Varázslatos karácsony

- Az utolsó esély-

2008. dec. 24

- Szia Picim! Boldog Karácsonyt! –lépett oda hozzám Lyn-Z.

- Van anyagod? –nyújtottam felé a tenyerem.

- Hé, talán neked is Boldog Karácsonyt, vagy valami! –háborodott fel.

- Jó, neked is Boldog Karácsonyt! Szóval, van? –könyörögtem a szemeimmel.

- Mikor ne lenne? –vigyorgott, és előhúzott a zsebéből több adagnyi kokaint.

- Akkor, nem adsz?

- Nem! Még csak délután három óra van, majd később! –és megpuszilt.

- De nekem most kell! –emelem fel a hangom.

- Nem! –ő szintén. – Nem lőheted magad éjjel-nappal! Majd kapsz este! Addig pedig majd én lefoglalom a figyelmed! –bújt oda hozzám, és elkezdte simogatni a combomat, és csókolgatni a nyakam.

- Ne, most nincs kedvem!

- Kedved? Hát akkor jó. –sértődötten pattant fel mellőlem, és elkezdte a fát díszíteni. - Átmész az öcsédékhez az esti partira?

-Nem!

- Nem? ! –csodálkozott.

- Minek menjek? Inkább itthon maradok!

- Ők tudnak róla? –fordult felém.

- Ja, hagytam üzenetet a mobilján.

- Mondjuk, én jobban örülök annak, ha itthon maradsz. Majd el leszünk! –bújt oda ismét hozzám.

- Szóval, mikor szívunk?

- Kezdem azt hinni, hogy az anyag miatt vagy velem, nem pedig miattam. –feltételezte, és felült.

- Mi? Jaj, nem! Szeretlek Kicsim! –visszahúztam, és megcsókoltam.

- Ez már a második közös karácsonyunk! –közölte hatalmas örömmel Lyn-Z.

- Ja. Inkább veled vagyok, mint egy csomó idiótával. Utálom azt a műmosolyt, amit ilyenkor magukra öltenek. Elegem van az egészből. Nem akarok látni senkit!

Aztán Lyn-Z elővette a kokot. Ismét betéptünk. Ilyenkor érzem magamat csak szabadnak. Nem tudom, hogy ki vagyok, nincsenek kötelezettségeim, nincsenek feladataim. Csak lebegek. Szeretem a többieket, a bandát, de már az agyamra mennek! Utálom azt, hogy lekezelnek. És utálom azt is, hogy nevelni próbálnak. Tanácsot adnak anélkül, hogy én kérném. Tisztában vagyok azzal, hogy mit csinálok, és hogy mi minek a következménye! Ha akarnám, minden más lenne. Lenne akaraterőm ahhoz, hogy ne lőjem be magam újra és újra, de miért ne? Pl.: itt van a pro-Contra listám:

Pro: A drogtól szabadnak érzem magam! Nem érzek semmit, csak azt az euforikus állapotot, amikor még élsz testileg, de szellemileg, és lelkileg már rég a paradicsomban vagy.

Contra: Újra, és újra kell, kényszert érzek arra, hogy bevegyem, továbbá tönkretesz.

Aztán hiába dől a mérleg nyelve a Contra oldalra, mégis a pro-t választom. Mert az egyik el tudja nyomni a másikat. Az élvezet. Asszem ez a kulcsszó.

- Ugye neked is jó velem? –kérdezi Lyn-Z.

- Persze, miért ne lenne.

- Hogy repül az idő, már hat óra van! Megyek, lefekszem pihenni, elfáradtam. –közölte, és elindult a hálószoba felé, kezében az anyaggal. Én pedig bekapcsoltam a tévét. Láss csodát, az én pofámat mutatták, ismét.  …Megjelent a My Chemical Romance új albuma! Keresd a lemez boltokban….

 A faszom ki van velük! Talán ha átkapcsolom a HBO-ra, ott nem látom magam. Valami karácsonyi filmet adtak egész este. Jellemző. Az egyikbe belenéztem. Már nem tom’ miről szólt! Aztán benéztem a szobába Lyn-Z-hez.  Teljesen elvolt terülve az ágyon. Egyik kezében a bontatlan anyag, a másikban pedig már az elfogyasztott zacskója. Kivettem a kezéből a bontatlant, fölé hajoltam, és elkezdtem nevetni.

- Hé, jól vagy Lyn-Z! Kiütötted magad? –röhögtem tovább, aztán csengetésre lettem figyelmes. A kokaint hirtelen zsebre vágtam, és elindultam az ajtóhoz. Mikor kinyitottam négy ismerős arc állt előttem!

- Hello Haver! –vert hátba Bob, és a kezembe adott egy csomagot, amit a mellettem lévő asztalra tettem. Utána jött Ray. Ugyanaz a szitu, ajándék a kezembe, kezemből az asztalra. Ezután Frank lépett be. Átölelt, és azt mondta, az ő ajándékát négyszemközt akarja átadni. Erre én meg csak a pofákat vágtam. Azt sem tudtam mit keresnek itt? Ki hívta őket? Utána bejött az öcsém. Ő is hozott ajándékot.

- Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez. – és ő is vigyorgott, az ajándékot pedig a kezembe nyomta.

- Mit kerestek itt? –kérdem tőlük.

- Üzenetet hagytál, hogy nem jössz hozzánk. Reméltem, hogy meggondolod magad. Ez lesz a kicsi David első karácsonya. Eddig minden karácsonyt együtt töltöttünk. Gyere el! –kérlelt Mikey.

- Örülök, hogy a fiad első karácsonyát ünneplitek, de nekem minek oda mennem? Nem akarok!

- Megint be vagy lőve? –kérdezi Ray.

- Mi közöd hozzá? Azért jöttetek, hogy ellenőrizzetek?

- Nem, azért jöttünk, mert azt hittük, hogy fontosak vagyunk neked! –közölte Bob.

- Hol van a feleséged? Valahol az utcán anyag után rohan? –vágta oda flegmán Mikey!

- Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyent feltételezz? Ki hívott ide? Menjetek innen, elegem van az atyáskodásaitokból! –üvöltöttem, és csaptam a falhoz a Mikey-tól kapott ajándékot. Pont a sarokba sikerült dobnom. Hallottam nagyot csörrent, valami széttört benne. Mikey úgy nézett rám, ahogy még soha. Láttam a szemében a mély haragot, és a lemondást. Sarkon fordult, ködös szemeivel még utoljára rám nézett.

- Szép volt! Hova süllyedsz még Gerard Way? –kérdi szemrehányóan Bob, és Mikey után ment ugyanúgy, mint Ray. Csak Frank maradt ott velem, de ő is szánalmasan nézett rám!

- Na, neked mi hozzáfűzni valód van a dologhoz? –érdeklődtem.

- Semmi. –halkult el.

- Kérsz piát? –mutatok rá az üvegekre.

- Ja, önthetsz! –egyezett bele.

Whisky-t adtam neki, és leültünk a kanapéra.

- Hol van Lyn-Z? –mélyen a szemembe nézett.

- A szobában alszik. –fordítottam el a tekintetem. Már annyi tartás sem volt bennem, hogy a legjobb barátom szemébe nézzek.

- Mi van veled Gee? –kezdi mondani Frank.

- Ezt most hagyjuk! –veszem ki a félig üres poharat a kezéből. –Jobb lesz, ha most elmész!

- Jól van Gerard elmegyek, de vésd jól az eszedbe azt, hogy mi mindig ott leszünk, ha szükséged lenne valakire. Legalábbis én biztos!

- Frank, hagyjuk ezeket a nevetséges közhelyeket! Te is ugyanúgy hagyj itt, mint a többiek!

- Nagyon szeretnek a srácok! –védte a többieket. - Nem azért mentek el, mert elegük van, hanem azért, mert már félnek rád nézni! Nézz tükörbe! –rángatott oda a kanapé mellett álló tükörhöz. –Nézd meg magad! Ez már nem te vagy! Remélem, észhez térsz, és ugyanaz a Gerard Way leszel, akit megismertem!

- Ez is én vagyok! –suttogtam, és közben magamat bámultam.

- Nem! De ezen nem fogok vitatkozni. Kár hogy nem ismered fel a hazavezető utat. Sajnálom azt, hogy hagytam, hogy eljuss idáig. Sajnálom, hogy itt tartasz …, ez mind az én hibám. – mondta, s minden szónál egyre halkabb lett. Vállamra hajtotta a fejét, és egy percig így volt. Nem tom’ min járt az agya, vagy, hogy voltak e egyáltalán gondolatai, de azt tudtam, fáj neki az, hogy így lát. Én még mindig a tükörben bámultam magunkat, és láttam, Frank hátat fordít, és a szemét törölte. Ezután pedig elment. Otthagyott ő is.

Leültem, elővettem az anyagot, és a szokásos helyett a duplát vettem be. Hátha ez segít enyhíteni azt a hihetetlen gyűlöletet, amit magam iránt érzek. Aztán mély álomba zuhantam. A pörgés helyett, inkább lelassultam. A semmiben voltam. Legalábbis azt hiszem. Nem voltak sem hangok, sem színek, sem pedig illatok. Épp ezért módom, hogy a semmiben voltam. Aztán minden hirtelen megváltozott. Erős zsivajt hallotam. Be akart szakadni dobhártyám, és rángatózni kezdtem. Aztán az öcsém sajnálkozó tekintete meredt rám. És körülöttem pörögtek mind, és üvöltöztek velem.

Lassan kinyitottam a szemem. A tévé be volt kapcsolva, és csak sistergett. - A fekete, fehér pöttyök háborúja.- Mindent olyan homályosan láttam. Nem tudtam rendesen fókuszálni. Megdörzsöltem a szemem, és oldalra néztem. Pont bele a tükörbe. Aztán csak nyújtózkodtam a tükör felé, valamit, pontosabban valakit láttam a tükörbe.

- Elena? – suttogtam. –erre ő visszaintegetett, a hátam mögül. Hirtelen felpattantam, és ő ott állt. Felugrottam a kanapéból, és elkezdtem hátrafelé lépegetni, egészen a falig.

- Többet nem nyomom be magam! Már hallucinálok is. –és ott állt előttem. Fehér szellős ruhában és gyönyörű ősz hajjal. Telt ajkai pirosra volt festve, zöld szemei pedig csillogtak. Én még mindig nem hittem annak, amit látok. Ő pedig csak mosolygott, és higgadtan állt előttem.

- Jól látsz Bogaram! –szólított meg. – Gyere közelebb! –nyújtotta felém a kezét.

- De te nem lehetsz itt! Te meghaltál!

- Akkor érints meg! –és odaléptem hozzá, és megérintettem az arcát mely olyan puha volt, és olyan hamvas, mint a mesében a Csipkerózsikának.

- Ezt nem hiszem el akkor sem! –fordultam el tőle, és szaporán levegő után kapkodtam.  – De te meghaltál! Most akkor tényleg fantáziálok? Hogy, …. és… és mi …, … miért?

- Azért jöttem, hogy segítsek neked!

- Segíts?

- Igen! Odafentről küldtek engem azért, hogy megváltoztassam a látásmódodat.

- Miféle látásmódomat?

- Nem ez van neked megírva. Nem teheted ezt magaddal. Azért vagyok itt, hogy megmutassam neked, hogy ki vagy valójában.

Aztán megragadta kezem.

- Csukd be a szemed! –utasított. Becsuktam, és mire újra kinyitottam, már nem otthon voltam. Egy fehér szobában voltunk, ahol nem volt sem ablak, sem ajtó, sem semmi!

- Hol vagyok?

- Pszt! Ne pánikolj! Velem vagy, biztonságban.

- Ez most komoly? Igazat mondasz?

- Igen! Szólj, ha készen állsz.

- Mire? –csodálkozó tekintettel ránézek.

- Teljesítenem kell a feladatom. Az pedig csak egy véletlen, hogy pont hozzád küldtek. Reméltem, hogy nem kell valaha ezt tennem egyik unokámmal sem. Szóval, mehetünk?

- Van más választásom?

- Nincs! –közölte, és megfogta a kezem.

- Akkor menjünk! –egyeztem bele.

- Hé, a szemed!

- Ja… -és becsuktam. Mikor kinyitottam a Jersey-i házunknál voltunk. Ott voltunk az utcában, és esett a hó. Hideg volt, még sem fáztam. Még a leheletemet sem láttám. Egész közel mentünk a házhoz, és bekukucskáltunk az ablakon.

- Ott van anya! –csodálkoztam. – Ki az a kisfiú?

- Az te vagy. –mutatott rám.

-De pici vagyok! Mikey hol van?

- Ott, Donald ölében! Még csak három hónapos.

- Látod, mit csinálok? – a kicsi énem odament Mikey-hoz, és simogatta.

1980.

G.: - Anya! Máki méjt nem tud beszéni?

Mrs. W. : - Mert még nagyon pici! De majd mikor olyan nagy fiú lesz mint te, akkor majd sokat fogtok beszélgetni, és játszani!

G.: - Én majd vigyázni fogok  já!

Mrs. W. : - Igen, majd te fogsz vigyázni rá, mert te vagy az ő nagy, és erős bátyja!

G.:  - Igen, én vagyok a nagy és ejős báttya!

Mrs. W. : - Csináljunk egy képet, jó? Gyere letesszük ide Mikey-t, és te mellé ülsz, és jól fogod, hogy el ne dőljön.

G.:  - Jól van anya! Majd én figyejek  já!

Mrs. W. : - Mond hogy csíz!

- Ez a kép meg van nekem! –mondta a nagyi, de nem figyeltem rá. Csak azt a pici fiút néztem, aki még olyan ártatlan. Ott állt az a pici fiú, és a pár hónapos öccsét puszilgatja, és simogatja.

            - csengetés -

Mr. W.: - Donna szívem, nyisd ki az ajtót!

Mrs. W. : - Rendben … Szia, Elena!

Elena: - Szerbusztok, Bogaraim!

- Látod milyen boldogok a szüleid, és milyen boldog vagy te! Ez pont 28 éve volt. Még nézelődj egy kicsit, aztán indulunk a következő állomásra. –és nagyi is közelebb állt az ablakhoz.

- Jaj, nagyi! Miért kell itt lennem? Nem akarom látni a múltam. Minek? Ami elmúlt, az elmúlt …, nem jön többet vissza. –indultam a kapu felé, menekülni akartam.

- Majd a végén te is belátod azt, hogy van értelme ennek az egésznek. Csak légy türelemmel! –mondta a nagyi, és én megtorpantam. Újra felé fordultam.

- Oké, menjünk vissza, menjünk haza. Lyn-Z már biztos vár rám!

- Rendben. Hunyd le a szemed! … Jó, most kinyithatod!

- Ez ugyanaz a helyszín! Azt hittem, hogy hazaviszel!

- Otthon vagy! –szemeit rám hegyezte.

- Nem, ez nem az én otthonom! –és ismét a régi háznál, csak most benn, a karácsonyfa mellett.

1983.

M.: - Gejájd!

G.:  - Mi van?

M.: - Bojdog kajácsonyt! Ezt neked csinájtam az oviba!

            - kicsomagolás –

G.: - Nagyon szép, de mi ez? Ja, most már látom. Ez egy rajz, ugye?

M.: - Igen! Ott vagy te, meg én, és a kajácsonyfa!

G.: - Köszönöm! Ez pedig a tied!

M.: - Hú Gí! Ez egy képjegény? De én nem tudok ojvasni!

G.: - De ha majd tudsz, akkor hasznát veszed! Ajándék lónak ne nézd a fogát!

M.: - Minek ne nézzem a fogát? Gí, lyukas a fogad?

G.: - Jajj Mikey! Te olyan hülye vagy!

M.: - Nem is vagyok hülye! Anya! Gejájd lehülyézett!

Mrs. W.:  - Gerard Arthur Way! Hagyd békén az öcséd! Menjetek, mossatok kezet, mindjárt jön Elena nagyi, és elkezdjük a hálaadási vacsorát!

G.: - Úgy is én mosom meg előbb a kezem, és neked nem jut majd szappan, és akkor nem kapsz vacsorát!

M.: - Úgyis én éjek oda ejöbb!

- Folyton cukkoltad őt.

- Nem is igaz! Én csak, én csak … á, hagyjuk! –legyintettem a kezemmel.

- Mehetünk?

- Megint? Na, jó!

- Szemedet …  -utasított.

- Tudom, már becsuktam!

1988.

Mrs. W.:  - Boldog Karácsonyt!

M.: - Hé, mikor nyithatom ki az ajándékot?

Mrs. W.:  - Mindjárt Mikey! Várj még egy kicsit! Donald, bekapcsoltad a kamerát?

Mr. W.:  - Igen! Már veszem!

Mrs. W.:  - Jól van fiúk! Jöhettek!

M.: - Hú, de jó!

            - fut a fához Mikey –

G.: - Hú, de jó!

            - flegmán lép oda Gerard –

Mrs. W.:  - Na, és most bontsátok ki az ajándékot!

M.: - Hú, anya! Ez egy Iron Maiden cd!

            - Mikey örül –

Mr. W.:  - És te mit kaptál Gerard? Mutasd meg a kamerának!

G.: - Ez egy képregény, ha nem látnátok!

Mrs. W.:  - Na de jó! Látjátok mit hozott nektek a Mikulás?

            - kamera kikapcs, szülök a konyhában. Mikey zenét hallgat, Gerard olvas –

M.: - Hé Gee!

G.: - Igen Mikey?

M.: - Örülsz az ajándéknak?

G.: - Aha! Próbálnám is élvezni, ha hagynád!

M.: - Ezt kérted a Mikulástól? Mert én igen!

G.: - Mikulás?

            - Gerard leteszi a képregényt –

M.: - Igen! Tudod, a nagy piros ruhás bácsi!

G.: - Mikey! Én a bátyád vagyok, és ez bizonyos kötelezettségekkel jár. Például ebbe az őszinteség is beletartozik! Sajnos nekem kell megmondanom az igazat!

M.: - Igazat?

G.: - Igen! A mikulás nem létezik!

            - Mikey ledöbben –

M.: - Hazudsz! Megint hazudsz Gerard! Te mindig hazudsz nekem! Honnan veszed?

G.: - A tévéből!

M.: - A tévé is hazudik! Anya mondta!

G.: - Tudod mit? Maradj az a tudatlan pisis nyolc éves, aki vagy! Nem érdekel, én csak segíteni akartam!

M.: - Akkor sem hiszem el!

- Nem értem miért kellet elmondanod azt, hogy nem létezik a Mikulás!

- Hát, én még mindig úgy gondolom, hogy ez az én feladatom volt!

- De még csak 8 éves volt!

- Akkor jobb, ha nem tudod meg, hogy kitől tudta meg, hogy mi az a szex!

- Gerard! … Na, jó, repüljünk tovább!

1993.

Mrs. W.:  - Hé, mindenki figyeljen! Bevan kapcsolva a kamera! Fiúk, ajándékbontás! Donald gyere le te is!

M.: - Na, idén mit kapunk? Elena nagyi is itt lesz?

Mrs. W.:  - Nem Mikey! Azt üzeni, hogy sajnos nem tud jönni! De küldött ajándékot, és este felhív!

G.: - Na, csomagoljunk inkább Mikey!

Mr. W.:  - Helyes beszéd Gerard! Veszed Donna?

Mrs. W.:  - Igen! Mindent!

M.: - Hú de szép pulcsi!

G.: - Ja, az! Ezt küldte Elena?

Mrs. W.:  - Igen fiúk, vegyétek fel!

Mr. W.:  - És van ott még egy doboz! Ez közösen kaptátok tőlünk anyáddal!

G.: - Én nyitom ki!

Mrs. W.:  - Gerard, hagyd hadd Mikey nyissa ki!

G.: - Na de anya! … Jól van! Mikey, nyisd már ki!

M.: - Hé Gee! Ezek kuponok!

G.: - Csak nem? Megyünk a gitár boltba, és választhatunk magunknak gitárt?

M.: - Igen Gee.

            - Gee felszalad a szobájába a kuponnal, Mikey utána megy –

G.: - Miért jössz mindig utánam?

M.: - Hétfőn meglesz a gitárunk! Tök jó! Nem?

G.: - De, majd együtt zenélünk, és alapítunk egy zenekart!

M.: - Tényleg Gee?

- Hát persze!

M.: - És én is benne lehetek a bandádban?

G.: - Hát persze! Minimum! Meg is haragudnák, ha nem tennéd!

M.: - Kössz Gee, nagyon szeretlek!

            - Mikey megölelte Gerard-ot –

G.: - Én is szeretlek öcsi! Na jó, engedj el, leveszem ezt a pulcsit! Csúnya is, és még bök is!

- Csúnya, és bök? Este a telefonban azt mondtad tetszik! Gerard!? – kérdő tekintete rám meredt.

-  Tetszett is, csak …. –álltam ott ledermedve.

- Ne magyarázkodj! Látod magad? Látod az öcséd? Mennyire összetartottatok … -mondta, s kezébe temette az arcát.

- Nem az a célod inkább, hogy bűntudatot kelts bennem?

- Nem! –kapta fel a fejét.

- Pedig nagyon úgy tűnik. –csóváltam a koponyám.

- Ha te bűntudatot érzel, azt csak is magadnak köszönheted! Ez az érzés nem kiküszöbölhető, ha te ezt érzed, akkor annak megvan az oka.

- Inkább menjünk! Nem kell prédikálnod nekem! –s nyúltam a keze után.

1996.

R.: - Boldog Karácsonyt mindenkinek! Köszönöm a meghívást!

M.: - Neked is Ray! Gyere be!

R.: - Kössz Mikey! A bátyád hol van?

M.: - Asszem a szobájában rajzol! Na de ki érdekel Gee! Gyere be!

Mrs. W. : - Szia Ray, gyere be, mindjárt kész az ebéd! Örülünk, hogy eljöttél! Gerard, gyere le itt van Ray!

G.: -Mit keres itt Toro?

            - Gerard jön le a lépcsőn –

R.: - Szia Gee! Boldog Karácsonyt!

G.: -Ja, neked is haver! Szóval, átadtad az ajándékodat Jenifer-nek?

R.: -Nem vettem neki semmit. Azt kérte tőlem, hogy lövessek magamnak pearchinget, és ezzel mutassam ki azt, hogy mennyire szeretem.

M.: -És?

G.: -Mit és? Szerinted megcsinálja? Azért ezt csak nem! Ugye, Toro?

R.: - Hát, de megteszem… a jövő héten!

G.: -Na ne! Egy nő sem tudna rávenni arra, hogy tűt bökessek magamba!

M.: -Ez tök jó! Veled mehetek majd? Én is akarok magamnak pearchinget!

G.: -Azt felejtsd el! Anya nem fogja megengedni!

M.: -Nem vagy az anyám! Ne mond meg mit tegyek, s mit ne!

R.:  -Srácok! Ne veszekedjetek!

M.: -De nekem akkor se parancsolgasson!

G.: -Én már 19 vagyok, te meg még csak 16! Ergo, én parancsolok! És ez három év múlva is így lesz, mert nem tudsz lekörözni. Vagyis de, majd lekörözhetsz akkor, ha én már nem élek! Csak ezzel az a gáz, hogy akkor már tök fölösleges lesz!

- Megtette volna! –mondtam Elenának.

- Mit? –érdeklődi.

- Hát rá egy hétre követtem őt, és Toro-t. Bementek egy üzletbe. Mikor rájuk nyitottam, pont Mikey ült benn a székbe. Azonnal kirángattam. Fúj, annyi tű volt ott… -rázott ki a hideg.

- Erről nem is tudtam! –még mindig csodálkozik.

- Megkért, hogy ne mondjam el senkinek. De hát, te már meghaltál, úgyhogy ez nálad már nem áll fenn. Nem? –vonom a vállam.

- Szóval megmentetted.

- Nem. Csak nem hagytam, hogy hibát kövessen el. Persze utólag hálálkodott amiatt, hogy nem engedtem meg neki… Ja, meg Toro is megbánta! Csak kettőjük közt az a különbség, hogy Mikey szakemberhez fordult, Ray pedig a saját maga bökte át… aztán végül orvos kellett hozzá, hogy kiszedjék. –mosolyodtam el.

- Akkor ez az út, még nekem is tartogat meglepetéseket.

- Meglehet. –és becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam, már Frank nappalijában voltunk. Ott ültünk egy körben Mikey, Frank, Matt, Ray és Én.

2002.

F.: -Tök  jó, hogy mi mindannyian itt vagyunk.

G.: -Ja, nagyon klassz! Szerintem koccintsunk!

Matt.: -Igen! Koccintsunk My Chemical Romance-ra, és az első albumra!

R.:  - Srácok! Én úgy érzem, ebből még lehet valami nagy, valami igazán jó!

Mi.: -Furcsa, de én is hasonlóképp gondolkodok. Van egy olyan, megérzésem, hogy ebből valami hatalmas fog kerekedni.

F.: -Még hozok be piát! Gee, jössz segíteni?

G.: -Hát persze!

            - Frank és Gerard kimentek –

Mi.: - Azért annak, hogy itt vagyunk, sok köze van Gerard-nak. Ha ő nem lenne, nem lenne a banda sem.

R.: -Szoktam neki mondani, hogy kössz haver, meg minden, de ilyenkor mindig kinevet. Azt kérdi, hogy miért neki köszönöm meg, és miért nem nektek.

Matt : -Szerintem ő maga nem is tudja, hogy mennyiben változtatott az életünkön.

Mi.: -Kicsit sem engedi meg, hogy fényezzük az önbizalmát. Pedig ha ő nem lenne, akkor most nem lenne az McR. Nagyon szeretem őt, jobban mint gondolná.

            - hosszú csend –

R.: -Mit csinálnak ennyi ideig a konyhában? Hol vannak már?

Matt: - Biztos enyelegnek!

Mi.: Micsoda?

R.: Ez nem csoda!

            - a fiúk röhögnek, Frank és Gee belép –

G.: -Mi olyan vicces?

R.: -Á, csak Mikey-n nevettünk.

- De hülyék. –mondtam, és magam is nevettem, velük együtt.

- Tudsz még velük nevetni, látod, ilyenkor vagy az, aki vagy. Mikor nevettél utoljára együtt a bandával?

- Ö …  -gondolkodóba estem, és a mosoly lefagyott az arcomról. –Hogy mikor nevettem velük utoljára? Nem tudom. –hajtom le a fejem.

- Jól van, nyugalom! –ölel át a nagyi.

- Hallottad, hogy mit mondtak rólam a többiek? tovább>>>