Ray

Ennek a dalnak az eredete másfél évvel ezelőttre, ha nem többre tehető. A kezdő dallam egy San Fransisco-i parkolóban lett megírva, majd egy öltözőben lett folytatva, ahol kezdett kiformálódni. G-nek volt egy jó dallama a versszakhoz, nagyon klasszikus hangzású. És volt egy nagyon jó refrén, ahol nagyon magasra felviszi a hangját. Általában az működik nekünk, amikor mollba rakjuk a dalokat, különösen D-mollba, mert G ott szól a legjobban. A dal alapját egy ’Boss digital recorder’-en kezdtem felvenni, és írtam is egy szép, levegős átvezetőt. A Boss-on a dobok is be voltak programozva, szóval nagyon jó volt látni, ahogy Bob szétzúzza a dobokat miközben először játszottuk el a dalt élőben. Az energia megvolt benne, de alapjában véve valami hiányzott. A dal túl unalmas volt. Semmi izgi nem történt benne, és a versszakok alatti dallam hasonló volt a refrénéhez, szóval az egész egy idő után monotonná vált. Frank azt javasolta, hogy egyszerűsítsük le a refrén alatti dallamot, ami végülis ahhoz vezetett, amilyennek a dalnak igazán lennie kellett. Az a sor, hogy „How I disappear” eredetileg G-dúr felett volt, de az új verziónál ez A-dúr felett lett, ami egy teljesen új hangzást adott neki. Az idő tájt egy csomó Smashing Pumpkins-ot hallgattam, különösen a ’Zero’-t és folyamatosan elámított, hogy pár tompított hang és egy oktáv hogy lehet ennyire súlyos. Megpróbáltam egy ilyen részt írni, és így jött létre a rész rögtön a refrének előtt. A srácoknak annyira tetszett, hogy a dal alatt több részre is be akarták rakni. Súlyosan szólt mint állat, de először teljesen a dolog ellen voltam. Hála istennek Frank és Bob nagyon akarták, hogy megmaradjon ez a szakasz. Az idő múltával ez lett a kedvenc részem a dalban. Végül, hogy minden a helyére került, úgy éreztük, hogy készen vagyunk a dallal.

Frank

Mikor is dolgoztunk először ezen a számon? Nem igazán emlékszem. Őszintén szólva az elején nem voltam oda érte, tetszett benne néhány rész.... de nem voltam tőle feldobva. De, egy idióta vagyok, mert most már imádom ezt a dalt. Azt hiszem egy éjszaka a qrvára megszállt Paramour-ban, Ray és én cigiztünk, és valami régi urnán nyomtuk el őket, majd megidéztük a hangnemek szellemét... (????) mert az volt az éjszaka amikor a keményebb szekciót átírtuk egy gyorsabb B szekcióba. Ray csak elkezdte ezt a ritmust, ami a kedvenc részem a számban. Ez volt az első olyan dal, ahol Ray és én a refrénhez teljesen különböző részeket írtunk, majd csak simán egymás mellé raktuk őket. Szerintem a végeredmény marha jó lett, az egész igazi csapatmunka volt. Így visszatekintve remek éjszaka volt, a dal önmagától életre kelt. Volt egy festmény a szobában valami kósza lány cickóiról, mi gitároztunk és nassoltunk... a sütik és a Cheetos teszik teljessé a világot asszem