- Igen. –mondta, és simogatni kezdte csapzott hajam.

- Megbecsültek …

- Megbecsülnek! A mai napig ez a véleményük rólad.

- Honnan veszed? –nézek rá összeráncolt homlokkal.

- Mit gondolsz? Hát én, odafentről figyellek bennetek. –mutatott fel az égre. - Hallani szoktam Mikey, és a többiek szavait. De majd te is hallani fogod! Most menjünk tovább!

- Ismét itt? – a Way háznál újra. A színe még mindig ugyanaz, csak az idő más. Ismét együtt.

- Menjünk be! –fogta a kezem, és átmentünk a falon.

- Nagyi! Ezt hogy csináltad?

- Nem lényeg, inkább ezt nézd! –s mutatott ránk. Most már Matt helyett Bob volt ott.

- Anyáék hol vannak? Erre most így hirtelen nem emlékszek. Ja, biztos fenn vannak a szobájukban.

- Nem. Nálam vannak.

- Nálad? Pontosan melyik évet írjuk most?

-2006.

- De hát te … -akadt el a szavam.

- Igen, már nem éltem. De anyádék a mai napig minden karácsonykor eljönnek a síromhoz, és meglátogatnak. –és a nagyi sírni kezdett. Meghatódott.

- Nagyon hiányzol nekünk! –ölelem át.

2006.

M.: - Melyik cd-nket rakjam be?

G.: - Pontosan mennyi is van Mikey?

M.: - Ö egy, kettő, … HÁROM!

F.: - Mindenkitől kérek egy hatalmas ölelést!

            - a fiúk ölelkeznek, és ünnepelnek –

B.: - Soha nem gondoltam volna! Mikor jöttem idefelé bekapcsoltam a rádiót, és a Famous Last Words ment benne. Aztán én meg a hangerőt teljesen felpumpáltam. Hirtelen le se esett, hogy én dobolok, csak egyszerűen élveztem a zenét.

R.: -Így már én is jártam. Hat éve zenélünk együtt, mégis nehéz elhinni, hogy idáig eljutottunk.

G.: - Köszönöm srácok, hogy kitartottatok mellettem!

F.: -Nem téma! Szeretünk, ez a minimum! Te is megtetted volna értem, nem?

G.: -Hát persze!

            - Mikey berakta az első albumot –

R.: - Szeretem ezt a számot.

Mrs. W.:  - Sziasztok,  fiúk! Hú, nagyon hideg van odakinn!

Mr. W.: -Helló, srácok! 

Mrs. W.: -  Gerard! Betetted a pulykát?

G.:-  Ja! Hoztatok salátát?

Mr. W.: - Aha, nem felejtettük el!

Mrs. W.: - Akkor fél óra múlva kész a kaja! Megkérlek titeket addig is ne részegedjetek le!

M.: - Á, anya! Mi nem iszunk! Miért feltételezel ilyent rólunk?

Mrs. W.: - Ismerlek titeket!

- És itt is milyen boldogok vagytok! –mondta Elena. – Volt olyan karácsony, amit az öcséd nélkül töltöttél?

- Nem. Tavaly még elmentünk Lyn-Z-vel, de idén …

- Idén inkább végig alusszátok a hálaadást?

- Nagyi, ne! – és odamentem magamhoz. Csak bámultam a rövid, fehér hajam. Láttam magam mosolyogni, és láttam azt, hogy a többiek is mennyire boldogok! – Én tettem őket tönkre. Nem vagyok én Isten, hogy felemeljem őket, aztán pedig ledobjam. Ez nem jár nekik! Jobbat érdemelnek! Kétszer is megmentettek, és én meg ilyen hálátlan vagyok velük.

- Készülj fel, tovább kell menünk. – lépett oda Elena.

- Na, de ez..

- Igen, ez a mai nap! Látod a feleséged?

- Mi van vele? –lépek oda hozzá, és szólongatom!

- Nem hall téged! Túladagolta magát… Ez már végképp nem a te hibád!

- Jöhet még ennél is rosszabb?

- Azt hiszem … Hunyd be a szemed …

- És ez, ez is a mai nap?

- Igen. Hallgasd meg a fiúkat.

Ott álltak előttem. Mind a négyen ott voltak. És Mikey sírt.

- Bob vállán sírja ki magát! Az enyémen kellene …

- Miattad sír.

- Ne haragudj Mikey, ne haragudjatok fiúk! –kérleltem őket, de nem hallották.

2008. dec.24.  19.05 perc.

M.: - Most szóljatok hozzá! Ez nem mehet így tovább!

            - A fiúk rágyújtanak –

F.: - Nem tudja, hogy mit csinál! Segíteni kell neki.

B.: -És mégis hogyan? Nem engedi! Kedvesek akartunk lenni, eljöttünk hozzá, de ő ilyeneket művel.

M.: Na jó, ennek vége van! Ha Gee nem teszi le a drogot, kilépek!

B.: - Mi?

R.: - Mikey! Ne keverd össze a kettőt!

M.: - A kettő összetartozik. Nem én keverem össze. Inkább most kell abbahagyni. Inkább most írjanak az egészről úgy, hogy kitudja miért bomlott fel a zenekar, mint hogy egy idő múlva úgy, hogy a drogos énekes nem bírja ….

F.: - Hogy mondhatsz ilyent!

M.: -Ne védd már! Én is szeretem, de ez már durva! Nem teheti ezt, se magával, sem velünk.

B.: -Azt hiszem, igazad van!

F.: - Szerintem meg nincs! Az öccse vagy, kötelességed rajta segíteni.

M.: - Én mindent megtettem! Mondd, mit csináljak még? Verjem meg?

F.: - Nem, nem ezt mondom! Én szerintem, még ha nem is akarja, akkor is segíteni kell neki. Kétszer már sikerült.

M.: - És akkor próbálkozzunk, hátha harmadjára is menni fog? Itt már nincs választás. Nagyon mélyre süllyedt! Most inkább menjünk! Anyámék mindjárt nálam lesznek! Este jöttök?

R.: - Aha.

B.: - Igen!

M.: - És te Frank? Te nem jössz?

F.: - De, ott leszek!

M.: - Helyes, ez a beszéd. Igaz, ez lesz az első karácsonyom a bátyám nélkül, de ő akarta, hogy így legyen. Akkor majd este …

            - Mikey elmegy –

B.: - Ezt nem hiszem el, hogy lehet ilyen Gerard? Na jó, én is megyek, ti nem jöttök?

R.: - De, én megyek, hazadobsz?

B.: - Igen! És te Frank?

F.: - Kocsival jöttem, ezt még elszívom, és én is megyek!

R.: - Akkor este!

F.: - Oké, szevasztok!

            - már csak Frank van ott, az ablakhoz fordulva Gerard-hoz beszél.

F.: - Miért? Miért? Nem értem. A szemem látja, az eszem felfogja, de szívem nem fogadja el! Gerard! Kérlek, ne tedd ezt!

            - Frank sír, elnyomja cigit, és beszáll az autóba –

- Nem tudok erre mit mondani! Oké, megváltozom, csak vigyél vissza! –fordultam felé, és egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

- Ezzel még nincs vége. Még mindig nem érted a dolgokat! Csukd be a szemed!

- Nem, nem akarom. –töröltem le a könnyem.

- Csukd be! –jött felém, és eltakarta a szemem. –Jó, most kinyithatod!

- Ez Mikey háza?

- Igen!

- Mikor?

- Ez ismét a mai este.

- Miért nem buliznak? Hol vannak a többiek?

- Gyere velem! –kísért be az ebédlőbe, ahol ott ült Mikey és Alicia.

2008.dec. 24.  22.18 perc

M.: - Ha Frank-re hallgatok, és visszamegyek, akkor most …

A.: - Ne magadat hibáztasd!

M.: - Dehogynem! Nekem kellett volna rá vigyáznom rá, akkor most nem tartanánk itt!

            - Mikey ismét sír –

A.: - Látod? Ott a fiad! Küzdj érte, ne hagyd el magad!

- Miért sír? Miért sír már megint Mikey? –kérdezem a nagyitól.

- Ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha, tovább lépünk! Csukd be szemed! …

- Ez egy kórház?

- Igen! Ez az úr, aki itt halad előttünk, a te orvosod. Gyere, menjünk utána!

- Hova siet? –kérdezem, de ekkor már látom. Ott fekszek, és millió cső lóg ki belőlem.

2008. dec. 24.  22.53perc

Doktor: - Mi a helyzet?

Ápoló: - Az, amire tippelt doktor úr!

D.: - Akkor itt már nincs mit tenni?

Á.: - Nincs!

D.: - Mikor fogják fel az emberek, hogy a drog öl? … A halál időpontja 23.00 óra, kereken. Kisasszony, kérem értesítse a családját.

Á.: - Rendben. Bár a felesége is itt van, ugyanaz a szitu vele is! Ő még az élet és a halál közt lebeg.

D.: - Atya Úr Isten! Mik vannak?

- Nagyi! –nézek rá kétségbeesve, és magam mellé álltam, ismét. Az ápolónő a másik oldalra, állt, és kikapcsolta a gépeket, mely a mély sípolás után, végleg elhalkult. Azt a hatalmas takarót pedig az arcomba húzta.

- Ne, ne tegye! Én élek, itt vagyok! Neeeeeeeee! –kiabáltam, és magamra görnyedtem. –Kelj fel! Nagyi! Ne tedd ezt velem!

- Ezt te tetted magaddal. –és a nagyi is sírt.

- Vigyél el innen!

- Rendben. …

- Na, ne! Miért csinálod ezt velem?

-Ott vagy te! Menjünk oda. –és lassan, de lépegettem a koporsómhoz. Közben velem szemben jöttek az ismerős arcok!

- Hé, Brian! Szia, itt vagyok, ne sírj! … Eliza? Hát te is itt vagy? Anya! …. Bert? Ti mind itt vagytok?

2009.01.01

M.: - Magamra hagynátok egy kicsit?

B.: -Persze, gyertek srácok!

M.: - Ne haragudj Gee! Ne haragudj amiatt, hogy nem tudtalak megmenteni… nagyon szeretlek!

            - Mikey a síromhoz hajolt, és zokogott –

- Ne sírj Mikey! Nem a te hibád! Hallod, szeretlek öcsi! Kérlek, ne okold magad! Nagyi, - fordultam hozzá -, mond meg neki, hogy nem ő tehet róla, hanem én! Mikey … -és átakartam ölelni, de nem tudtam. A kezem átment a testén. Most először tényleg elhittem, meghaltam. – Ezt nem akarom látni, vigyél el innen!

- Csukd be a szemed bogaram!

- Ismét itt? Mi ez a nagy fehér szoba megint?–kérdezem őt, s közben a dühömmel, és könnyeimmel birkózok.

- Ülj le! –oda varázsolt egy széket. – Mond, mit érzel, mit gondolsz?

- Dühös vagyok! Dühös magamra! A saját szememtől nem láttam egészen idáig.

- Mit kellett volna észrevenned?

- Talán azt, hogy nem vagyok egyedül. Vagy mit tudom én! Igaz, lehet rám azt mondani, hogy sok mindent nem tudok. De amit igen, abban biztos vagyok.

- Például?

- Például abban biztos vagyok, hogy ez a négy srác itt nagyon szeret, és ha én valaki miatt, akkor miattuk talpra állok. Nem akarom ezt átélni. Sőt, nem akarom, hogy ezt nekik át kelljen élniük. Annyira hülye vagyok! Most mi lesz Elena?

- Erről nem én döntök! Csukd be a szemed, és számolj hangosan tízig.

- Egy, kettő, három, …. tíz. –lassan kinyitom a szemem, és a kanapémon találom magam. Ismét belenézek a tükörbe, és Eliza ugyanúgy ott áll. Már nem ijedek meg tőle, csak csendben hátra fordultam.

- Köszönöm!

- Ne nekem köszönd. Viszont, ha már úgy vagy vele, hogy kaptál egy második esélyt, akkor élj is vele!

- Rendben! Szeretlek! –mondtam, felálltam, és megöleltem őt, utoljára. Aztán elment. Hirtelen a telefon után kaptam, és mentőt hívtam Lyn-Z-nek. Bementem vele a kórházba, és kimosattam a gyomrát. Útban hazafelé, pedig mondani kezdem:

- Hé, kicsim! Van anyagod?

- Igen, a táskámban! –mutatott rá egy kicsit kábultan. Én kivettem a kokaint, és kidobtam az ablakon.

- Na de ezt meg miért csináltad? –egyenesedett ki hirtelen.

- Szeretsz? –kérdeztem, és leállítottam a motort.

- Persze!

- Jó, akkor holnap az lesz az első, hogy elmegyünk egy drogelvonóra, és végig csináljuk ezt az egészet.

- Miért?

- Mert! –csapok rá a kormányra. –Mert értsd meg, nem ez az élet a normális! Már rég gyereket kellene szülnöd.

- Mi? Adjam fel a karrierem egy gyerek miatt?

- Hogyan? Te így vélekedsz róla? Akkor lehet, nem vagyunk egymásnak teremtve.

Haza érve sem szólt hozzám Lyn-Z.

- Tudod mit? Én most elmegyek az öcsémhez, te pedig maradj itt, és gondolkodj el! –indultam a szobába átöltözni.

- Én azt hiszem, elmegyek anyámékhoz! Add ide a kocsikulcsom!

- Ott van az akasztón! Menj! –mutatok rá, és közben a nyakkendőm kötöm.

Mikor indultam kifelé, észrevettem a sarokba dobott ajándékot, amit még Mikey nyomott a kezembe. Lehajoltam érte, és az asztalhoz ültem, hogy kibontsam.

- Mi ez? –kérdezem magamtól. Egy kép volt. Rólam, és Mikey-ról.  Ami még 1980.-ban készült. Ő csináltatta. A keretébe kettőnk neve volt vésve. Fogtam egy pillanat ragasztót, és összeraktam. Aztán amilyen gyorsan tudtam beszálltam az autóba, és elmentem hozzájuk.

Becsengettem, és ő ajtót nyitott. Csodálkozva nézett rám, de én csak vigyorogtam, és a nyakába ugrottam!

- Szeretlek Mikey!

- Gerard? Be vagy tépve?

- Jaj Mikey! Nem! Soha többé!

- Akkor jó! –és most ő ölelt meg. Úgy szorított, mint még soha.

- Gyere be! Hé, srácok, nézzétek meg ki van itt!

- Gerard! Tudtam, hogy eljössz! –borult rám Frank!

- Köszönöm, hogy bíztál bennem! Szeretlek Frank! Szeretlek titeket! –mondtam mindenkinek, ők pedig csak bólogattak.

Hittek bennem, és ismét megmentettek. Persze sokat köszönhetek Elenának is.

- Gerard Way újra a régi! Mindenki öleljen még! Gyertek! –és oda jöttek, megöleltek. – Hol lennék én nélkületek? Ja, egyébként még életemben nem kaptam olyan szép ajándékot! Köszönöm öcsi! De honnan van?

- Még Elena nagyi adta a halála előtt. De Gee, ajándék lónak, ne nézd a fogát!