottak, de őrölt tempóban. Már majdnem kiköpték a tüdejüket, mikor Dulszi megállt végre.

- Pihi, aztán felmászunk. – rámutatott az előttük álló sziklás domboldalra.

- Na ne! Félúton visszagurulok. – mondta Bob lihegve, miközben leült.

Amy nekidőlt az egyik fának.

- Mi a terv?

- Bízz bennem. Mehetünk?

Mindenki feltápászkodott, és nekivágtak. Elég meredek volt a domboldal, teli sziklákkal, fákkal és nagy gyökerekkel. Főként ezekbe kapaszkodtak, bár a sötét csak nehezítette dolgukat. 6-7 méter magas ’minihegy’ volt, de ezt csak fönt vették észre.

- Jól van. Kevés a rálátás, jól védhető.. ez egy jó hely.

- Khm, Amy szerinted miért jöttünk ide… Nos, mi a terved?

- Nincs terved?!

- Nincs. Csak gondoltam itt kigondolhatunk valamit.

- Aha, szupi. Oké. - mondta Amy kicsit idegesen. Leült egy kőre. Majd szétment a feje a fájdalomtól.

A királynő körbesétált a kis ’fennsíkon’. Körülnézett.

- Talán nincs itt senki, de azért nem árt résen lenünk. - lehasalt Amy mellé két szikla mögé. A köztük lévő résen keresztül belátta a terepet.

Mindenki lapult. A srácok is igyekeztek közel lenni a földhöz, meg persze Amyhez. Ijedtek voltak és zavartak. Nem értették, mi folyik itt, de azt tudták, hogy ő vigyáz rájuk.   

- Kitalátam!

Dúlszi odafordult.

- Akkor ne kímélj.

- Hány vámpírod lehet kint?

- Vadászni?

- Igen. Meg amúgy is. Hányan élhették túl?

- Hát… - visszafordult a sziklákhoz. - talán 40-50en.

- Biztos?

- Nem, hogyan lehetne biztos? Viszont ennyien voltak kint.

- Sajnálom… én

- Hagyjuk. Miért?

- Idehívhatnád őket, aztán hozzánk repülnénk.

- Nem rossz, de a srácok?

- Hát viszitek őket, meg engem is.

- Téged nem kell.

- Dehogynem - a nő értetlenül nézett a mellette fekvőre.

- Mondd csak, nem fáj a fejed? Nem érzed magad furcsán?

- Hát…

- Szóval igen. Már elkezdődött.

- De ugye nem leszek teljesen vámpír? - kezdett ideges lenni.

- Nem. Össz-vissz annyit változol, hogy megkapod jó pár képességemet. Majd meglátod..

- Értem. - ránézett Gerardékra. Csak pár méterre voltak tőlük. Látta rajtuk az ijedtséget. Belenézett Gee szemébe. Egy halvány mosoly kíséretében vetet rá egy ’nyugipillantást’, pedig ő sem tudta, mi lesz.

Öcsikéjére nézett, de kezdett homályosodni a kép. Valóban furcsán érezte magát. Fájt a feje és hirtelen nagyon ’szomjas’ lett.

Dúlszi ezt látva felült, Amy vállára tette a kezét, és ezt súgta neki:

- Higgadj le. Ez most ilyen, de mindjárt itt lesznek a többiek. Addig pedig..  csak nem fogod kinyírni a haverjaidat.

- Meddig tart még? - kérdezte zihálva.

- Nem sokáig.

- Mi történik vele? - kérdezte Gerard ijedten.

- Nem tudom, talán vámpírráválás. Ivott a királynő véréből. De elvileg csak a képességei fognak gyarapodni.

- Hát, elég rossz bőrben van. - fűzte hozzá Frank.

- Talán csak pár perc.

Tomi zajt hallott. Felnézett. Egy idegen alak állt előtte. Aztán másik kettő is landolt, majd jöttek a többiek. Megérkeztek a túlélők. 30an, 40en lehettek. A királynő felállt, elmagyarázta nekik a teendőket. Ezután felhúzta Amyt, megfogta a karját, és elrugaszkodtak a földtől. Nem kellett sok idő, Amy is ráérzett a repülésre, és a tünetei is kezdtek enyhülni. Lenézett a srácokra.

Leszállt eléjük. Ránézett Gerardra, közelebb lépett hozzá. Ekkor eszébe jutott Tamás. Nem akarta megbántani, így őt vitte.

Gee egy kicsit csalódott volt. Ezt barátai is látták rajta, és tudták az okát.

Aztán őket is felkapták, és vitték.