A Simmons család házában mély csend honolt. A szülők hálószobájából egyenletes szuszogás hallatszott, és Alicia szobája is túl halk volt ahhoz képest, hogy jóval elmúlt már 7 óra. Egyedül Peter, Alicia bátyjának szobájából szűrődtek ki zajok. Ahogy a fiú kilépett a folyosóra összevont szemöldökkel tekintett szülei, majd huga szobája felé. Amint pillantása Alicia ajtajára esett, szadista vigyor terült el az arcán. Tudta, hogy hugicája az éjjel bulizott, és valószínűleg amiatt alszik még mindig. Céltudatosan indult el a lány szobája felé, az a tudat sem riasztotta el, hogy Jamia is náluk töltötte az éjszakát. Megáltt az ajtó előtt, fülét a hűvös fára tapasztotta, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy benn semmi mozgás, hirtelen kinyitotta az ajtót, és kiabálni kezdett?

  -Mi van itt? 10-kor még ágyban? Mintha ma suli lenne… - közben az ablakhoz lépett, és kirántotta a függönyt. Napfény árasztotta el a szobát, de ennek a két lány nem igazán örült… sőt…

  - Azt a roh**t q**va… mi a f*** van? – hallatszottak a nem túl barátságos szavak az egyik takarókupac alól.

  - Neked is jó reggelt drága hugicám! – ismerte fel Alicia hangját Peter. - Csak nem fáradtak vagytok?

  - Bazd meg! Kajak 10 óra? – pislogott álmosan Jamia a párnája alól.

  - Na jó, az csak egy ártatlan kis füllentés volt… de ideje lenne felkelnetek, ha még suliba is akartok menni… - mondta Peter, majd kisétált a szobából, behúzva maga után az ajtót. A lány

feltápászkodott az ágyról, nagyot nyújtózott, majd az ablakhoz sétált. Alicia változatlanul a takarója alatt gubbasztott.

  - Ali… kelj fel… hallod? Mindjárt fél 8… el fogunk késni – keltegette Jamia barátnőjét.

  - Lécci lécci, még 5 percet… - nyöszörgött álmosan a lány.

  - Nem lehet! Sajnálom, de ezt meg kell tennem! – majd lerántotta Aliciáról a takaróját, mire ő utánakapott, de csak annyit ért el, hogy a lendület továbbvitte, és leesett az ágyról. Jamia

diadalmasan mosolygott, büszke volt magára, hogy sikerült kiráncigálnia Aliciát az ágyból.

  - Utálom a reggeleket! - jelentette ki Alicia, majd morcosan kivonult a fürdőszobába.

  Fél óra elteltével, már a suli felé tartottak.

- Azért elég érdekes volt ez a buli… - mondta mosolyogva Alicia. 

  - Az biztos… - felelte Jamia, majd egymásra pillantottak, és kitört belőlük a kacagás.

  - Ezt nem hiszem el… mikor Mikey az ajtóban…

  - Jaja… meg amikor szegény összeesett…

  Kb. a suliig ilyen szinten folyt a társalgás közöttük. Aztán lényegesen komolyabbá vált a helyzet, mikor Alicia rákérdezett arra, hogy mi volt Frankievel.

- Hát semmi extra. Beszélgettünk… - válaszolt Jamia titokzatos mosollyal.

- Aha, mer’ de! Na ki vele! Minden mocskos részletre kiváncsi vagyok! – nevetett Alicia.

Jamia pedig elmesélte az egész estéjüket, Alicia pedig csalódottan bár, de végül tudomásul vette, hogy várnia kell még az izgalmasabb beszámolókra.

Frank és Mikey a pad tetején ültek, miközben osztálytársaik körölöttük a legkülönbözőbb dolgokkal voltak elfoglalava. Mindezt matek órán. A tanár már vagy 20 percet késett, de vhogy nem hiányzott nekik. Frankie vmi dalszöveget próbált összehozni, de túl álmos volt ehhez, főleg így első órán. Mikey a kémia házit igyekezett bepótolni, amit már egy hete feladtak, de gy idő után unottan becsukta füzetét, és belökte a táskájába.

- Figyelj már Frank! Nem hívjuk el ma vhová Aliciát meg Jamiát? – bökte ki végül a kérdést, amit tulajdonképpen már reggel óta föl akart tenni.

  - Te most asszed, hogy ilyen duplarandi vagy mi a faszom? – nézett Frank Mikeyra. – Nagyon rosszul hiszed! Én biztos nem fogok bénázni veletek! Ha elviszem vhová Jamiát, akkor úgy fogom, hogy csak mi legyünk ott.  Vágod… szal felejtsd el… - fejezte be eléggé lekezelően.

  Mikey szívesen beszólt volna vmi durvát a fiúnak, de igazából ő is tudta, hogy ez eléggé gyenge ötlet. Az igazság az volt, hogy félt elhívni Aliciát, pedig szinte biztos volt abban, hogy igent mondana a lány. Az előző éjszakán egyetlen értelmes mondata sem volt felé. Mérgesen nézett a fiúra. Neki annyval könnyebb volt minden. Annyire szeretett volna olyan lenni mint ő. De tudta, hogy felesleges ilyesmin gondolkodnia. Ő nem Frank. Nem is Gerard. Pedig a bátyja mindig követendő példaként áltt előtte. De ő csak Mikey volt. Kicsit idétlen, kicsit béna, félénk és visszahúzódó, de ő is értékes ember. Legalábbis igyekezett ezt elhinni magáról.

- Mikey! Jössz ma a koncertre? – szakította félbe a gondolkodásban Frankie. Mikey mérgesen ránézett, de nem szólalt meg.

- Naaaa! Ne durcizzál máááár! – gyügyögte neki Frankie, majd mindketten nevetésben törtek ki.

- Fogyatékos… amgy lehet, hogy átnézek, még nem tom… - válaszolta Mikey, majd a következő pillanatban belépett a tanár, így mindketten leugrottak a padról, előszedték a matekcuccokat, és elkeseredett tekintettek néztek a következő fél óra szenvedés elé.
  Ebben a pillanatban 2 emelettel feljebb Jamia szemöldökét felhúzva pillantott hol a táblára, hol a füzetére. Épp fizikájuk volt, és sehogy sem sikerült megértenie ezt az összefüggést.

- Jamia! Én asszem elvesztettem a fonalat… - mondta a jobb oldalán ülő Sarah, és csalódottan csapta le a ceruzáját.

- Hm… király… nekem fonalam se volt… - válaszolta a lány, majd hirtelen egy összehajtogatott papírlap érkezett a levegőből, pont az orra elé. Kiváncsian bontotta ki a levelet… ez állt benne:

„Na hali! Figy! Mi lelépünk uccsó két óráról! Jössz?
 Ali”

Jamia átpillantott a másik padsorban ülő lányra, aki kiskutya szemekkel próbálta meghatni őt. Jamia nekem intett, és a töridoga szót tátogta. Sarah fejét csóválva nézett a levélre, majd mosolyogva nyugtázta, hogy Jamia nem megy sehova. Csengő után Alicia elsőként hagyta el a termet. Leviharzott a lépcsőn, majd a suliudvaron átvágva, kiért végre az utcára. Ott már várták, így elindultak közösen a sulikert felé. Közvetlenül az iskola előtt terült el, olyan volt mint egy park, sétányokkal, padokkal, és persze sok fával. Kizárólag a diákok „uralma” alá tartozott, ritkán fordult meg arra idegen. Szünetekben idejártek a diákok digizni, délután pedig szinte kivétel nélkül itt lógtak, mindnyájan. Alicia a haverjaival, akik idősebbek voltak nála, ahogy beértek a kertbe, cigire gyújtottak, majd beszélgetni kezdtek.

  - Ali! Jamia hol van?  - kérdezte tőle az egyik srác,Jim, aki végzős volt, de mióta ismerték egymást,  mindig többet érzett Jamia iránt mint puszta barátság. Annak ellenére, hogy a lány világosan megmondta neki, hogy nem érez iránta semmit.

  - Suliban. Nem akart lógni, biztos megszállta a szentlélek. – nevetett Alicia, majd a többiek is csatlakoztak hozzá. – Na jó, nem. Asszem vmi dogája lesz... – magyarázta a végén már komolyan.

  - És amgy mi van vele? Jól van? – faggattózott tovább Jim félrevonva a lányt.

  - Abszolút. De miért nem tőle kérdezed?

  - Mert akárhányszor próbálok vele beszélgetni, ő menekülni kezd! Pedig tudom hogy mi van, el is fogadtam, szal nem értem… - fejezte be szomorúan.

  - Tudom… de… pedig bír téged, de csak mint barátot… idő kell hozzá, hogy megint beszélgetni tudjatok… - mondta Alicia meggyőzően.

  - Idő, idő! Elegem van már ebből! Annyi idő eltelt már, és semmi nem változott – mondta ingerülten Jim, majd nagyot szívott a cigijéből.

  - Hé, nyugi! Észre sem fogod venni, és már el is felejtetted. Majd meglátod! És nem tudom tudsz-e róla, de nem csak te érdeklődsz iránta ennyire! Ismered Frank Ierot?

  - Iero? Akinek az a Pencey izé bandája van? És mögötted jön egy szemüveges csávóval? - kérdezte a fiú homlokát ráncolva.

  Alicia tágra nyílt szemekkel meredt Jimre, majd lassan megfordult, és kényszeredett mosollyal vette tudomásul  hogy tényleg ők azok.

  - Köhm. Hát igen! Ők azok! Frankie és… Mikey!?