Egy kis nyári kaland
2007.12.20. 17:25
12. rész
A spekulációd nem hagyott cserben, a csirke pontosan fejbe találta Amandát. Viszont a becsapódás pillanatában beléd is csapódik a tudat, hogy bizonyára azonnal ki fogják szúrni a rejtélyes merénylőt. A másodperc tört része alatt körülkémlelsz, s hirtelen elhatározással /más kiút nem lévén/ gyorsan bemászol az asztal alá, amelyet földig érő terítő borít. Hát, az önérzetednek jót tett ez a kis bosszú, kérdés azonban, mikor sikerül észrevétlenül kikászálódnod innen.
- Frankie, te idióta! Hiába bujkálsz, megkereslek! – hallod Gee hangfoszlányait átszűrődni az alapzajon. „Oó, erre nem is gondoltam! Szegény Frank lett a gyanúsított.”
Hirtelen hallod, ahogy valaki megáll az asztal mellett, s a terítő alatt egy centiméteren a lábát is ki tudod venni.
- Mi az már, mit csináltam megint? – hallod Frank hangját a közvetlen közeledből. Felfedezel egy másik lábat is, s már tudod, kihez tartozik.
- Ne add az ártatlant! Ez a csirkedobálós trükk csak rád jellemző – hallod Gee hangját, ami inkább tettetett haragot sugároz, mint valódit.
- Micsoda? Nem én voltam. Mi történt?
- Valaki fejbe vágta Amandát ezzel a csirkecombbal.
- Ja, csak az? – Frankie-nek hirtelen nagyon jó kedve támad. - Nem tudom ki volt. Hé, várjunk csak! Ha csak nem…
- Gerard, ne aggódj emiatt! Nem történt semmi – érkezik meg egy tűsarkas láb is, épp jókor, mert már épp kezdtél infarktust kapni.
- Ne is! Csirkeláb a csirkefejhez! Khm…nem mondtam semmit! És ha most megbocsátotok, mennem kell a híveim közé – Azzal Frankie lába eltűnik. Megjelenik viszont egy másik.
- Ó, jó estét Gerard! Örülök, hogy látlak! Amanda, kislányom, miért nem jöttetek oda hozzánk?
- Apa, ne kislányozz folyton! Egyébként meg Gerarddal épp komoly dolgokról beszélgettünk. Végül is én lettem a banda menedzsere, nem igaz?
- De, valóban. De miért nem ülünk le? Hívd ide az öcsédet is, rég beszélgettem már veletek. Együtt vacsorázhatnánk.
- Kiváló ötlet! – kiált fel Amanda.
- Ööö…rendben. Hé, Mikey, ide tudnál jönni?!
Meghűl benned a vér is, miközben készülnek helyet foglalni az asztalnál, ami alatt épp te lapulsz. Két irányból is lábak nyúlnak be, s te igyekszel elmanőverezni mellettük. Az asztalnak már csak két oldala szabad, s ha minden igaz, rövidesen már annyi helyed sem lesz.
- Itt vagyok. Mi az? Üdvözlöm Önöket!
- Ugyan, Mikey, tegezz csak nyugodtan! Már rég ismerjük egymást. Szeretnénk, ha velünk vacsoráznátok, s közben mesélnétek erről- arról – szól az érdes férfihang.
- Persze, szívesen – szól a felelet, s ebben a pillanatban a másik két oldalról is lábak nyúlnak az asztal alá. Középen görnyedve, a hasadat behúzva tudod csak elfoglalni a résnyi szabadon maradt helyet. De ezzel a testtartással nem bírod sokáig.
- Nos, meséljetek, mi a helyzet veletek mostanában?
- Köszönjük, minden nagyszerű! Azt hiszem, közel vagyunk a karrierünk csúcsához – válaszol Gee. Nem bírod tovább. A lábad zsibbadni kezd, a hátad fájni, s érzed, hogy muszáj pozíciót váltanod. Óvatosan megpróbálod levenni a súlyt a lábaidról, de elveszted az egyensúlyod, s rátenyerelsz az egyik lábra.
- Wáá-háóó! Mi a..? – mordul fel Gee, és beles a terítő alá. Pár másodpercig farkasszemet néztek, te égő arccal, ő guvadó szemekkel.
- Mi az?- kérdezi Amanda.
- Ööö…semmi, csak viszket a lábam – mondja Gee sietve, s a terítőt visszaejtve felegyenesedik. Közben azonban érzed, hogy bokán rúgja Mikey-t. Valószínűleg a szemével is jelezhetett valamit, mert hirtelen egy fém koppanását hallod a padlón.
- Bocsánat, a villám – mondja Mikey, majd lehajol, s ő is beles az asztal alá. Te pedig kérőn összeteszed a két kezed, s a „segítség” betűit tátogod. A terítő visszahullik.
- Ööö, nem ülünk át máshová?
- Miért? – kérdezi Amanda.
- Hát..öö..mert máshol biztos finomabb étel van kirakva.
- Ugyan már, minden asztalra ugyanazt kell kivinniük. Így van rendelve – szól a férfihang.
- Igen, de…
Ekkor Gerard figyelmeztetőn bokán rúgja Mikey-t.
- Ugyan már, itt is tökéletes. Inkább együnk valamit GYORSAN!
- Nocsak, csak nem éhes a mi kis sztárunk? – szól Amanda mézesmázos hangon, hogy legszívesebben te meg őt rúgnád bokán.
- De, farkaséhes vagyok.
A tányérok csörömpöléséből ítélve hozzákezdtek az evéshez. De te akkor sem fogod kibírni ezt a helyzetet annyi ideig… Óvatosan megemelkedsz, de hirtelen bevered a fejed az asztalba.
- Jaj, bocsánat! – hallod Gee és Mikey hangját egyszerre.
- Belerúgtam az asztalba! – mondja Gee.
- Igen, igen, én is – kontráz Mikey.
- Ööö… fúk, nincs semmi gond? – kérdezi a férfi.
- Hehe…nem, Edward, nincs semmi gond- szól Gerard. - És mondd csak, veled mi történt, mióta nem beszéltünk? Hogy működik a lovasiskola?
A lábadat már abszolút nem érzed, nincs mit tenni, kipécézed a Way-tesók felőli sarkot, és lassan befészkeled magad, de kénytelen vagy mindkettőjük lábához hozzáérni.
- Jaj, ne is kérdezd! Valami járvány elvitte az összes lovat!
A sötétben tapogatózva véletlenül végighúzod mindkettőjük lábszárán a kezed, mire ők kuncogás közepette maguk alá rántják a lábukat.
- Khm…mi ezen annyira vicces? – hallod Edward megrovó hangját.
- Ööö…se..semmi, ne haragudj! Csak eszünkbe jutott valami vicces. Nem azon nevettünk – mentegetőzik Gee.
- Hm…és pont egyszerre? Ti tényleg testvérek vagytok.
A lábad teljesen elgémberedett, érzed hogy ki kell nyújtanod. Óvatosan meg is teszed, de véletlenül belerúgsz Amanda lábába.
- Hé, mi volt ez? – kérdezi ijedten, s már látod, ahogy emelkedik a terítő.
Folyt. Köv.
|