Negyedik fejezet

Még mindig esett az eső.

Amy a hotel előtt állt. A bakancsa szárában a tőre, kezeiben egy-egy pisztoly. A derekán egy öv, teli tárakkal. A haja vizes volt, és csapzott. Ahogy ott állt, a zuhogó esőben, a süvítő szélben, olyan volt, mint egy hős. A hős, aki egyedül maradt a várában, aki az utolsó kirohanásra készült. Készen állt a halára is.

Fél percig néma csendben állt. Nem gondolt semmire, csak élvezte az esőt. Készen állt.

Belépett az ajtón. Az előtérben nem volt senki. Kibiztosította a két stukkert, és tovább ment.

Már tüzeltek is. Odarohant az első ajtófélfához, és lapult. Bal három, jobb öt.

Nem telt bele tíz másodperc, a lövések ritkultak, elhallgattak. Ebben a pillanatban előugrott Amy.

Leszedte a bal hármat, és egy ajtóval előrébb ment.

Aztán megint kiugrott, és leszedett hármat. Megint vissza, majd megint ki. Az első folyosó tiszta.

Ezt követte a második, bár itt már kicsit többen voltak.

A folyosó végén beszállt a liftbe. Megnyomta a -1-es gombot, és tárat cserélt.

Kinyílt az ajzó. Amy sehol. Egy négyfős csapat ment előre, hogy megnézze a liftet. A nő a fülke tetején várta őket, majd közéjük ugrott. Négyszer lőtt, a négy fickó a földre zuhant. Amy pedig megint az első ajtóhoz ment. Gyorsan benyitott, de az egyik golyó így is elkapta a vállát. Felüvöltött, viszont nem foglalkozott vele, mert éppen csendesedtek a dolgok.

Kiugrott, leszedett kettőt, majd visszaugrott. Itt rengetegen voltak. Csak lassabban tudott haladni.

Mire elért a sarokhoz, már három golyót kapott. Kinézett a sarkon. Négyen álltak a pinceajtó előtt, azok is remegtek, mint a nyárfalevél. Csak négyen maradtak. Gondolta magában, és ettől egy kicsit megnyugodott.

De nem sokáig tartott a nyugalma.

 A lift felment. Valaki hívta.

Így aztán nem is tétovázott, nekiment az utolsó négynek. Sikerült, bár megint eltalálták.

Sietve megkereste a pincekulcsot, és kiengedte a többieket.

- Amy! - kiáltott fel Tomi örömében.

- Én is örülök, Tomi. Hol vannak a többek? - nekidőlt a falnak, majd leült.

- Nyugi, itt mögöttem. - végignézett Amyn - Bassza meg! Elég rendesen elintéztek.

- Figyelj, itt van a garázsban a turnébusz. Nálam vannak a kulcsai, lépjünk le azzal.

- Jól van. - felhúzta Amyt - Bírod még?

- Persze.

Időközben leért a lift.

- A francba! Futás! Itt vannak a kulcsok. Rögtön megyek.

Odadobta a kulcsot Franknek, majd ő is kiment a nagy, fém ajtón. Elreteszelte, de nem bírt már tovább menni. Teljesen kimerült, és forgott vele a világ.

- Fiúk, segítsetek. - a földre rogyott.

Tomi és Ray visszament érte, Frank pedig már indította is a járgányt. Gerard a kocsi ajtajában állt, és figyelt.

- Fent vannak! - kiáltotta.

Kihajtottak a garázsból.

- Merre menjünk? - kérdezte Franky.

Amy a padlón ült a falnak támaszkodva.

- Menjünk haza, Tomi. - suttogta.

- Magyarországra!

- Rendben! - elővette a GPS-üket - Város, utca, házszám!

- A Tisza-tóra, az jó lesz.

- Oké!- Tamás előre ment, és intézkedett.

G leült a nő mellé.

- Mi van ott?

- Majd meglátod.

Már nem esett. Az ég is kitisztult, s a nap első sugarai indították őket útnak.

Útnak, egy dhampír szülőhazája felé.