11. rész

            - Te jó ég! Bocsánat! – kezdesz azonnal mentegetőzésbe, de pillanatnyilag nem jut eszedbe, hogy is segíthetnél. A nő idegesen szisszen fel, aztán nekifog, hogy egy szalvétával felitassa a pezsgőt a ruhájáról.

            - Megmondaná, mi a fene ütött magába? – mordul rád hirtelen. Óvatosan Gerard felé sandítasz, akinek a szája sarkában ismét hamiskás mosoly bujkál, s attól félsz, ő pontosan érti, miért indult az a korty pezsgő nemkívánatos útjára.

            - Ööö…ne haragudjon! Csak az a helyzet, hogy… ööö.. édespezsgő-allergiám van. Elnézést! – azzal sarkon fordulsz, és sietve megindulsz a konyha felé. „Még hogy édespezsgő-allergia! Ennél nagyobb baromságot már ki se találhatnék!” Gyorsan beviharzol a konyhába, ahol irtó nagy a sürgés-forgás.

            - Gyerünk emberek! A vendégek már pezsgőznek odakinn, mindjárt fel kell szolgálnunk a vacsorát! – hallatszik George hangja a tömegből. – Gyorsan pakoljátok a kaját!

Téged is befog a sütiket tálcára pakolni, amit nem is nagyon bánsz, legalább nem kell odakint bóklásznod. Ez alatt az idő alatt sikerül kicsit lenyugodnod. Nem kéne magad a továbbiakban még inkább leégetni. De sajnos a felszolgáló az felszolgáló, és nemsokára jön is a parancs, hogy kezdjétek meg az ételkihordást. Nincs mit tenni, megragadsz egy tálcát és elindulsz. A konyhából kilépve gyorsan körbenézel, és ki is szúrod a még mindig egymást szórakoztató párocskát a terem egyik végében, úgyhogy gyorsan a legtávolabbi szeglet felé veszed az irányt, és ott pakolod le a kaját. A művelet sikerén megkönnyebbülve indulsz el visszafelé, de közben valahogy nem tudod levenni a szemed Gerardékról. Az a nő centiméterről centiméterre egyre közelebb kerül Gee-hez, és már a keze is a karján nyugszik, ami téged felettébb irritál. A nagy bámészkodásban a radarod nem jelzi az előtted hirtelen felbukkanó tereptárgyat, jelen esetben egy finomságokkal teli asztalt, aminek sikeresen nekimész, s az ennek következtében erősen imbolyogni kezd. Gyorsan felé kapsz, s már attól tartasz, hogy nagy csattanással elborul, és ismét sikerül nagyközönség előtt egy hatalmas égést produkálnod, de egy kéz a semmiből a segítségedre siet, és ketten vissza tudjátok állítani eredeti nyugalmi állapotába. Felemeled a tekinteted, hogy lásd a megmentőd, s Mikey mosolyog vissza rád.

            - Huh, köszi, megmentetted az életem!

            - Ugyan, nem számít. Viszont azt is kiszúrtam, mi okozta kis híján ennek a szegény asztalnak a vesztét – sandít a tesója felé. Kissé ismét elvörösödsz.

            - Nem az, csak… nem tudod, ki az a nő?

            - A neve Amanda, és azt hiszem, ő lesz az új menedzserünk. Már régóta ismerjük, állítólag nagyon jó a szakmájában. Mindenesetre én nem tartom túlságosan szimpatikusnak. Mikor megismertük, már világos volt számunkra, hogy Gee-re hajt – teszi hozzá, miközben az arcodat fürkészi, valamiféle érzelmi megnyilvánulást kutatva.

            - Hm..tényleg? – mondod a lehető legközönyösebb hangon, amit produkálni tudsz.

            - Franket is megkörnyékezte egyszer régen, de mikor rájött, hogy a legintimebb dolog, amit Frank el tud képzelni vele az az, hogy esetleg elfelezi vele a csokiját, letett erről a szándékáról – teszi hozzá mosolyogva.

Te is elmosolyodsz a kijelentésén, de igazából nem nagyon vidít fel. Akárhogy próbálod megakadályozni, valahogy mindig beúszik a látószögedbe az a két alak, akik közt a távolság túlságosan gyorsan csökken.

            - Nagyon zavar? – Mikey-ra pillantasz, aki feléjük int a fejével. Nem tudod megállapítani, csalódottság vagy sajnálat fűszerezi-e a hangját.

            - Nem, dehogyis! Csak elbambultam. Mennem kell, még ki kell hoznom pár tálcát, de ha végeztem megkereslek.

            - Oké, rendben.

Azzal Mikey betársul egy kisebb csoportba, ahol Bobot is véled felfedezni, te pedig visszabaktatsz a konyhába, gondosan kerülve az esetleg borult asztalokat eredményező oldalpillantásokat. Megragadsz egy sültekkel teli tálcát, és irány vissza a terembe. Megcélzol a terem közepén egy még tehermentes asztalt, s már épp odaérsz, mikor meglátod Franket közeledni, mohó kifejezéssel az arcán.

            - Végre, kaja!! – mondja, miközben leemel a tálcáról egy csirkecombot, s aztán hihetetlen sebességgel enni kezd.

            - Tudod, manapság már tányért is használnak – mondod mosolyogva.

            - Bocsi, de farkaséhes vagyok – mondja két nyelés közt, a levegővételt háttérbe szorítva. – Még be akartam menni egy kajáldába a tájékoztató előtt, de Gee-ék lebeszéltek, és azt mondták, nem fog sokáig tartani.

            - Pontosan mennyi idővel a tájékoztató előtt tervezted azt a kajálást? – kérdezed gyanakodva.

            - Ja… hát olyan két perccel – mondja, s mindketten nevettek. Aztán hagyod Franket kicsit rágni is a sok nyelés közt, s közben megigazítod a terítéket az asztalon.

            - Hm…nem igaz, hogy ő az új menedzser. Ki nem állhatom – szólal meg kis idő múlva tele szájjal. Követed a tekintetét, ami egyenesen Gerardékra vetül.

            - Mi bajod vele? – kérdezed csak úgy „mellékesen”.

            - Hogy mi bajom?! Azon kívül, hogy le akarta nyúlni a csokimat? Túlságosan fölényeskedő és okoskodó, meg se szólalhatunk mellette. Azonkívül túlságosan rátapad Gee-re, és elrontja az estéjét.

            - Elrontja az estéjét? – kérdezed meglepve. – Innen nem úgy tűnik.

            - Hát, a karrierünk építése azzal indult, hogy órákig gyakoroltuk tükör előtt a „Hű de jól érzem magam a társaságodban!” arckifejezést. Végül is ez nagyon fontos. Persze a rajongóknál sosem kell bevetnünk, mert velük mindig állati jó dumcsizni – teszi hozzá vigyorogva, mikor vetsz rá egy éles pillantást.

Rövid szünet áll be a társalgásotokban, mikor Frank ráveti magát egy csirke újabb földi maradványára.

            - Hm, csirke…az egyik legjobb kaja a világon! – szólal meg végül. – Persze nem csak arra jó. Emlékszem, gyerekkoromban imádtam az ilyen összejöveteleken a felnőtteket dobálni vele. Persze felnőttként már nem csináltam… kivéve egyszer..ja nem, kétszer havonta. De most már mennem kell. El kell vegyülnöm a társaságban. Csak felveszem az arckifejezésem. Na milyen? – kérdezi, miközben illedelmes mosolyt erőltet magára.

            - Fura! – mondod nevetve. – De jó lesz!

            - Ok. Köszi a kaját! Most megyek – azzal távozik, nem sejtve, milyen nagyszerű ötletet adott. Te pedig szilárd elhatározással megragadsz egy méretes csirkecombot, óvatosan körülkémlelsz, majd célba veszed a Gerard melletti hatalmas hajkoronát, s imádkozva, hogy ne Gee-t találd el, útjára engeded.

Folyt. Köv.