Ez az album végigment néhány fázison. Azt akartam, hogy a történet nyitva maradjon, hogy ne másszunk bele egy olyan történetbe, amikhez nem voltak dalaink; később néhány ötlet kezdett előjönni.

Az egész egy, a Pokolról szóló lemezként indult. Az egyik legkorábbi lemezcím a ’The Fall Of The Damned’ volt, egy reneszánsz festmény után, aminek ez volt a címe. Csináltam is egy vázlatot az album illusztrációjához a képet felhasználva, jól is nézett ki, de önkényesnek tűnt és nem volt elég kreatív. Azt tudtam, hogy el akarunk mondani egy történetet, de azt is tudtam, hogy nem nagyon értek a Pokolhoz, szóval elkezdtem utánanézni a témának. Vettem egy rakat erről szóló könyvet és elkezdtem olvasni.

Az egyik könyvben találtam valami érdekeset egy műfajról, amit misztériumjátéknak hívnak. A definíciója ez:

"misztériumjáték

fn

népszerű középkori színdarab, ami bibliai történeteken, vagy a szentek életén alapul. Mirákulumnak is nevezik. „A misztériumjátékokat a céhek tagjai adták elő Európában a XIII. századtól kezdve, először templomokban, később pedig kocsikon vagy ideiglenesen felállított színpadsorokon, gyakran apokrif és szatirikus elemeket is beleszőve a színdarabba. Néhány előadássorozat kapcsolatba hozható az egyes angol városokkal és falvakkal is."

Azt is megtaláltam, hogy az első misztériumjátékok pogány eredetűek voltak, és a tömegek szórakoztatását szolgálták. A szexről és a mágiáról szóltak. De amint az egyház felfedezte ezeknek a „színdaraboknak” a hatását, átvették, és átformálták az egészet, létrehozva a Moralitást, amik a kárhozatról és a bűnök megfizetéséről szóltak.

Ez mind nagyon érdekelt, ezért felvetettem az ötletet a srácoknak, hogy mi lenne, ha megírnánk a misztériumjáték első (?) rock verzióját. Kiegészítve karakterekkel, kosztümökkel, és egy teljes barokk stílussal.

Ez még mindig nem egyezett azzal, amit közölni akartunk, amit közölnöm kellett. Tulajdonképpen, az egyetlen dal a lemezen, ami a Pokolról szól, az a ’House Of Wolves’, és ez szépen bele is illik a történetbe. A ’Mama’ inkább a kárhozatról és a háborúról szól. Látni fogod, hogy az album grafikájában az ’Ördögöt’ két iker farkas jelképezi… ez az, ahogy mindig is elképzeltem az Ördögöt, nem tudom miért.

Nyilvánvaló volt, hogy a lemez a Halálról, vagy még inkább, az Életről fog szólni. A Halál olyan téma volt, amit el szerettem volna kerülni, mert úgy éreztem, hogy korábban már kitárgyaltuk a témát. De ahogy mondják, „azt írod, amihez értesz”, és akkorra már sokkal többet tudtam a Halálról. Megtanultuk elfogadni. Mikey-val együtt végre feldolgoztuk a nagymamánk halálát. Megint elkezdtem a szépséget látni az egész véglegességében, és a rajongók is sokat segítettek nekünk. A ’Revenge’ turné alatt, a vele való megszállottság kiegészült nálam a bosszúval, de a turné végére többet tanultam a megbocsátásról, és inkább az erőszak nélküli helyzeteket támogattam.

Mindnyájan egy picit érettebbek lettünk, és ezt a lemezen is meg kellett mutatnunk. Szükségünk volt valamire, véleménnyel a társadalomról, egy nagy adag fekete humorra, ízléses iróniára, és bocsánatot nem kérő önkifejezésre. Olyan terepekre kellett merészkednünk, ahol eddig még nem jártunk.

kellett nekünk egy hős. a hős egy beteg lett.

a beteg.

A beteget én egy tragikus sorsú, kicsi emberként látom, akinek az élete idő előtt ér véget, ő olyan valaki, aki sosem engedte meg magának, hogy szerelmes legyen, valaki, aki egy picit szomorú, és egy picit szánalmas. A beteget úgy láttam, hogy mindenki bele tudja a bőrébe képzelni egy picit magát. Más szereplők is fontossá váltak, úgy mint Félelem és Megbánás (az ikrek), A Katonák, A Szabadulóművész, Mother War… ők azok, akikkel azon az úton találkozik, ami vagy az örök kárhozatba vagy az örök nyugalomba vezet.

Az egész egy kórházban kezdődik…

A történet alapja ez: Amikor meghalsz… a Halál hogy jön el érted?

Arra szeretek gondolni, hogy amikor eljön, úgy jön el, ahogy csak akarod, mert belenéz a tudatalattidba, talál valami fontosat, és azzá válik.

egy emlékké. a legmaradandóbb emlékeddé.

Visszatérve a legnehezebb napjainkra a Paramour-ban, amikor úgy tűnt, hogy minden remény elveszett, nagyon nagy gondjaim voltak az alvással. Minden egyes éjszaka azt éreztem, hogy valaki, vagy valami fojtogat, addig-addig, amíg a tüdőmből minden levegő eltávozik. Rángatóztam. A szívem gyakorlatilag megállt. Rémisztő volt. Ez nem egyszerűen „éjjeli kétségbeesés” volt, hanem „éjjeli terror” (ez ihlette a ’Sleep’-et). Akkoriban volt az is, hogy megszállott lettem Jeanne D'Arc – kal valami őrült okból. Majdnem leborotváltam a fejem; örülök annak, hogy végül nem tettem meg. Minden egyes filmet, amit csak találtam róla, megvettem, aztán csak újra és újra megnéztem őket. A legjobb film a „Jeanne D’Arc szenvedései”, egy némafilm volt és nagyon felkavaró. Néha napokig csak feküdtem bezárkózva a szobámban és néztem ezt a képet, aminek a neve „March Ot The Saints” volt, és amin Jeanne D’Arc is ott van (ez a kép inspirálta végül az album borítóját, és azon a képen is ugyanúgy ott találod Jeanne D’Arc-ot a háttérben).

Néha, a rángatózások alatt, előfordult, hogy ébren álmodtam. Képeket, még inkább rémképeket láttam, ami valószínűleg a stressz és az ingerültség eredménye volt. Ezen képek során a szeretteim meghaltak, vagy Jeanne D’Arc a máglyán égett, szörnyű dolgok voltak. Sosem aludtam. Ráakadtam egy kis oldalnyi feljegyzésre, amiket e rémálmok idején írtam. Az egyik ilyen dolog:

„WE ARE ALL JUST A BLACK PARADE.”

Sivár, tudom, de akkor is valami új. Valami teljesen új nekem. Az egészben annyi látvány sűrűsödött össze: temetési szertartások, Macy’s day, szentek, bűnösök, léggömbök, trombiták, Halottak Napja, halál. Pont úgy hangzott, mint amire szükségünk volt.

Mi van, ha A Beteg legerősebb emléke a gyerekkorában történt?

Mi van, ha az apja vitte el őt a felvonulásra?

Mi van, ha a halál így jön el érte? Mi a Black Parade?

ezen a lemezen, nekünk, a black parade néhány dolgot képvisel.

A történetben, magát a Halált. Jelképezi A Beteg végső útját az ismeretlenbe: azt, ahogy a Halál kinéz.

Bandaként az volt az érzésünk, hogy a The Black Parade majdnem jobban leírt minket, mint a My Chemical Romance. Mindent képviselt, amiből állunk: az iróniát, a fekete humort, a zenénk ünnepi jellegét, ugyanakkor a benne levő sötétséget is. Az összetartást, a kihívást, a bajtársiasságot. Az alteregónkká vált az albumon. Egy új bandává kellett válnunk ahhoz, hogy szembeszálljunk azzal, amivel az élet megdobott, a nehézségékekkel, az akadályokkal, a félelemmel. Letéptük a bőrünket, hogy megmutassuk a csontjainkat. Egy bandává váltunk, a The Black Parade-é. Ez nem csak az album kerete lett, hanem egy kijelentés is:

„nem tudsz elpusztítani minket.”

„nem félek az élettől.”

„folytatni fogjuk.”

Emberekként, ez jellemezte a rajongóinkat. A kapcsolatunk velük mindig is fontos volt. Mindig is mi voltunk együtt a világ ellen, és mind tudjuk a nagy fekete vicc csattanóját. Mi is lehetne jobb megoldás annál, minthogy őket is a folyamat részévé tegyük?

„mind a black parade részei vagyunk.”

és a black parade – nak egyenruhákra volt szüksége.

elkezdtem rajzolni.