Ray

A ’Parade’ egy nagyszerű példa arra, hogy egy dal mennyi változáson tud átmenni a végleges verziójáig. Még New York-ban úgy indult, hogy különböző tempójú és hangzású részek lesznek egymás után rakva, hasonlóan a Green Day ’Jesus Of Suburbia’-jához. Volt néhány tökjó rész, de az egész dal nem állt össze, és ez a tény fontosabb volt annál, mint hogy van a számban néhány jobb részlet. Amikor megérkeztünk L.A-be, felgyorsítottuk a tempót, és megtartottuk a jó részeket, és a dal elkezdett formát felvenni. Akkor tulajdonképpen be is töltött egy űrt, mert az idő tájt csak középtempójú dalokat írtunk, és ennek az egynek volt egy nagy adag energiája. Szimpla zongorából és énekből átment gyorsabb punk nótába. Az átmenet nagyszerű, klasszikus hangzású volt (’Canon in D’) amit már régóta ki szerettünk volna próbálni, és ez most nagyon jól bele is illett a dalba. A dal vége felé a hangnemet is megváltoztattuk, amit eddig még egyszer se csináltunk, ez a dal végét még drámaibbá tette. A dal könyörgött egy nagy, harmonizált szólóért (komolyan!) szóval írtam egyet, majd fel is vettem a jó kis megbízható MBox-omon és az ütött - kopott laptopomon. Úgy érezve, hogy a dal készen van, fel is vettük ebben a formájában.

Egy pár hétig így hagytuk a számot, és később Gerard javasolta, hogy vegyük elő újra és próbáljunk ki rajta néhány dolgot. Ez először meglepő volt, mert addig az volt a dalok közül az egyik favorit, de ő úgy érezte, hogy a dal jobb is tud lenni. És amíg először mindenki nyugtalan volt miatta, megerőltettük magunkat, hogy a jó dalból még jobbat csináljunk. Új ötletek jöttek, és ezzel együtt jött a ’The Parade’ is, az album címe. A korábbi zongora intrót felváltotta egy új, majd a különböző hangszerek jöttek be szépen egymás után, amíg végül minden egyszerre zendült fel fúvósokkal, gitárokkal, dobokkal. Frank ehhez a részhez írt egy remek dallamot, amihez én később írtam egy kísérő részt. A Frank által írt rész nagyon megindító, és a valaha írt egyik legjobbja.

A versszaknál megmaradt a régi dallam, de Gerard sokkal jobb énekkel és dalszöveggel jött elő. Megváltoztattunk egy akkordot a refrénben, és megint, a legkisebb változtatás hozta a legnagyobb hatást. A „We’ll carry on” sor nagyon jól passzolt így ehhez a részhez. A régi szólót megváltoztattuk és a szám elejére került. Nagy falat volt elveszteni ezt a szakaszt, de az egész a dal érdekét szolgálta. Meg tudtam tartani annak a szólónak a legjobb részeit, és az újjal kombinálva így még nagyobb súlya lett, még több érzelmet tudott közvetíteni. Az utolsó részt a szólóban az aznap előtti este vettem fel a laptopomra a lakásomban. Annyira ideges voltam később a stúdióban, nem tudtam normálisan eljátszani! Ez volt az utolsó rész, amit fel kellett gitároznom a lemezhez, úgy látszik, hogy nem akartam, hogy vége legyen...

A dal végi szekcióban lelassul a szám, G pedig hosszan, hosszan, és mindennél magasabban énekli a szavakat egymás után. Chris Lord-Alge, a mixerünk, mindenkit meglepett, amikor a dal végére odarakta azt az egyetlen dobütést. Mindannyian imádtuk. Ami ezzel a dallal történt, nagyon különleges volt. Mindenki a saját teljesítőképességének a határáig jutott el, félredobva minden olyan érzelmet, ami már az addig is jó dalhoz kötötte őket, hogy így egy teljesen új szintre juttassák el azt.

Frank

Basszus, legyen szó arról, hogy valami átmegy a szűrőn... ez a dal négyszer lett átírva. A legkorábbi inkarnációja egy dallam volt, ami az ’I Brought You My Bullets’ írása idején keletkezett. Bezony, olyan régen. Emlékszem, hogy még alig csatlakoztam a bandához és az volt a mi punk rock ’My Way’ – ünk (olyan, mint a Sid Vicious verzió, csak jobban összhangba hozva) és egy nagy kedvenc is azon a lerobbant tanyán, amit gyakorlóteremnek hívtunk. Barátok jöttek részegen vagy mittomén, hogy megnézzék a gyakorlást, és mindig kértek valamit – emlékszem, hogy a ’5 Of Us Are Dying’ volt mindig az enyém. Namármost a dal nem lett befejezve a Bullets-szel együtt, és ott lett hagyva összeverten, vég nélkül, elfeledve. A ’5 Of Us’ újra fel lett hozva, amikor New Jersey-ben írtuk a Three Cheers For Sweet Revenge-t... megpróbáltuk felidézni, hogy mink volt meg... megpróbáltuk onnan folytatni, ahonnan korábban abbahagytuk... de volt egy csomó dalunk, amin már dolgoztuk akkor, és nem lett befejezve. A dallam azért elkerült L.A-ba és meg is mutattuk Howard Benson-nak, főleg azért, mert annyira szerettem, hogy akárhányszor írtunk valamit, mindig felhoztam. De Howard nem gondolta, hogy a dal elég különleges ahhoz, hogy tovább dolgozzunk rajta, ezért a Revenge – ről is ki lett tiltva. Két évvel később NYC-ben találtuk magunkat dalírás közben, és mivel a szokások embere vagyok, felhoztam, hogy na és mi van a ’Five Of Us Are Dying’-gal... elbabráltunk azzal, amire még emlékeztünk belőle, majd végül is ebből lett egy kész dal. Lassú volt, de volt egy el nem vitatható ereje... hasonlóan a ’When My Guitar Gently Weeps’ – hez vagy a ’Dig A Pony’ - hoz (egy személyes kedvenc). Majd innen átkerült L.A-be az előmunkálatokra, és azt mondtuk, hogy mi lenne, ha felgyorsítanánk, megváltoztatnánk a refrént, majd leegyszerűsítenénk. Vagyis alapvetően mit csinálna vele a Ramones? Bumm... szíven ütött minket... imádtuk... annyira imádtuk, hogy eljutott a stúdióig, végre be lett fejezve, hogy rákerüljön a lemezre. Aztán meghallgattuk, még többet hallgattuk, majd megkérdőjeleztük. Főleg, hogy ez volt a legjobb, ami tőlünk telik, a refrén eleget mond nekünk? Gerard azt érezte, hogy jobbat is tudunk ennél, Ray-jel együtt kipróbáltak valami mást a refrénre, amitől egy új dallam lett ott. De azzal, hogy a refrént megváltoztatták, változott az egész dal. Mindent újra kellett írni. Szkeptikus voltam, még mindig imádtam az eredeti verziót, és megint féltem, hogy a dal erre a lemezre se fog rákerülni. De emlékszem, hogy aznap, hogy kipróbáltuk az újabb verziót, Gerard azt kérte tőlünk, hogy bízzunk benne, és hogy tegyük ezt a verziót is a magunkévá. Nem fogok hazudni, az első próbálkozásnál nagyon nem tetszett így a dal. De utána dolgoztunk rajta, majd még többet dolgoztunk rajta, Gerard széténekelte az agyát is, és az egésznek kezdett értelme lenni. Ez a dal volt az, amin valaha is a leghosszabb ideig, és a legtöbbet dolgoztam. De tényleg igazán úgy érzem, hogy a befejezett változat minden szava és minden hangjegye megérte. Annyira büszke vagyok mindenkire a bandában, mindenki hihetetlen munkát végzett ezen a lemezen, és szerintem a dal ezt tényleg meg is mutatja. Utóirat: hallgassátok az egészet figyelmesen, meghallhatjátok az apukámat is rajta.