Mit takar pontosan a The Black Parade cím?
Gerard Way: A Black Parade az új lemezünk címe, de egyben saját alteregónk neve is a lemezen. Nagyon nehéz volt összehozni ezt az albumot, és időnként eljutottunk arra a mélypontra, hogy tudtuk, egy teljesen új csapattá kell válnunk. Ezt sokszor mondják az együttesek, amikor új lemezt készítenek, de a mi esetünkben ténylegesen egy új bandává kellett születnünk. Persze, még mindig a My Chemical Romance vagyunk, de ezen a lemezen a Black Parade az alteregónk. A címre visszatérve, szeretném azt gondolni, hogy amikor életed végére érsz, és a halál kopogtat az ajtódon, akkor bármit kívánhatsz, amit akarsz, és felelevenedik a legerősebb emléked gyerekkorodból vagy felnőttkorodból.
A lemezen szereplő karakternek a legerősebb emléke, hogy gyerekként az apja elviszi a parádéra, és amikor a halál eljön érte, akkor ez a fekete parádé képében jelenik meg.

Eredetileg The Rise and Fall of My Chemical Romance volt a lemez címe, miért változtattátok meg?
Gerard Way: Ez csak munkacím volt, ami tulajdonképpen előre vetítette, hogy milyen lesz az új lemez. Egy nyilvánvaló utalás David Bowie The Rise And Fall of Ziggy Stardust And the Spiders From Mars-ára, mert már akkor tudtuk, hogy a lemez egy konceptlemez lesz, amin egy altergeót használunk majd.

Külsőségekben is idomultatok az alteregóhoz?
Gerard Way: Már annyira rosszul voltam a fekete „snoopy”-frizurától, hogy majdnem leborotváltam az egészet. De amikor elkezdtük kialakítani az alteregónkat, az alapvető imázst is ki akartuk találni, amihez később jöttek a ruhák és jelmezek.
Ami engem illet, én rövid, őszes fehér hajat akartam, hogy úgy nézzek ki, mint egy beteg, aki már keresztülment egy csomó szenvedésen, talán még kemoterápián is. Amikor egy bandában játszol, különösen egy olyanban, mint a miénk, amelynek koncepciója van, az kicsit olyan, mintha színészkednél. Határozottan különböző karaktereket alakítasz.

Mennyiben változott a hangzás?
Gerard Way: Rengeteget kísérletezgettünk, és egy sor új hangszer hallható a lemezen, például a zongora, ami teljesen új utakat nyitott meg számunkra a dalszerzés terén. A lemeznek instrumentális, szimfonikus, nagyzenekari hangzása van – egyszóval epikus.

Melyik a kedvenc számod a lemezről?
Gerard Way: Az első kislemezdal, a Welcome to the Black Parade. Azért, mert ez a szám tökéletesen összefoglalja a lemezt. De kedvelem a Cancer című számot is. Ez az egyik leginkább lecsupaszított dal zongorakísérettel, amit korábban sosem volt lehetőségünk kipróbálni. Nagyon szomorú története van, és nagyon intenzív.

A lemezen Liza Minelli is hallható. Ő hogy jött a képbe?
Gerard Way: A legnagyobb inspirációt nekem és Mikeynak egyértelműen a nagymamánk jelentette, és a tény, hogy Lisa Minelli hallható az új lemezen (a Mama című számban) az nagyban neki köszönhető. Ő volt a kedvenc előadója, és amikor gyerekek voltunk, meg kellett néznünk a Kabarét és egy sor fantasztikus musicalt. Azt hiszem, ezt a hangulatot próbáltuk meg belecsempészni a lemezbe. Szerintem a többieknek is tetszett ez a fajta kabarés, színpadias hangzás.

Azt hallottam, hogy annyira megsérültetek az egyik videóklipetek forgatásán, hogy még néhány koncertet is le kellett mondanotok.
Gerard Way: Valójában az történt, hogy két videót forgattunk le két nap alatt. Samuel Bayerrel dolgoztunk (ő rendezte a Nirvana Smells Like Teen Spiritjét és a Green Day American Idiotjának klipjét is), aki a leghatékonyabb, akivel valaha is dologoztunk. Leforgattuk a Black Parade videóját, amibe mindent beleadtunk, és a végére teljesen kimerültünk. A második videóban, aminek akkor még nem volt meg a címe, még jobban akartunk teljesíteni, de az egészre mindössze három óránk maradt. Maximális erőbedobással dolgoztunk, mintha megörültünk volna, olyan volt, mint a Legyek ura. Ennek végül az lett az eredménye, hogy időközben többször megsérültünk. Nekem történt valami a lábammal, és azt hittük, hogy eltört. Amikor később elmentem a kórházba, az orvosok azt mondták, hogy ez valójában még rosszabb, mint egy törés, mert nem lehet begipszelni. De a sérülések ellenére is folytattuk, addigra már tele voltunk sebekkel, vágásokkal, és Bob az utolsó felvételnél megégette a lábát, és másod-harmadfokú égést szenvedett. Végül kórházban kötöttünk ki, és az orvosok nem engedték, hogy megtartsuk a következő show-t, ami San Diegóban lett volna. De még így is megpróbáltunk eljutni L.A.-ből San Diegóba, ahol egész éjszaka próbáltunk, hogy képesek legyünk megtartani a koncertet, de végül nem voltunk elég erősek hozzá.

Mi az, amit el szeretnétek érni?
Gerard Way: Ezt csak a valódi célból lehet csinálni, ami sohasem pénz vagy a hírnév, hanem valami benned, hogy valamit mondani akarsz, hatással akarsz lenni az emberekre. Meg akarsz változtatni valamit, vagy azt akarod, hogy a világ jobb hely legyen. És ha ez már megvan, akkor a többi már csak a kemény munkán múlik.